Loading Események

« Összes esemény

  • This esemény has passed.

Matuska, Viadukt

2021.11.07. / 16:00 - 19:00

Free
Matuska Szilveszter

Kilencven esztendővel ezelőtt 22 ember halálát okozta a csantavéri Matuska Szilveszter azzal, hogy a Viaduktnál felrobbantotta a vonatsínt az erre közlekedő bécsi gyors alatt. A „biatorbágyi rém” a váci fegyházba került, majd onnét a második világháború után eltűnt, személyét számos legenda övezi manapság is. Szülőfalujában viszont tudni vélik az igazságot, hová lett a huszadik század egyik leghíresebb terroristája…

Ez utóbbit járja körül lebilincselően érdekes – és a biatorbágyiak számára kihagyhatatlan – dokumentumfilmjében Szász Csongor filmrendező. A Vajdaságban élő, szintén csantavéri születésű alkotó ezúttal városunkba látogat.

Matuska című filmjének bemutatója után többek között arról beszélgetünk majd vele, hogy mit is jelent az a két települést összekötő történet a délvidéken Matuska ismerői számára.

Az esten mutatjuk be a Völgyhíd TV – Talabér Ágnes és Marlok Barbara által készített – Élő Viadukt című kisfilmjét is, amely szintén a merénylet évfordulójára született, s megmutatja miként viszonyulnak a biatorbágyiak a viaduktjukhoz.

Az est házigazdája a Biatorbágyi Értéktár Bizottság, melynek elnöke, Nánási-Kézdy Tamás beszélget majd Szász Csongorral.

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

Regisztráció

Az esemény elmúlt.

Részletek

Dátum:
2021.11.07.
Időpont:
16:00 - 19:00
Belépő:
Free
:
,

Helyszín

Juhász Ferenc Művelődési Központ Kiállítóterem
Baross Gábor u.1.
Biatorbágy, Pest 2051 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+36 23 310 636
Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!