Szőni tanulunk

Drága szövőskéim!” – így szólít bennünket, a Juhász Ferenc Művelődési Központ Szövő szakkörének tagjait Landgráf Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának tagja, a Nagy szövéskönyv egyik szerzője, a mi kedves tanárunk. Két csoport tanulja ősz óta Katalintól az alapokat, babát készíteni, felvetni, szumákot készíteni és egyszerűbb mintákat szőni.
Minden alkalommal hallottunk valami érdekes történetet régészeti feltárásokon talált szövetminták szerkezetéről, a torontáli szőnyeg születéséről, legendás népművészeti kiállításokról, a Fóti Népművészeti Iskola tehetséges tanítványairól… Tanultunk mintatervezést, kaptunk szakirodalmat, nézegettünk albumokat gyönyörű régi szőttesekkel…

Szeretettel várjuk mindazokat, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és Katalin segítségével megismerkednének a szövés történetével, a magyar kéziszövés hagyományaival, eszközeivel és technikáival. Nyár elejéig két tetszés szerinti munkát fogunk elkészíteni és hazavinni, mindkettőt szövőkereten készítjük alaptechnikákkal, gyapjúfonalakból. A csoport igényei szerint egyszerűbb, kiegészítő technikákat is ki fogunk próbálni az év során, ahogy decemberben például széklábakra felvetett mikulást készítettünk a gyerekeknek. A részvételhez előképzettség nem szükséges, az eddig tanultak gyorsan behozhatók, az eszközök és alapanyagok beszerzésben segítünk. Kéthetente hétfőnként találkozunk a Bábos házban.

További információ és jelentkezés: Szolnoki Brigitta (06 30 337 4765, szolnoki.brigitta@jfmk.hu)

„Szakmai munkám során a tanítás és a könyvek általi tanítás vált igazán fontossá számomra. Nekem nagyon erős élmény még máig is valaminek a megtanulása, aztán az alkotás, a teremtés, egyszerűbben szólva valaminek az elkészítése. Úgy gondolom, ha megmutatok valakinek olyan lehetőségeket, tudást, amivel Ő is átélheti ezt, akkor többet adok, mintha egy kész tárgyat eladnék vagy ajándékba adnék neki.”
(Landgráf Katalin pedagógus, szakíró, „szövöttanyag ipari formatervező művész”)

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

Kapcsolódó bejegyzések