Biatorbágy egyik utcájában él egy fa, amelyik évről évre küzd a fennmaradásáért. Támaszát egy villanyoszlopban találta meg. Aprócska lehetett még, amikor az oszlop a közelébe kerülhetett, s ahogy nőtt, karjait felé nyújtotta, s alázatosan meghajolva átölelte. Az utóbbi időben karjait megcsonkították, ágait, indáit az oszlopról lefejtették…. Ezen a napon sokan fákat ültetnek, hogy ezzel is segítsék a Föld gyógyulását.
A világ népességének ökológiai lábnyoma átlagosan 2,7 globális földhektár/fő, azaz jelenleg nem egy, hanem 1,7 Földet fogyasztunk.
Nincs nap, amikor valamilyen fórumon ne olvasnánk, hallanánk híreket a Földért való aggódásról, az ellene vagy érte tett különböző történésekről. És talán már nincs is olyan nap, amikor mikro- vagy makrokörnyezetben ne foglalkoznánk fenntarthatóságával. Ebben az évben a világ az 50., Magyarország a 30, alkalommal emlékezik meg a Föld napjáról. Az ENSZ Evo Morales boliviai elnök kezdeményezésére 2009-ben nyilvánította április 22-ét a földanya nemzetközi napjává. A világméretűvé vált mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” (Az első Föld napját 1970. március 21-én, a tavasz első napján tartották meg.)
1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Már a kezdetekkor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. A Föld napja célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Ebben az évben a világ élővilágának sokféleségére, s annak megőrzésére hívja fel a figyelmet. Számos egyéni és civil kezdeményezés, hivatalos szervezetek, intézmények, iskolák rendezvényei kapcsolódhatnának e naphoz, ha most nem élnénk egy járvány árnyékában. Ezért most a digitális világban tehetjük meg kezdeményezéseinket, építhetjük kapcsolatainkat, oszthatjuk meg ötleteinket egy élhető világ fennmaradása érdekében.
Biatorbágy egyik utcájában él egy fa, amelyik évről évre küzd a fennmaradásáért. Támaszát egy villanyoszlopban találta meg. Aprócska lehetett még, amikor az oszlop a közelébe kerülhetett, s ahogy nőtt, karjait felé nyújtotta, s alázatosan meghajolva átölelte, majd felfutott rá, s minden díszével évről évre elhalmozta. Karjai erősödtek, egyre szorosabban ölelte. Az utóbbi időben azonban évről évre szomorú látvány fogadja az arra járókat. Karjait megcsonkították, ágait, indáit az oszlopról lefejtették.
De soha nem adja fel.
Megrendítő állapotában is új rügyeket fakaszt, s vékonyka indáival újra az oszlopot keresi. A természet támaszt keres az ember alkotta világban – találjuk meg mi is támaszunkat a természetben, s védjük képességeink, lehetőségeink szerint mind a közvetlen, mind a tágabb környezetünkben.
