Nyitott kapukkal- V. Biatorbágyi Bábosnap

A vásári bábjáték ott üt tanyát, ahol épp helyet adnak neki. Lételeme a vándorlás. Biatorbágyon évtizedek óta helyet kapott, de városon belül azért vándorolt. Így történt ez idén is, mert egy héttel a Bábosnap előtt derült ki, hogy nem a Bábosház kapuit és a Szily-kastély udvarát nyitogatjuk évadkezdésként, hanem a Faluház kertjének kapuit. Előbbiből az új ovi építése, utóbbiból a járványhelyzet miatt kellett költöznünk.

A bábos forgatag (vagyis inkább ezt megelőzően az ötletes, rugalmas népművelők és a leleményes hazai bábosok) azonban hamar a maga képére formálta a Faluház kertjét. Otthonra talált benne Néder Norbi körhintája, Bartha Tóni csúzlizdája, a művközpont játszótere, a verkli és a velociped is, no meg a bábok népes serege. A remek hangulatot fokozta- teljesen új elemként – Ring István, a „Kackiás Verklis” fantasztikus produkciója: a paksi múzeum gyűjteménykezelője, aki egyébként fúvós hangszeren játszik, ezzel a korhű, maga építette zeneeszközzel oldotta meg a saját kíséretét. Remek, számtalan műfajból válogatott és gyönyörűen előadott dalaira pedig felesége tett egy-egy kört ugyancsak korhű női velocipédjén a nagyérdemű „bábulatára”.
Az idei Nyitott kapuk programunk ugyanis egyben első állomása volt egy teljes esztendőt átfogó gyermek-bábos projektnek, amely a Biatorbágy Közművelődéséért Alapítvány jóvoltából „Bábulat” névre hallgatva indult útjára most az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve.
A fergeteges produkciókat az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Szárnyas Sárkányok, Bartha Tóni Bábszínháza, Gulyás Anna és zenekara, az Álomzug Társulás, a Ládafia Bábszínház és a Cipcirip Bábcsoport adták elő. Életre kelt a furfangos szolga, Paprika Jancsi, a pöttöm termetű, de nagy erejű Kökény Matyi, a jótevő, félárva Zöld Péter, a gyermeki szeretetet a sóhoz hasonlító kiskirálylány, az aranyszőrű bárány. S nem maradhatott ki ördög, angyal, vénasszony, halál sem. A népmesékben hol népdalok, hol Weöres Sándor versei, hol 17. századi passiójáték szövegek bukkantak föl. Széles e tájról érkeztek az előadók is: a Zsámbéki-medencétől kezdve Budapestről, Paksról, de még Debrecenből is, no meg a hazaiak, köztük a legifjabbjaink, a Cipciripek, akik egészen színpadhoz, közönséghez szokottan oldottak meg egy remek interaktív bábos játékot.
S a fenyegető vírushelyzet ellenére a nap végére komoly létszámú „szájtáti bámészkodók” élvezték az V. Biatorbágyi Bábosnap ajándékait, s a mindenkit figyelmeztető tanulságokat, olyat például, amit az angyal és az ördög fogalmazott meg a Kökény Matyi meséjében:
„Ha elmerültök világi hívságokba, és eszetek, lelketek nincs jámborságban, nem lehet részetek a szép mennyországban. De a pokolnak kapuja, az mindig nyitva van.”

Szádváriné Kiss Mária
JFMK igazgató, BIKA elnök

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!