Inspiráló élmények a Szenior klubban 2023-ban is
Sok-sok látnivaló, találkozás és még számos élmény gazdagítja a Juhász Ferenc Művelődési Központ Szenior klubjához csatlakozókat. A művelődési központ által 2019-ben indított csoport élete a kezdeti útkeresés után, a pandémia múltával sikertörténetre váltott. Az intézmény kitartott a szenior program mellett, s az elzártság idején az online térbe költöztette. A facebook-csoport egyre népszerűbb lett, így aztán az ismételt jelenlétben már vitt a lendület.
Az év elején Szőke András azzal kezdte az előadását, hogy jóval Biatorbágy határán túl is jár a híre a JFMK Szenior klubjának és remek programjainak. Hamar kiderült ugyanis, hogy milyen sok olyan élmény szerezhető városunk közvetlen közelében, amelyért érdemes kimozdulni otthonról. Ahogy az is kiderült, hogy milyen sokan kíváncsiak ezekre, hiszen a csoport létszáma egy-két év alatt kétszáz fölé emelkedett.
Ismeretszerzés minden műfajban
Ma már órák alatt megtelik a létszám egy kirándulásra, és a csoport bizony rendszerint 40-50 fővel indul útnak. Nem is csoda, hiszen a tavalyi évben jártunk a felújított bajnai Sándor-Metternich kastélyban, az Alcsúti Arborétumból kisvonattal utaztunk át a Pancho Arénába, megnéztük a szépen felújított Operaházat, jártunk Sissy-kiállításon a Nemzeti Múzeumban, Székesfehérváron a Királyok és szentek kiállításon, a Magyar Zene Házában, a Világra szóló magyarok kiállításon, Majkon és Vértesszentkereszten, a frissen megnyílt Néprajzi Múzeumban, a Parlamentben, gyermekvasutaztunk és barlangásztunk Szemlőhegyen, jártunk Gül Baba türbéjében és egy pici törökfürdőben, a Vajdahunyad várban és az Állatkertben, amely után felejthetetlen kacagások közepette hintáztunk a régi falovas körhintán. Felsorolni is sok, hát még elmesélni a sok vicces, kedves élményt!
De nem csak ezekről a kirándulásokról szólt a múlt év. A Facebook-csoportban kiderült, hogy néhány tagnál vannak tudásbéli hiányosságok, amelyek akadályozzák az online kapcsolattartást. Ezen gyorsan segítettünk: megszerveztünk egy olyan tanulócsoportot, ahol középiskolás srácok magyarázták el a szenioroknak a mobiltelefon és a laptop használatát, a Facebook és a Messenger kezelését, kétszer öt napon keresztül. A második alkalommal már a Közi, azaz a Biatorbágyi Ifjúsági Közösségi Tér fiataljai is gyarapították a tanári gárdát. Annyira összebarátkozott a két csoport, hogy ennek eredményeképpen közös lekvár főzésbe, mézeskalács sütésbe fogtak.
A 2023-as kínálatból
A KÖZI-vel együttműködésben többek között például a szeniorok fogják horgolásra és tésztakészítésre tanítani a fiatalokat. A kirándulások terén is számos meglepetést tartogat az idei év: dunai hajókázást, látogatást a Szentendrei Skanzenben, kastélynéző túrát Fejér vármegyében… Elindul egy különleges együttműködés Szőke Andrással, aki segít feleleveníteni rég elfeledett tudásokat, technikákat az egészségmegőrzés és a gasztronómia határmezsgyéjén. Aztán pedig e praktikákkal a családtagokat és a város fiataljait is megörvendeztetik a biatorbágyi aktív idősek, vagyis régebb óta fiatalok csapata. Hogy miként valósul meg mindez, a maga idejében kiderül.
Addig is, aki teheti, kapcsolódjon be a JFMK Szenior klubjába! Ami biztos, hogy élményekben nem fog hiányt szenvedni 2023-ban sem, ráadásul egy remek társaságot is kap ajándékba!
További információ: Szolnoki Brigitta művelődésszervező 06 30 337 4765, valamint a Szenior Klub – Biatorbágy facebook csoport