Gondolunk-e néha arra, milyen lenne az élet zene nélkül? Pedig – anélkül, hogy észrevennénk – kitölti mindennapjainkat. Még meg sem születtünk, már hallhatjuk a környezetünkből szűrődő hangokat. Kicsi gyermekként édesanyánk, nagyszülőnk énekeit hallgathatjuk, majd az iskola formálja zenei ízlésünket, s felnőttként már magunk döntünk, mit hallgatunk a legszívesebben. És zene szól a rádióból, a televízióból, az éttermekben, köztereken … és a filmek sem képzelhetők el zene nélkül.
Október elseje világszerte az a nap, amikor a zenét ünnepeljük. Az UNESCO YEHUDI MENUHIN hegedűművész és karmester javaslatára – akit 1969-ben az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választottak – 1975-ben október 1-jét a ZENE VILÁGNAPJÁVÁ nyilvánította.
„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta Menuhin. Yehudi Menuhin a nyugati klasszikus zeneművészet mellett szeretettel fordult a távolabbi kultúrák, India, Kína, Japán felé is, úgy vélte, hogy a muzsika ezerféle színe, és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz.
A csend fontosságára is felhívta a figyelmet:
„…Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek! … Legyen pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez.”
Töltődjünk hát mi is! Emeljük fel a lelkünket!
,,A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” (Kodály Zoltán)