Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

Meseállomás

2021.05.29. / 10:00 - 13:00

500Ft

Interaktív mesejáték a BonBon Matiné előadásában

Belépőjegy ára: 500 Ft (2 éves kor alatt ingyenes)

Helyszín: JFMK udvar
Gyerekként már generációk hosszú sora „szívta fel begyébe” a kapzsi török szultán és a kiskakas viaskodását elbeszélő történetet. Érthető, hiszen az igazság és az elnyomottak diadaláról szóló történet nem csak témájával, hanem humorával és különleges jeleneteivel is alkalmas megragadni az ember figyelmét. A BonBon Matiné zeneszerző pályázatának, valamint Matuz Gergely briliáns tollának köszönhetően megszületett a mese méltó zenei adaptációja is, amely rengeteg humorral, zenei idézettel igyekszik visszaadni az eredeti történet legjavát. Ezt segíti Lukácsházi Győző és a BA-LU EUfórikusok is, akik évtizedek óta egyetlen célért dolgoznak: bemutatni a legifjabbaknak a hangszerek mesélő erejét. Ennek megfelelően az előadás első részében bemutatásra kerül, hogy az egyes szereplőknek mely témák és hangszerek felelnek meg. Így az előadás felvezető részét követően lehetőség nyílik, hogy a gyerekek már ne csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. A koncert első felében elhangzik La Fontaine szintén örökbecsű meséje, A béka és az ökör zenei feldolgozása is, mely hasonló célokat szolgál. Mindezt ráadásul Maróti Réka csodálatos, helyszínen alakuló élő illusztrációi kísérik. Matuz Gergely kedves zenéje, a történetek időtállósága, a képek és a profi előadásmód a kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy valaki örök barátságot kössön a klasszikus zene világával.

Zeneszerző: Matuz Gergely
Mesélő, műsorvezető: Lukácsházi Győző

Élő illusztráció: Maróti Réka
Előadja a BA-LU Eufórikusok

Szárnyas Sárkányok gólyalábas bábelőadása

Felhívjuk a figyelmet, hogy a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet értelmében intézményünk csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt vendégeinket és a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében érkező 18 év alatti látogatóinkat tudja fogadni!

A rendezvényen való részvételt Házirendünk aktuális kiegészítése szabályozza: https://juhaszferencmk.hu/tajekozato-az-ujranyitasrol/
Kérjük, szíveskedjenek betartani a részvételi szabályokat!

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

jegy

The numbers below include tickets for this event already in your cart. Clicking "Get Tickets" will allow you to edit any existing attendee information as well as change ticket quantities.
Nincs elérhető jegy.

Részletek

Dátum:
2021.05.29.
Időpont:
10:00 - 13:00
Belépő:
500Ft
:
,
Esemény címkék:
, ,

Helyszín

Juhász Ferenc Művelődési Központ
Baross Gábor u. 1.
Biatorbágy, 2051
+ Google Térkép
Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!