A Kisvakond megalkotója
Bárhol is járunk az élet útján, apró, kedves figurája, a világ minden nyelvén érthető hangocskája mosolyt csal az arcukra. A Kisvakond-történetek (eredeti nyelven Krtek vagy Krteček) megalkotója, ZDENĚK MILER cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor 100 éve, 1920. február 21-én született Kladnóban.
Rajztehetsége korán megmutatkozott, Prágában tanult, először a grafikusképzőben, majd a Képzőművészeti Főiskolán. Állítólag a nácizmus előretörése miatt választotta az animátor pályát, amely később, mint razfilmrajzolót, a koncentrációs tábortól is megmentette. A háborút követően az ötvenes években kapott megbízást egy rajzfilmstúdióban gyermekeknek szóló oktatófilmek készítésére. Az akkor elvárható propaganda ízű filmek helyett azonban másra vállalkozott. Walt-Disney-hagyományokra épülő filmje főszereplője egy igencsak szerethető állatfigura, a Kisvakond lett (állítólag a történt kitalálása közben megbotlott egy vakondtúrásban), a szereplők megszólalásaihoz pedig a kislányairól, Kateřináról és Barboráról készített hangfelvételeket használta fel (ők voltak filmjei első nézői is, s reagálásaik kerültek rögzítésre).
A sorozat első filmje (amelyet még 65 követett) A Vakond nadrágja volt, amely kategóriájában elnyerte a Velence Filmfesztivál első díját.
A sorozat néhány epizódja a film készítésekor szokatlan módon tárgyalta az élet olyan dolgait, melyekről a gyerekeknek gyakran csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a tévéműsorok; szinte anatómiai pontossággal mutatja be a születést, egy másik részben pedig a kisvakond autóbalesetet szenved, és majdnem meghal. Azonban mindezt a készítők olyan kedvességgel oldották meg, hogy a negatív hatás helyett az eredeti szándékot – ami a gyerekek oktatása, megismertetése a világgal – tökéletesen el tudja érni.
A Kisvakond 1956-ban indult útjára, s a kelet-európai országokban hamar óriási népszerűségre tett szert, de később a világ más országait is meghódította könyvek útján is.
Zdeněk Miler 2011. november 30-án hunyt el. Így vallott magáról és „teremtényéről”:
„Sok időbe tellett, mire rájöttem, hogy a Kisvakonddal valójában magamat rajzolom. Ő az ideál, akinek lennem kéne. De nem érek fel az ideálhoz.”
BEATLES EGYÜTTES
A XX. század egyik legendája indult útjára, amikor 60 évvel ezelőtt, 1960. február 21-én először lépett a nyilvánosság elé a BEATLES EGYÜTTES a liverpooli Cavern Clubban.
Az ötvenes évek végén alakult zenekar ebben és a hamburgi Star Clubban aratta első sikereit, a tagjai John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr voltak. Legkorábbi szerzeményeik rock and roll és rhythm and blues gyökerű dalok, néha balladák voltak.
Az évek során zeneszerzőkként és előadókként is egyre összetettebbé váltak. Rengeteg stílust kipróbáltak, többször egybeolvasztottak néhányat. A számtalan stílus ellenére dalaik védjegye az ének és a vokál minősége volt. Több új zenei irányzatnak voltak az úttörői, s először használtak dalaikban komolyzenei megoldásokat, nagyzenekari hangszereket, vagy éppen egy egész nagyzenekart.
Többek között nekik köszönhető a mai szintetizátor elődei és különféle elektronikus effektek meghonosítása a zenében, előszeretettel használtak például visszafordítva lejátszott hangszalagokat, olyan hangzásvilágot hoztak létre, ami az akkori technikai körülményekhez képest rendkívül újnak hatott.
Utolsó hivatalos koncertjüket San Franciscóban adták 1966, augusztus 29-én, ezután inkább már a lemezekre koncentráltak.
Utolsónak minősíthető koncertjük egy, az Apple stúdió tetején történő élő fellépés volt 1969 januárjában, amelynek a felvételei a Let it Be albumon jelentek meg. 1969-ben vették fel utolsó, valóban közös albumukat, az Abbey Roodot. 1970-ben hivatalosan is feloszlottak és Lennon 1980-ban történt halálával az újraegyesülés minden reménye elveszett.
Életművük kulturális hatása a kor generációjára vitathatatlan.
(Lemezeikből több mint egymilliárdot adtak el.)
GIULIETTA MASINA
„Egymás után haltak” … mondjuk azokról, akik alig pár hónappal élik csak túl párjuk elvesztését. Ez a története GIULIETTA MASINA olasz filmszínésznőnek, aki 100 éve, 1921. február 22-én született a Bologna közelében lévő San Giorgio di Pianoban.
Három testvére volt, őt a szülei – a család nehéz anyagi körülménye miatt – öt éves korában odaadták a Rómában élő anyai nagynénjének, a nemesi származású Giulia Sardinak, aki korán felfedezte a kislányban a művészi tehetséget. Giulietta gyerekként szinte minden művészi ágban kipróbálta magát: énekelt, balettozott, zongorázott és hegedült. Tízéves koráig nem járt iskolába, nyaranta pótolta be a tananyagot édesanyjával, így egy évet sem veszített. Az orsolyiták kollégiumába íratták be, ahol a legmodernebb pedagógiai eszközöket alkalmazták. Tizennyolc éves korában jelentkezett a Drámai Művészetek Akadémiájára, ahol a bizottságot elkápráztatta őstehetségével. Édesapja azonban polgári pályához ragaszkodott, így a római bölcsészkarra iratkozott be. Itt irodalmat, régészetet, filozófiát tanult, de az egyetemi évek alatt sem hanyagolta a színjátszást.
Egy népszerű rádiósorozat főszerepét is megkapta, amelynek szövegkönyvét Federico Fellini írta.
1943 őszén, mindössze kilenc hónapi jegyesség után kötöttek házasságot. Masina első terhessége egy baleset miatt megszakadt, és 1945 tavaszán második gyermeke, Pier Federico is meghalt háromhetes korában. A fájdalmat fokozta, hogy Masina gyermekágyi lázat kapott, aminek szövődményeként nem szülhetett többé.
Korai filmjeiben többnyire mellékszereplőként, epizodistaként alkalmazták: csibészes stílusa, szürreális játéka, különleges egyénisége miatt.
Az igazi áttörésre 1953-ban került sor, amikor Fellini lehetőséget kapott, hogy megrendezze élete legköltőibb, legérzelmesebb filmjét, amelyben Masina játszotta a női főszereplőt, Gelsominát, az együgyű, ám csupa lélek mutatványoslányt. Hazájában a film először nem lett siker, de néhány év múlva, 1956-ban Oscar-díjat nyert. Masinát úgy emlegették, mint „Szoknyás Chaplint”, mint női bohócot.
Charlie Chaplin mondta róla: „Ő az a színésznő, akit a legjobban csodálok”
Tekintete, naivitást, fájdalmat tükröző arca költészet formájában adta vissza a sors fordulatait, a lét apró és nagy tragédiáit.
Legkedvesebb szerepének az 1957-ben készült, Fellini-rendezte Cabiria éjszaláit tartotta.
Elmondása szerint a temperamentumos, tragikomikus utcalány szerepével tudott a legjobban azonosulni. A film átütő sikert aratott, Giulietta megkapta a Cannes-i fesztivál nagydíját mint a legjobb színésznő, a film pedig a legjobb külföldi alkotásnak járó Oscar-díjat.
Hosszabb visszavonulás után a kilencvenes évek elején készült el a részben Budapesten forgatott Ginger és Fred. Marcello Mastroianni partnereként egy idősödő, hajdani varieté-táncosnőt alakított. Harminc évvel ezelőtt azzal arattak sikerüket, a táncbetétben Ginger Rogerst és Fred Astaire-t utánozták. A televízió egy karácsonyi showműsorához újra előveszi a két idős táncost. A műsort előkészítő lélekölő forgatagban nem találják helyüket, de a reklámokkal állandóan megszakított műsorfolyamban még eltáncolják régi számukat. Fellini ezzel a filmjével élesen bírálta a televízió igénytelenségét, s a közönség felett szerzett uralmát.
Giulietta Masina törékeny alkata erős jellemet és egyéniséget rejtett. Visszavonulása éveiben – a rendező munkájának biztos bázisaként – háttérmunkákat látott el Fellini filmjeiben, protokolláris szerepet töltött be. Felülemelkedett az őt ért kritikákon, amelyek Fellini hűtlensége miatt rendre illették. Több filmszerepet is ajánlották számára, de azok színvonalát vállalhatatlannak tartotta.
Fellini noha soha nem tagadta a házasságon kívüli kapcsolatait, a felesége iránti szeretetét soha nem veszítette el. 1992-ben, egy évvel halála előtt – s pontosan egy nappal a Giuliettával kötött esküvője ötvenedik évfordulója után – ezt írta feleségének:
„Tudod, hogy Te vagy valóban az életem … Csak te nyugtatsz meg engem s vagy az igazi társam.”
Federico Fellini 1993. október 30-án hunyt el agyvérzésben.
Masina négy és fél hónap múlva követte, noha az orvosok szerint még pár évig élhetett volna betegségével. Férje nélkül azonban értelmetlennek érezte az életét, valójában utána halt 1994. március 23-án, egy nappal egyik fiúk születésnapja után. Együtt nyugszanak Rimini temetőjében egy vitorla alakú emlékmű alatt, korán elhunyt kisfiukkal egyetemben. Ahogy Fellini temetésén, Masina végső búcsúján is Mauro Maur trombitálta Nino Rota dalát az Országúton-ból.
Forrás: wikipedia.org, cinematographe.it