JEAN-ANTOINE WATTEAU az élet örömei élvezetének festője

Életművét végigkísérték az olasz és francia komédiásokat ábrázoló képek. A commedia dell’arte szerelmese volt, s lett a rokokó festészet kiemelkedő alakja, illetve ahogy magát nevezte, a gáláns ünnepségek festője.

300 éve, 1721. július 18-án hunyt el JEAN-ANTOINE WATTEAU francia festő, a könnyedség, a játékosság, a finom, néhol már-már finomkodó elegancia, az élet örömei élvezetének festője.

1684. október 10-én született a flandriai Valenciennes-ben. Tetőfedő apja gyakran nézett a pohár fenekére, vitái gyakran fajultak verekedéssé. Watteau egy helyi festőnél tanult, majd 1702-ben Párizsba utazott, ahol népszerű festmények másolásából és eladásából tartotta fenn magát.

Párizsba érkezését követően a Luxembourg palota kurátora vette szárnyai alá, ennek köszönhetően faldekorációkat készített. Díszleteket is festett a párizsi operába, valószínűleg itt került kapcsolatba a színházzal, amelynek később rajongója lett, s élete végéig a szerelmese maradt. Alkalma nyílt eredeti Rubens-vásznak másolására is. (Abban az időben élt Párizsban, amikor Rubens a legünnepeltebb festők egyikének számított, s hatása Wateau képein is érezhető.) Festményei a szépséget, az esztétikumot, a kellemességet tükrözték.
1703-ban a tanítványa lett a színpadi kosztümöket és dekorációkat tervező Claude Gillot-nak, aki mellett újra kapcsolatba került a színházzal, elsősorban a commedia dell’artéval. Tanulmányi ideje alatt szintén a commedia jeleneteit festette, feltehetően a tényleges előadások alapján. Gillot, valószínűleg szakmai féltékenységből, 1707 körül elküldte Watteau-t. Tanulmányait a dekoratőr Claude Audran-nál folytatta, aki sok művészt alkalmazott tervei kivitelezésére. Audran mellett elsajátította a rokokó teljes eszköztárát. Szerencséje volt, hogy Gillot-nál és Audrannál tanulhatott. Mindketten modern művészek voltak, nem tartoztak a francia akadémikus festészet képviselői közé.

Watteau képei általában hosszas előkészületek után hosszadalmas munkával születtek. Jó grafikusnak tartotta magát, minden festményét több, a kompozíció megformálására kidolgozott rajzvázlat előzte meg. Ezután következett a festés maga, amelyre ugyancsak sok időt fordított, a színek harmóniájával, áttetsző fények használatával, az ecsetkezelés finomságával kísérletezett.

Egyre több önálló megbízást kapott, díjat nyert az Akadémia pályázatán. Karrierjének újabb állomása volt, hogy társulhatott a gazdag műgyűjtő bankár Pierre Crozat-val, aki bevezette az előkelő körökbe, és megnyitotta előtte saját gyűjteményét. Watteau keze alól ebben az időben kerültek ki leghíresebb képei, amelyeket a könnyedség, a színek és a mozgás iránti érdeklődés jellemzett. 1718-ban az Akadémia teljes jogú tagjának fogadta Watteau-t, a “bebocsátáshoz” szükséges mestermunkája, az Indulás Cythere szigetéről a rokokó festészet csúcspontja. Érett festményei az arisztokrácia szépségekben bővelkedő, teátrális, de egyben frivol, szabadtéri flörtölésre remekül felhasználható társasági életét ábrázolják (ezért is nevezik a fetes galantes festőjének). Nem csoda, hogy patrónusai és megrendelői az arisztokrácia és a nagyburzsoázia köreiből kerültek ki.

Ugyanakkor alkotásai mély melankóliával is át vannak itatva, és az élet hiábavalóságáról szólnak, ezért tekintik a modern életérzés előfutárának. Leghíresebb festményeinek egyike a Gilles.

A bohóc arcáról lassan eltűnő mosoly a létezés félelemmel teli valóságát ragadja meg, és a halálos betegséggel küzdő Watteau fintorának is tekinthető. Korán kialakult tüdőbaja miatt 1719-ben Londonba utazott gyógykezelésre, de vagyonát elvesztette, az orvosi tiszteletdíját és a hazaút költségét festményeivel kellett előteremtenie. 1721-ben kimerülten tért haza, nem törődött anyagi helyzetével, jövőjével. Egy műgyűjtő barátja fogadta be, neki festette utolsó képét. A halála előtti hónapokat félig öntudatlan állapotban, kezében ecsettel töltötte.
1721. július 18-án halt meg tuberkulózisban, mindössze 36 évesen.

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!