Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

Anna and the Barbies koncert

2021.09.17. / 20:00 - 22:00

Az Anna and the Barbies Magyarország egyik legsokszínűbb és legvagányabb együttese. Pásztor Anna és zenekara kendőzetlenül őszinte és felemelően pozitív dalszövegeivel, lüktető és magával ragadó rockos ütemeivel és verhetetlen színpadi jelenlétével hódította meg a közönségét és a magyar zenei szakmát.

Az együttes számára nincs lehetetlen – 2015-ben hat album anyagával zenélték tele a SYMA-csarnokot, majd 2016-ban Utópia című turnéjukon a Fővárosi Nagycirkusz porondját töltötték meg – duplán. 2017-ben Magyarországon egyedülálló módon Álmatlan címmel országosan bemutatták nagysikerű filmjüket, amely tökéletesen ábrázolja az Anna and the Barbies-jelenség lényegét.

2019-ben ünnepelték 15. születésnapjukat – a félkerek számhoz ünnepi műsort rendeztek, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház volt. Az Indián című műsor egyben rendhagyó lemezbemutató is volt – az előadás címével megegyező nagylemez 2019. december 11-én látott napvilágot, kilenc vadonatúj, szókimodó rockdallal.

2020-ban több látványos klip is készült az album dalaihoz – a „Hadd lássam a kezeket” és a „Játék az egész” egy-egy történetet mesél el a bandatagok szerepeltetésével, míg a „Nagyon hagyom” című számhoz készült videó a Dancing with the Stars műsor harmadik helyezettjeként végzett Pásztor Annáék kimaradt táncát mutatta be. Az együttes 2020-ban egy karanténklipet is kihozott: a „Ha egyszer ennek vége” kitartásra ösztönözte a közönséget.

BELÉPÉS A KONCERTEKRE CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL!

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

Részletek

Dátum:
2021.09.17.
Időpont:
20:00 - 22:00
:
, ,
Esemény címkék:
, ,

Helyszín

Fő tér
Fő tér
Biatorbágy, 2051
+ Google Térkép
Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!