A modern szobrászat és az impresszionizmus

AUGUSTE RODIN

Már gyermekkorában szívesen rajzolgatott, ám ezt pap nevelője és édesapja veréssel jutalmazta. Első, egész alakos szobra elkészítésekor azzal vádolták meg, hogy élő alakról készített gipszöntvény. Magánélete ma biztosan a bulvárlapok címoldalára kerülne.
180 évvel ezelőtt, 1840. november 12-én Párizsban született a modern szobrászat megteremtője, AUGUSTE RODIN, aki először ábrázolta az emberi testet – a maga természetes szépségében – a lelkiállapotok és érzelmek kifejezésére.

Szegény családban nevelkedett két nővérével együtt, apjuk rendőr volt. 22 éves volt, amikor egyik szeretett nővére meghalt, s ez arra ösztönözte, hogy szerzetesnek álljon. Ám a rend főnöke – a tehetségét felismerve – inkább a művészi pálya felé terelte. Művészi ismeretekre, tehetsége kibontakoztatására leginkább önképzéssel tett szert, mert főiskolára többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bejutnia, húsz évig kézművesként épületek díszítésén dolgozott. 

Húszas éveinek közepén tanulmányutat tett Itáliában, ahol Michelangelo művészete mélyen megérintette, s ekkor döntötte el, hogy szakít az akadémikus stílussal, s a saját útját járja. Visszatérése után a díszítőművészetek múzeumának felkérésére kezdett dolgozni A pokol kapuja című monumentális művén, amelyet Dante Isteni színjátéka ihletett.

Bár a bronzkaput nem sikerült befejeznie, több alakja – A gondolkodó, A csók és az Örök tavasz – azóta önálló alkotásként létezik. (A csók című mű történetéről azt mondják, igaz történetre épül, egy férjes asszony történetét meséli el, aki férjének öccsébe szeretett bele. A férj rájött a titkolt szerelemre, és meggyilkoltatta testvérét és feleségét is.
A párról készült szobron csak az ölelés látható, és a csókra való vágyakozás, de az ajkaik nem érnek egymáshoz.)

Rodin kezdetben a középkori művészet hagyományainak szellemében alkotta műveit, későbbi szobrain a festőiség lett az uralkodó elem. Calais a százéves háború egyik történelmi eseményét megörökítő emlékmű elkészítésével bízta meg, ennek nyomán született a Calais-i polgárok szoborcsoport.

Az 1880-as évektől növekedett elismertsége, javult anyagi helyzete, immár saját stúdiójában tanítványokat fogadott, s magánélete is egyre zavarosabbá vált. Ekkor kezdődött szenvedélyes és viharos szerelmi kapcsolata a 18 éves Camille Claudel szobrásznővel, aki először tanítványa, majd szeretője volt(ebből a korszakból származik mestermunkája A csók is).
A mintegy tíz évi tartó viszony szakítással ért véget, a lány egy emberi és művészi csalódás terhét viselve elmegyógyintézetbe került, ahonnan soha többé nem engedték ki. Rodin még 1864-ben ismerkedett meg Rose Beuret varrónővel, aki életre szóló társa és modellje lett, s aki hűségesen kitartott a gyakran félrelépő szobrász mellett. Házasságot csak 53 év együttélés után, két héttel az asszony halála előtt kötöttek.

Az 1900-as párizsi világkiállítás után számtalan portrémegrendelést kapott. Megmintázta többek között Victor Hugót, Balzacot, Nyizsinszkijt, Clémenceau-t és G.B. Shaw-t. 
1917. november 17-én halt meg Meudonban, 77 éves korában. Minden szobrát és rajzait hazájára hagyta. Kívánságának megfelelően fejfájának és sírfeliratának helyére A gondolkodó másolata került.

Claude Oscar Monet

8 évesen anyagi nehézségei miatt öngyilkosságot kísérelt meg: a Szajnába vetette magát, de kimentették. Idősebb korára azonban hazája ünnepelt festője lett. Az átlagos munkások bérének négyszázszorosát kereste, garázsa zsúfolva volt előkelő automobilokkal.

180 éve, 1840. november 14-én született Claude Oscar Monet francia festő, az impresszionizmus egyik megteremtője.
Már tíz évesen tehetségesen rajzolt. Szüleivel Le Havre-ban élt, majd édesanyja halála után, 16 évesen Párizsba költözött. Itt kezdte másolni – kortársaihoz hasonlóan – a Louvre-ban kiállított nagy festők alkotásait. Megismerkedett többek között Pissaroval, Manet-val, Renoirral. Közös útkeresésük nyomán – amely napfény, a szabad levegő, a természet ábrázolásában rejlő festői lehetőségeket kutatta – alakult ki az új festészeti stílus, a plan air, amelyet ma impresszionizmus néven is ismerünk.

Vízililiomok, 1919

1872-ben készült festménye – a Le Havre-ban készült Impresszió, a felkelő nap – alapján született az irányzat elnevezése. A 80-as-90-es években készültek ún. sorozatfestményei, amelyeken az időjárás, a napszakok és a fény keltette változásokat örökíti meg. A 25-30 képből álló sorozatok – amelyek a festő szubjektív érzéseit is közvetíteni tudták – nagy sikert arattak (Rouani-katedrális, Kazlak, Tavirózsák).

Sokat dolgozott, de nem minden művével volt elégedett. Ross King író (aki könyveiben feldolgozta Leonardo és Michelangelo munkásságát is), kutatásai alapján azt állítja, hogy Monet legalább ötszáz képét semmisítette meg pályafutása során, amelyek fele-harmada a tavirózsákról készült. Szerinte a Monet által a francia államra hagyott festmények egyikén látható vágás is a festő dührohamainak hagyatéka. “Talán meg akarta semmisíteni, de aztán meggondolta magát”.

Monet 1883-ban a normandiai Giverny-be költözött, s itt festette vízililiomos képeit, amelyet a közvélemény sok esetben fanyalgással fogadott. Úgy vélték, hogy Monet korábbi munkái a szénaboglyákkal, a Szajnával és a katedrálisokkal jobban tükrözik Franciaországot.
A világ más részéről azonban gazdag amerikai és japán gyűjtők, műkereskedők érkeztek, s vetélkedtek a festmények megvételéért.

Utolsó éveiben látása megromlott, amely a festés feladására kényszerítette.
86 éves korában, 1926. december 5-én hunyt el Givernyben.

JOHANNES AMOS COMENIUS

Nevelési elveit, pedagógiai módszereit akár ma is megfogalmazhatták volna, pedig több mint 400 évvel ezelőtt született. Sárospatakon intézmény viseli a nevét, valamint sok-sok oktatási program. 350 éve, 1670. november 15-én hunyt el JOHANNES AMOS COMENIUS (cseh nyelven Jan Amos Komenský).
1592. március 28-án született a morvaországi Nivnicében. Korán árvaságra jutott, neveltetéséről a Morva Testvérek szervezete gondoskodott, amely szervezet a husziták reformmozgalmát követte, fontosnak tartotta az írni-olvasni tudást, valamint a Biblia minél szélesebb körű megismertetését. A latin iskola elvégzése után a hernborni és a Heidelbergi Egyetemen tanult. Rendkívüli tehetséggel rendelkezett, és korának tudományos műveltségét szinte teljességgel elsajátította. Arra törekedett, hogy a XVII. század tudományos munkáiból kiszűrje a fiktív elképzeléseket, s csupán az objektív, ugyanakkor a keresztény elvekkel is összeegyeztethető valóságot tartsa meg. Huszonhatéves korában Fulnek városában – a morva testvérek gyülekezetében – lelkész lett, majd a gyülekezet iskolájában igazgatóként kezdett dolgozni.

Az ellenreformáció bujkálásra kényszerítette. A lengyelországi Lesznó városában lelt menedékre, ahol megírta egyik legjelentősebb pedagógiai művét, a „Didactica Magna”-t (Nagy oktatástan).
Az 1640-es években néhány évig a sárospataki kollégiumban is tanított. Itt írta meg két további jelentős művét, a „Schola Ludus” (Az iskola mint játékszín) és az „Orbis sensualium Pictus” (A látható világ képekben) című műveket.

Vallotta, hogy a társadalom megjobbítható, ha megfelelő erkölcsi elvek mentén nevelik az ifjúságot. Kiemelten fontosnak tartotta, hogy a nevelést hamar el kell kezdeni. Látta korának rendkívül lesújtó állapotát, és a harmincéves háborúban saját szemével győződhetett meg arról, hogy mire képes az önmagából kivetkőzött emberi természet. Keresztényként az értelmi, az erkölcsi és a hitbeli nevelés hármasságát vallotta.

Azt a véleményt képviselte, hogy egy kisgyermeknek hatéves koráig az anyja mellett a helye, szülei gondoskodását élvezve tanítsák meg neki az anyanyelvét, és szüleitől sajátítsa el az alapvető viselkedési szabályokat. Fontosnak tartotta, hogy a szülő jó erkölcsi példát mutasson gyermekének. A verést helytelenítette, de megengedhetőnek tartotta abban az esetben, ha a gyermek a dorgálás után is nyakas marad, így a szülőnek joga van a bibliai elveknek megfelelően elfenekelni gyermekét, ami ilyeténképpen hasznos emlékeztető lesz a gyermek számára, és legközelebb elkerüli a helytelen magatartást.

Kiemelten hangsúlyozta az iskoláskorú gyermekek lelki fejlesztését is, nagy szerepet juttatva a szülőnek, de még inkább a gyermek tanárainak, akik erkölcsi, hitbeli példamutatással tartoznak diákjaik felé.

Comenius látva korának átlagemberét, igyekezett olyan oktatási rendszert kidolgozni, mely segít leküzdeni a tudatlanságot, és a gyakran abból fakadó erkölcstelenséget, ezzel szerette volna megteremteni egy új társadalom alapját. Oktatási rendszerének alapját így fogalmazta meg: “… ez az iskola azt tűzi ki célul, hogy akit ide felvesznek, azt úgy bocsássák el, hogy gyakorlati dolgokban teljesen jártas legyen, hogy a mi ifjaink ezen a küzdőtéren ne az iskolának tanuljanak, hanem az életnek, s hogy innen olyan ifjak kerüljenek ki az életbe, akik tevékenyek, mindenre készek, ügyesek, szorgalmasak, akikre majd annak idején az élet bármely feladatát bátran rá lehet bízni.”

Elvei közé tartozott a szemléltetve oktatás, az egymásra épülő és az életkornak megfelelő tananyag, a 3×6 éves képzés, az ősztől tavaszig tartó oktatás … mint ahogy ma is történik.

Comenius élete utolsó szakaszát Amszterdamban töltötte, ahol jelentős anyagi támogatást nyújtottak tudományos munkásságához. Ott rendezte sajtó alá pedagógiai műveinek teljes gyűjteményes kiadását. 1670-ben itt hunyt el.

Az Antarktisz felfedezése


200 évvel ezelőtt, 1820. november 18-án Nathaniel B. Palmer fedezte fel az „ismeretlen Déli Föld, az Antarktisz létezését. Nem a legelső, de az elsők egyike volt, aki (bizonyíthatóan) meglátta a kontinens jeges földjét. Amerikai fókavadász volt, aki újabb fókatelepek felkutatása miatt hajózott a déli vizekre.

A földrész belső területeinek felderítése csak a XX. század elején kezdődött meg. Az Antarktiszra akkor figyelt fel igazán a világ közvéleménye, amikor egymással versengve két expedíció próbálta elsőként elérni a Déli-sarkot. 1911.december 14-én a Roald Amundsen vezette norvég csapatnak sikerült célba érnie, és öt héttel megelőzték Robert Scott kapitány brit expedícióját. A norvégok biztonságban hazatértek, de a nyolc tagú brit csapat a visszaúton életét vesztette.

1959. december elsején írták alá az ún. Antarktisz-egyezményt, amely 1961. június 23-án lépett érvénybe. Ez többek között korlátozza az Antarktiszon a katonai tevékenységeket, tiltja a hulladéklerakást és támogatja a tudományos kutatásokat.

MARKÓ KÁROLY

Nevéhez fűződik az első magyar tájkép megszületése. Úgy tartják, ő volt az első magyar festő, aki a művészetéből meg tudott élni. 160 éve, 1860. november 19-én Itáliában hunyt el id. MARKÓ KÁROLY magyar festő. Lőcsén született 1791. szeptember 19-én. Festőnek készült, de mérnöki tanulmányokat is folytatott, majd mérnökként Rozsnyón és Lublón dolgozott. Közben ismert festők műveiről készített másolatokat. 1822-ben a bécsi képzőművészeti akadémián történelmi és tájképfestészetet tanult. Továbbra is képeket másolt műkereskedők megrendelésére, és egyre ismertebb és keresettebb lett. Pártfogója, egy bécsi bankár megbízásából hazatért, és megfestette egyik leghíresebb, a Visegrád című képét, amelyet a magyar tájképfestészet első alkotásaként tartunk számon.

1832-ben Olaszországban telepedett le. Először Rómában élt és dolgozott, arómai-campagnai művészcsoport jelentős tagja lett. Itt festette kicsiny méretű, aprólékosan kidolgozott klasszicista tájképeit, melyeknek idilli nyugalmát apró alakokkal, mitológiai és bibliai jelenetekkel élénkítette. 1840-ben a firenzei festészeti akadémia tiszteletbeli tanára lett s királyi mecénások megbízatásokkal elhalmozott festője. Közben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Tanítványain és a Műegylet tárlatain keresztül kapcsolatot tartott a hazai művészeti élettel.
Arcképe a firenzei Uffizi önarckép gyűjteményében, számos más műve pedig német, olasz, osztrák és hazai köz- és magángyűjtemény birtokában van. Művészete évtizedeken át hatott a magyar tájképfestészetre, a klasszicizmus kiemelkedő képviselője volt.

Budapesten emléktábla őrzi nevét az V. kerületi Markó utcában. Megérdemelné talán a teljes neve használatát, hiszen az utca inkább az ott működő intézményekről vált híressé.

LEO FESSLER

Ha Budapesten sétálunk, s felnézünk jeles középületeink homlokzatára, szobrokat is látunk. Az épületek tervezőinek nevét talán még tudjuk, de hogy kik alkották a díszítéseket képező szobrokat, már szinte nem. Ilyen szobrász volt LEO FESSLER díszítőszobrász, aki 180 éve, 1840. november 22-én született Bécsben. Apja szobrászatot tanított, fia is nála tanult. A kiegyezést követő években nagyszabású építkezések Kezdődtek Budapesten.

Leo Fessler mintát készített az Andrássy úti Műcsarnok homlokzata számára és e mintáival magára vonta az építészek, különösen Ybl Miklós figyelmét, akinek biztatására azután Bécsből Budapestre költözött.

A magyar államtól több megbízást is kapott, elsősorban az Ybl által tervezett épületek díszeit készítette el. 12 apostol, Krisztus és a négy evangélista szobra készült a Bazilika számára, szobrai állnak az Operaház főhomlokzatán, a budai Várkert bazárban, ahol az oszlopbejárat két oroszlánja is az ő alkotása volt. Ő mintázta meg a Kálvin-téri szökőkutat Ybl Miklós terve nyomán, amely ma – részben újra faragva – a Deák téren áll. E szökőkút szakmai féltékenységet szült, sok ellensége akadt és a pályázatoknál is mellőzték. Ideges és megtört emberré vált, napról-napra nagyobb nem nyomorba süllyedt, kénytelen volt könyvtárát és értékes gyűjteményeit is eladni. Családjával együtt a mindennapi megélhetésért küzdött. 53 évesen, 1893. november 14-én hunyt el Újpesten.

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!