Monte Christo grófja és a D’artagnan-történetek
Generációk nőttek fel regényein.A Monte Christo grófja és a D’artagnan-történetek akár regényben, akár könyvben szinte mindenkihez eljutnak egyszer. Írójuk, id. ALEXANDER DUMAS, a romantikus irodalom legnagyobbjai között számontartott író 150 éve, 1870. december 5-én hunyt el Franciaországban.
Arisztokrata felmenőkkel rendelkezett, apja a francia forradalmi hadsereg tábornoka volt. Dumas négyéves volt csupán, amikor apját elveszítette. Édesanyja nagy szegénységben nevelte fel… de talán a tőle hallott sok történet, amelyet apja hőstetteiről mesélt, indította el fantáziáját a kalandregények megírásának világa felé. Jogásznak indult, dolgozott is közjegyzői irodában, majd iratmásolóként próbált többet keresni.
23 éves korában egy színdarabjával, a „Vadászat és szerelem”-mel már némi sikere volt, majd a következő évben egy novelláskötete is megjelenhetett. Ekkor abbahagyta a hivatali munkát.
A romantika éppen ez időben indult diadalmas útjára. Ifjú vezéralakjai – Victor Hugo és Alfred de Vigny –felfedezték, társukká fogadták, s hamarosan hármuk kávéházi asztala lett a harcias stílusirány példaadó és irányító középpontja. Később hamar világhíres regényben, „A három testőr”-ben – kicsit parodizálva – önmagukat ábrázolta.
Igen termékeny író vált belőle, népszerű regényei után (pl.: Monte Christo grófja) tömegek követelték az új regények megjelenését. Nem is bírta egyedül, munkacsoportot hozott létre, írótársaival megbeszélte a témákat, elkészítette a fejezetbeosztást, az egyes alakok legfontosabb jellemvonásait. Azok el is készítették a regény nyers szövegét, amelyet azután Dumas végső formába öntött. A címlapra pedig mindig kiírta a társszerzőket, a tiszteletdíjon pedig becsületesen osztozott velük.
Gazdag volt, kalandos, könnyű életet élt, sok szeretőt tartott. Egyiküktől született fia tehetséges íróvá vált, őt örökbe is fogadta, a nevét is viselhette. Szerzőként mindig így írta, Alexander Dumas fia. Az ő regénye a Kaméliás hölgy.
Az idősebb Dumas így írt a boldogságról: “Azt hiszem, az ember nem arra született, hogy ilyen könnyen elérje a boldogságot! A boldogság olyan, mint az elvarázsolt szigetek palotái, amelyeknek kapuit sárkányok őrzik. Harcolni kell érte, hogy meghódítsuk…” (Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja)
Irodalmi sikerei és arisztokrata kapcsolatai ellenére Dumas egész életére hatással volt félvér származása (nagyapja egy fekete rabszolganőt vett feleségül, az ő Dumas nevét vette fel íróként.) A rasszista hozzáállás még halála után is sokáig befolyásolta a francia irodalomban betöltött szerepének megítélését.
Születésének 200. évfordulóján aznban a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac exhumáltatta a testét, és egy nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak – Athos, Porthos, Aramis és D”Artagnan – beöltözött köztársasági őrök kísérték át ünnepélyes menetben a párizsi Pantheonba. Ünnepi beszédében Chirac elnök így emlékezett: „Általad lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo vagy Balsamo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – általad álmodunk. … most jóvá tettük a korábbi rosszat azzal, hogy Alexandre Dumas sírjának ugyanazzal a kegyelettel adózunk, mint a mellette nyugvó Victor Hugonak és Voltaire-nek.”
Összes művei – regények, drámák, emlékiratok, novellák – több mint 300 kötetben jelentek meg. Regényeit 100 nyelvre fordították le, s több mint 200 film készült belőlük.
A mindig mosolygós humorista
Jellegzetes fizimiskájára, visszafogott előadásmódjára, mindig mosolygós arcára sokan emlékezhetünk. Egyike volt a híres magyar konferansziék utolsó képviselőinek. Védjegyévé vált jellegzetes tartása, a jobb kézzel a színházi függönybe kapaszkodó konferálás.
A Vidám Színpad tagjaként fellépés közben mindig fogta a függöny szélét. Azt vallotta: „aki függöny nélkül konferál, az szóvivő, műsorközlő, házigazda, és a jó ég tudja, még micsoda, csak nem konferanszié”.
115 éve, 1905. december 1-jén Budapesten született KELLÉR DEZSŐ író, humorista.
Finoman adta elő mondanivalóját, amely nemegyszer komoly társadalmi és kényes politikai problémákat érintett. Sajátosan groteszk, gyakran intellektuális humora sokszor csak a mélyebb rétegekből került elő.Könyveit is – Az én kabarém, Pest az Pest, Fogom a függönyt – ilyen stílusban írta. Szerzője az időközben szállóigévé váló
„Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni…” mondásnak, amelyet Salamon Béla előadása tett híressé.
Kellér Dezső 1986. szeptember 24-én hunyt el Budapesten.
A Mikulás története
Egy máig fennmaradt szokás nyomába eredünk.
Igen régen történt, 1750 évvel ezelőtt, amikor 270-ben megszületett a kis-ázsiai Szent Miklós püspök.
Kisgyermekként jutott árvaságra. Szüleitől hatalmas vagyont örökölt, amellyel kolostorba vonult érsek nagybátyjához. Gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte.
Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretetének, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Myra városában legendás körülmények között püspökké választották, amely tisztet 52 éven keresztül töltött be.
A ma is élő hagyománya a 13. század végén született Legenda aureaban (arany legendában) fennmaradt legendakincsből épült fel.
Myrában, a kolostor szomszédságában élt egy szegény ember és három, férjhez menés előtt álló lánya. Miklós püspök éppen akkor ért a nyitott ablakhoz, amikor a lányok azon vitatkoztak, melyiküket adják el rabszolgának, hogy a családon segítsen, és hogy egy másik férjhez tudjon menni. Egy marék aranyat keszkenőbe kötött és bedobta az ablakon. Azt hitték a lányok, hogy csoda történt. Ugyanebben az időben egy év múlva megint bedobott az ablakon egy keszkenő aranyat a második lánynak. Ekkor lépteket hallottak az ablak alól.
Amikor kirohantak, egy piros ruhás öregembert láttak elsietni. A harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, zárva volt az ablak. Miklós püspök felmászott a sziklafal mellé épült ház tetejére, és bedobta az aranyat a tűzhely kéményén. A legkisebb lány éppen a harisnyáját szárította a tűzhelynél, amelybe az arany pont beleesett. A harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.
Életéhez még számos jótékony és csodás esemény fűződött. 343. december 6-án hunyt el. A katolikus és a görögkeleti egyház szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élők védőszentje.
Névnapjának előestéjén minden gyermek várja a piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulást.
A képesítés nélküli építész
Az Eszterházy grófok kedvelt építésze volt, s a klasszicizáló barokk copf stílus hazai mestere. 240 évvel ezelőtt, 1780. december 12-én Tatán hunyt el FELLNER JAKAB.
Képesítés nélküli építész volt, aki a helyi építőmesteri gyakorlatból kinőve vált elismert, keresett szakemberré. 1745-ben telepedett le Tatán, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen haláláig élt.
A tatai Nagytemplom elhelyezett emléktábla így emlékezik meg róla:
„Fellentháli Fellner Jakab 1722-1780. A XVIII. századi Magyarország legnagyobb építőművésze és mérnöke volt, barokk szellemű alkotásainak egyéni stílusa harmonikusan forrt egybe a magyar tájjal és lélekkel. Fáradhatatlan munkássága szebbé, gazdagabbá tette hazánkat. Művészetét Eger, Pápa, Veszprém, Pozsony, Csejklész, Mór, Kecskéd, Kristálya és főleg Tata emlékei hirdetik. Itteni főalkotásai: a plébániatemplom, a kastély, a piaristák rendháza, a kálváriakápolna.
Nagyszerű tervet készített az öregvárnak várkastéllyá való átépítésére. A mester Tatáé volt, innen indult el dicsőséges útjára, itt lakott, innen irányította többi építkezését is. Tatán halt meg és porladó hamvai itt szemben nyugszanak a hatalmas alkotásának kriptájában. Halhatatlan emlékét hirdeti e szobor, amelyet 160 évvel halála után emelt a hálás utókor.”
A Magyar Nemzeti Múzeum és könyvtárának megalapítója
Nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Múzeum és könyvtárának megalapítása. Fia, gróf Széchenyi István később a Magyar Tudományos Akadémia alapításához járult hozzá.
200 éve, 1820. december 13-án hunyt el gróf SZÉCHENYI FERENC főispán, helyettes országbíró.
A főnemesi, grófi Széchenyi család sarjaként, hatodik gyermekként látta meg a napvilágot 1754. április 28-án Széplakon. Tanulmányai befejeztével 1776 végétől a kőszegi kerületi tábla elnöke volt, majd 1783 augusztusától a báni tábla elnöke és egyben a horvát bán helyettese. II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa tisztséget töltötte be. 1785 tavaszán belső titkos tanácsosi címet nyert, és a pécsi kerületi királyi biztos valamint Somogy, Baranya, Verőce és Szerém vármegyék adminisztrátora lett.
1786 augusztusában azonban – betegségre hivatkozva – minden tisztségéről lemondott és a magánéletbe vonult vissza. Döntésének oka a II. József által hozott rendeletek voltak, amelyek célja Magyarország és Erdély germanizálása és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítése volt. Nem akart a „kalapos király” céljainak eszköze lenni, s csak az 1790-91-es országgyűlés után lépett ismét hivatalba.
1802. november 25-i dátummal 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, amit később cenki gyűjteményének 6000 rézmetszetével és 9206 kötet könyvével egészített ki. Mindezek előtt még elkészíttette a leendő könyvtár katalógusát is, ezt a maga költségén kinyomatta, majd belőle egy-egy példányt a külföldi uralkodóknak, a külföldi tudományos intézeteknek, valamint hazai és külföldi tudósoknak is megküldött. Ezt a dátumot tekintjük az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítási évének is.
Bőkezű adományaiért és szolgálatainak elismeréséért érdemeit 1807-ben az országgyűlés törvénybe iktatta (XXIV. törvénycikk). A külföldi tudományos társulatok egymás után fejezték ki elismerésüket azáltal, hogy tagjukká választották: a göttingeni királyi tudományegyetem, a jénai, a varsói a bécsi tudományos akadémia tiszteletbeli tagja lett. Amikor I. Ferenc király alatt a magyar alkotmányt újabb veszély fenyegette, és a király az országgyűlés nélkül akart uralkodni, 1811-ben Széchényi szembaját hozva fel okként, újra letette összes hivatalát, mintegy tiltakozva Metternich rendszere ellen; visszavonult a magánéletbe és attól fogva családjának élt.
LUDWIG VAN BEETHOVEN
Milyen gonosz fintora a sorsnak, ha úgy büntet valakit, hogy elveszi tőle azt a képességét, ami a tevékenységének nélkülözhetetlen eleme.
250 éve, 1770. december 16-án született LUDWIG VAN BEETHOVEN zeneszerző, zongoraművész, aki 28 és 39 éves éves kora között veszítette el teljes mértékben a hallását.
Bonnban született, a zene szeretetét családi hagyományként örökölte. Már 4 éves korában kitűnt zenei tehetsége. Durva, iszákos apja csodagyereket akart belőle nevelni, hogy minél előbb keresővé tehesse. Beteges, sok szenvedést eltűrő édesanyja jómódú német polgári családból származott.
Ludwig volt a legidősebb gyermek – őt még hat követte –, apja erőszakossága miatt édesanyjánál keresett menedéket. Beethoven 10 évesen lett Christian Gottlob Neefe, a bonni zeneélet legkiválóbb egyénisége, udvari orgonista, majd zenekarvezető tanítványa, aki megismertette vele kora legkiválóbb zenei alkotásait, bevezette a gyakorlati zeneéletbe is.
Hamarosan segédorgonista, majd az udvari zenekar kinevezett tagja lett. 1787-ben Bécsbe ment, hogy zenei eszményképe, Mozart tanítványa lehessen, de édesanyja halálos betegsége miatt vissza kellett térnie Bonnba. Nehéz sors várt rá ezután. Édesapja az alkohol rabja lett, így a családfenntartás minden gondja,2 öccse taníttatása rá nehezedett.22 évesen újra Bécsbe került, de Mozart már halott volt, helyette Haydnál tanult, majd Salierinél 8 éven keresztül. Első bécsi sikereit zongoristaként, kivált rögtönzőként aratta.
Megismerkedett magyar főúri családokkal is, így jutott el később Magyarországra, a Brunszvik családhoz. Gyengéd szálak fűzték Brunszvik Terézhez, de a társadalmi osztálykülönbség miatt nem gondolhatott házasságra. Húszas évei vége felé vette észre hallásának hanyatlását. Szenvedélyes természetű, de nemes, finomérzésű, művelt, társaságkedvelő ember volt, de romló hallása magányossá tette.
Zongorista karrierje véget ért, már csak zeneszerzéssel foglalkozott.
Fiatal korában igyekezett idomulni a kortársak művészeti stílusához: olyan zenét próbált szerezni, ami a korabeli társadalom számára elfogadható volt. Későbbi felfogásában már nem volt tekintettel a művészeti normákra.
1801-ben Bécsben volt az első szerzői estje, melyet még több követett. Mindez nagy anyagi és közönségsikert hozott a számára.
Művészi sikerei sem tudták enyhíteni lelki gyötrelmeit, melyet egyre erősödő fülbaja okozott, művei mégis a diadalmas életerőt hirdették.
Még 20 évig dirigált, 12 évig zongorázott. 1819-ben teljesen megsüketült. Lelki gazdagságának és zseniális tehetségének bizonyítéka, hogy ezekben a kritikus években komponálta legérettebb, legnagyobb műveit, 3 zongoraszonátát, 5 vonósnégyest és a 9. szimfóniát is. 1827. március 26-án, hosszas szenvedés után halt meg.Utolsó útjára több mint húszezer ember kísérte el.
Örömóda című műve 1972 óta Európa hivatalos himnusza.
A mozinak varázsa van
Szeretünk moziba járni, perecet vagy pattogatott kukoricát majszolva régi élményeket újra megélni, vagy a még soha át nem élteket felfedezni, együtt nevetni, izgulni, lélegezni a többiekkel.
A mozinak varázsa van.
Ezt első alkalommal 125 éve, 1895. december 28-án élhette át a közönség, amikor első nyilvános filmvetítésüket tartották a LUMIÉRE FIVÉREKPárizsban a Salon Indien du Grand Café közönsége előtt, a bevétel 30 frank volt – s ezzel útjára indult a mozi.
Sok köznapi jelentett vettek fel – pl. a gyárakból távozó munkásokat, egy érkező vonatot, amelynek láttán a közönség hátra hőkölt. Operatőreik járták a világot, Budapestre is eljutottak, ahol a Lánchíd forgalmát is megörökítették.
Családi hagyományt folytattak. Édesapjuknak egy viszonylag nagy fényképészeti lemezeket gyártó üzeme volt, valamint stúdiója. Édesapjuk kérésére kezdtek el foglalkozni a képek egymás után, folyamatossággal történő vetítésének kérdésével, vagyis a mozgás rögzítésével.
A feladatot úgy oldották meg, hogy egy szerkezet vette fel a képkockákat és ugyanaz vetítette ki azokat. Látva a közönség lelkesedését, igényét a folytatásra, 1400 filmet forgattak, s később a felvett jeleneteket már meg is rendezték.
Szabó István filmrendező így nyilatkozik a moziról: „Az embereknek szükségük van arra, hogy a filmektől némi erőt kapjanak. Példát arra, hogyan élhetnének máshogy, jobban.”