Események betöltése

« Összes Események

MAGYARNAK LENNI SZÜLŐFÖLDEMEN

2019. szeptember 28. / 08:30 - 2019. szeptember 30. / 16:00

Pedagógiai és ifjúságpolitikai konferencia

Biatorbágy és Kárpát-medencei testvértelepülései – Gyergyóremete, Alistál és Nagydobrony – már negyedik alkalommal rendeznek szakmai találkozót a települések pedagógusai, ifjúsági- és közművelődési szakemberei számára. Ezúttal városunk az esemény házigazdája.
A továbbképzés és tapasztalatcsere mellett a konferencia kiemelten fontos célja a négy magyarlakta település oktatási-nevelési intézményei kapcsolatainak ápolása és mélyítése.
A rendezvény zártkörű, azonban a szeptember 28-i (szombati) szakmai előadásokra a pedagógia, a gyermek- és ifjúságnevelés területén dolgozó biatorbágyi “külsős” érdeklődők számára, korlátozott számban és előzetes bejelentkezést követően, ingyenes részvételi lehetőség biztosított.
2019. szeptember 28. szombat

8.45-9.00: Megnyitó, köszöntők
dr. Sölch Gellért Emberi Erőforrások Minisztériuma – Stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár és Tarjáni István polgármester

9.00-13.00: Előadások (Juhász Ferenc Művelődési Központ színházterme):1) Dudás Eszter (intézményvezető, Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ): Tanulási zavarok korai felismerése, szűrése és következményei
2) Dr. Kántor Zoltán (igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet): Kárpát-medencei óvodakutatás 2017/2018
3) Tóthné Magasföldi Rózsa (kommunikációs szakértő): Digitális nemzedék – új kihívások
4) Dr. Lovász Irén (Károli Gáspár Református Egyetem docense): Hagyománypedagógia és lelki egészség

13.00-14.00: Közös ebéd a Fő téren a Vöröskereszt sátrában (a konferencia hivatalos résztvevői és meghívott vendégek részére)

14.00-16.00: Szekció foglalkozások (Juhász Ferenc Művelődési Központ előadó termei):
A szekció foglalkozások egy időben, kiscsoportos keretek között zajlanak.

Fegyverneki Gergő (Debreceni Egyetem oktatója és magyar-médiaismeret középiskolai tanár): Digitalizáció és pedagógia

Gubáné Csánki Ágnes (szaktanácsadó, Oktatási Hivatal és igazgató, Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola): Érzelmi intelligencia

Ványi Ágnes (logopédus, Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat vezető-helyettese): Mesezene

Dr. Hullám István (pszichiáter, Budakeszi Járási Egészségfejlesztési Iroda, Lelki Egészség Központ irodavezető): A mentális fittség megőrzésének lehetőségei az iskolában (stresszkezelés, kiégés-prevenció pedagógusok részére)

Jelentkezés és bővebb információ: Varga László alpolgármester (06 30 516 7749)
A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

Részletek

Kezdés:
2019. szeptember 28. / 08:30
Vége:
2019. szeptember 30. / 16:00
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

Közösségi Ház
Fő út 94.
Biatorbágy, 2051
+ Google Térkép