Szily Kálmán id. (Izsák, 1838. jún. 29. – Budapest, 1924. júl. 24.) „ékesen szóló, tapintatos, és maga úgy mint tudománya iránt rokonszenvet gerjeszteni képes tanár, kitűnő ismeretterjesztő és népszerűsítő;” – írta róla 1880-ban a Vasárnapi Újság.
Az általános iskola Nagy utcai műemléképületét máig Szily–Fáy-kastélyként említjük. A Viadukt lakópark Pátyi útba forduló utcája Szily Kálmán nevét viseli. Akár naponta találkozhatunk a névvel Biatorbágyon, nem árt, ha tudjuk, ki is rejlik mögötte, s miként kapcsolódik Biatorbágyhoz.
A nagyszigeti Szily család irataiban az első említés egy keresztnév nélküli Szilyről szól, aki a törökök elleni harcban esett el 1663 után. Az ő dédunokája Szily József (1746–1827) kivettem a vesszőt udvari tanácsos. Szily József testvérének, Ádámnak (1763–1844) az unokája Szily Kálmán. Az 1850-es évek elejéig gyermekéveit Bián és Torbágyon is töltötte.
Szily Kálmán fizikusként indult, a Felső Ipartanoda, később a Műegyetem (Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) tanára lett. 1879-1883 között az egyetem rektora, kezdeményezésére és irányításával épült fel Budapesten a Múzeum körúton a műegyetem főépülete és egy másik rész az Esterházy utcában.
Tudományos pályája és érdeklődése azonban különleges fordulatot vett. Ötvenéves korában, harminc műegyetemi oktatói év után, végképpen lezárja fizikai kutatásait, s a magyar nyelvtudománynak szenteli életét.
A közművelődés lelkes apostola lesz, aki ismeretterjesztő lapot, a Természettudományi Közlönyt alapítja 1898-ban. (Ekkor indult a világhírű angol Nature is). S ekkor szembesült a magyar nyelv nehézségeivel, vagyis, hogy nincsenek igazán érthető magyar szavaink a természettudományos kifejezésekre. És Szily Kálmán ezen kívánt segíteni kikerülhetetlen fő művével, a Magyar Nyelvújítás Szótára című kötetével. A természettudós magyar szavak első előfordulásait keresi a régi könyvekben, s ez a kutatómunka történeti, irodalomtörténeti, könyvészeti és néprajzi problémákhoz, majd ezek megoldásához is elvezeti.
Az Akadémia főtitkáraként legfontosabb számára a „magyar nyelv művelésére alapított tudós társaság” anyagi feltételeinek biztosítása. Mint az Akadémia főkönyvtárnoka a fiatal kutatókat, akiket „uramöcsém”-nek szólított, önzetlenül segítette, egy-egy adat megtalálására akár heteket is áldozott. (Hasonló elhivatottsággal dolgozott és élt Bián Karikó János népköltő, ovasókör alapító.)
Széchenyi műveinek egyik legalaposabb ismerője, a Széchenyi-múzeum az ő segítségével vált az ország legelső ereklyemúzeumává.
Szily – aki kitűnő genealógus hírében is állott – sokszor segített a családfakutatásokban.
Megszervezi a Természettudományi Társulatot és a Magyar Nyelvtudományi Társaságot. Takarékosságával vagyont gyűjt az általa alapított és vezetett az intézeteknek, maga pedig puritán egyszerűségben élt.
Több évtizeden át volt aktív szereplője és szervezője a hazai sakkéletnek. Sakkrovatot is vezetett a Vasárnapi Újságban.
Igazi polihisztor– sokrétű munkássága gazdagítja nemzeti értékeinket, és kultúraszervező, ismeretterjesztő, könyvtárosi tevékenysége összekapcsolja a Juhász Ferenc Művelődési központ szervezőivel és a Karikó János Könyvtár könyvtárosaival is. Méltán lehetünk büszkék rá nemcsak Biatorbágyon!
(Gyarmati István, Gazdi István, Ilosvay Lajos, Vasváry Béla és Palovics Lajos írásai alapján.)