
- This esemény has passed.
VÁROSUNK ÉS VIZEINK/A VÍZ VILÁGNAPJA BIATORBÁGYON
2019.03.22. / 00:00 - 2019.03.23. / 00:00
A víz az élet maga. Bia és Torbágy települések kialakulásában is jelentős szerepe volt a víznek, hiszen mindkét falu vízpartra települt, s ez meghatározta az itt élők mindennapjait. Ma pedig szívet-lelket gyönyörködtető panorámát, különleges, védendő flórát és faunát jelentenek tavaink, a patakok, a források.
A kiállításon a biatorbágyi vonatkozású fotóművészeti alkotásoknak köszönhetően városunk vizes csodáival ismerkedhetnek meg a látogatók, míg a konferencián a helyi és meghívott szakemberek a víz – legyen az akár természetes víz (patakvíz, tó, forrás) vagy az ember által generált hálózatok vize (csapadékvíz, szennyvíz) – és a város kapcsolatára irányítják a figyelmet, ezek összefüggéseit tárják fel.
MÁRCIUS 22., péntek, 9.00–12.00
PROJEKTNAP ISKOLÁSOKNAK
Ezen a délelőttön a víz életünkben betöltött szerepe kerül középpontba. A helyi általános iskolások az ismeretszerzésen túl a minden érzékszervet és érzelmet megmozgató foglalkozásokon szakértők vezetésével, játékos, interaktív módon dolgozzák fel a témát.
18.00
KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ ÉS KONCERT
A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület biatorbágyi tagjainak helyi vonatkozású vizes fotográfiái mutatkoznak be a tárlaton, s az eseményt a PMAMI művésztanárainak improvizatív koncertje teszi még izgalmasabbá.
Ezt követően dr. Palovics Lajos történész (Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány) előadása hangzik el, A biai Halastó története címmel.
MÁRCIUS 23., szombat, 9.30
SZIMPÓZIUM
Köszöntőt mond: Varga László alpolgármester.
Előadások:
Dr. Ottományi Katalin régész (Ferenczy Múzeum, Szentendre): Élet a Füzes-patak partján a keltáktól az Árpád-korig
Égő Ákos helytörténész (Pecatóért Egyesület): Vízimalmok a Bentán – A Peca-tó története
Balassa János (ÉTB): Fürdőkultúra az Iharosban
Dr. Kiss Gábor oktatáskutató, -fejlesztő, igazgató (Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének Tudásmenedzsment Igazgatósága): Természeti értékek Biatorbágyon -– A vízpartok élővilága
Tüske Emil (ÉTB/Tájvédőkör): Hogyan éljünk együtt a vízzel?
Tóth Ágnes környezetmérnök, környezetvédelmi referens: Tények és tévhitek az ivóvízről
Lelkes Péter DLA (ÉTB): Kutak a városban
BME építészmérnöki kari TDK-dolgozatok bemutatása
Tótpál Judit DLA (ÉTB): Áthidalások – új gyaloghíd a Bentán
Szabó Simon, Puskás Levente építészhallgatók (BME ÉSZK): Benta-patak, kint a híd
Enyedi Gellért építészhallgató (BME ÉSZK): Híd a hídhoz
Balajthy Lilla, Simon Patrik építészhallgatók (BME ÉSZK): Lépésről lépésre
Zárszó: Tarjáni István polgármester
A program a Biatorbágyi Értéktár Bizottság, a Biatorbágyi Fotóklub, a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola, az Egészségfejlesztési Iroda és a JFMK együttműködésében valósul meg.
Ingyenes
Helyszín: JFMK