Mivel töltsd az időd nyáron?
Megjelenés dátuma:
Manga, game, anime, chat meg ami még a csövön, vagy a kütyü képernyőjén kifér. Ülnek a tinik a szobában, hevernek a kanapén. Persze, tök cukik, de minden megmozdulásukért, a hagymahámozásért, a szemét leviteléért küzdeni kell velük egyébként is. Most meg itt a nyár, a szünet, a szülő dolgozik – esetleg folyamatosan a gép előtt, már ha olyan a munkája és van home office –, a gyerek pedig bámulja az instant dopamint, az anya pedig feláll a hatósági beadandó mellől, hogy legyen ebéd.
A gyerekek meg nem akarnak mozdulni a képernyő elől.
Nálatok is ez megy?
Hogyan lehetne kirángatni őket a punnyadásból?
Szóval itt ülök – én is a gép előtt, pedig inkább firkálnék valami lapra, ceruzával egy árnyas fa alatt –, és azon gondolkodom, hogyan rúghatnám ki ebből a punnyadásból a kölyköket.
Persze maguktól is megmozdulnak, ha beüt az éhség, vagy a haverokkal kell menni bandázni egyszer-egyszer, de a hosszú nyári napok mellett a digitális egyensúly úgy zuhant be, mint a turizmus a covid idején.
Itt van ugyan mindenféle kontroll – képernyőidő, alvásidő, iskolaidő (ez utóbbi ugye most éppen nem aktuális) –, de egy tinit már nem így kellene szabályozni. Meg nem is lehet. Már nem néma beletörődéssel tűri egyik sem, ha éjjel megszűnik a wifi.
Szóval filózás van: mit tegyek, mivel bírjam őket valami aktivitásra?
Tuti, hogy ha megkérdezném az AI-t, mondana valami hasznosat. (Ez is célravezető lehet, tégy egy próbát! Még jobb, ha őket kéred meg rá.)
De mégiscsak nekem kellene tudnom, milyen hülye nyári szórakozásokat ötöljek ki a kölyköknek, amitől nem küldenek valami hidegebb éghajlatra – mondjuk annak most, a 40 fokban lehet még örülnék is. Mármint nem az elküldésnek.
Viszont nem lehetek túl direkt. Inkább valami menő célként kellene bedobni az ötleteket, lazán, mint a rigalánc, hogy ne szenvedés és ellenkezés legyen belőle.
Ezek jutottak eszembe
Geocaching
Ehhez úgyis a mobil kell. Én sosem csináltam, de lehet, hogy őket bevonzza a kincskeresés. Közben jönnek-mennek, gyalog vagy amivel tudnak, és nem otthon megy a klikkelgetés a végtelenségig.
Bútorfestés
Ha van kerti bútor vagy olyan benti cucc, amire ráférne némi frissítés, akkor adni a kezükbe csiszolópapírt, ecsetet, és hadd szóljon.
Mindenki jól jár. Ha nem pofá… izé… szólok bele, hogyan csinálják és milyen legyen a színe, még jobb.
Fotókihívás
Húzzanak el, és akár rendes géppel, akár mobillal készítsenek a városban valami meglepő, idióta, szokatlan, trükkös vagy akármilyen fotót.
Mivel már nem kicsik, az elkészültekből legyen valami bemutatható közös projekt.
Ebben rengeteg lehetőség van:
- makrofotózás,
- gyors mozgások fotózása,
- esti fényfestés,
- kreatív perspektívák.
Mindenféle „art”
Szigorúan outdoor.
Ceruza, festék, papír, kemény tábla általában akad otthon. Ha más nem, az általános iskolai rajzdoboz maradéka.
Rajzoljanak saját képregényt, találjanak ki figurákat vagy másoljanak le egy kedvenc karaktert.
Ki tudja… lehet, hogy egy új Bart Simpsont alkotnak, amivel egyszer még meggazdagodnak.
Urban Sketch
Mint fent, csak kimondottan épületet, hidat, utcát vagy valamilyen városi jelenetet rajzoljanak.
Ennek most nagy divatja van a közösségi médiában, így még motiváló is lehet.
Egy tűfilc és egy jegyzettömb szinte elég hozzá.
Bármi a konyhában
És itt nem a mosogatás vagy a rend a cél.
Hanem:
„Itten van, nesze! Majd én elpakolok – úgyis én csinálnám –, de most te főzd meg az ebédet.”
Persze itt is jobb, ha ő találja ki:
- mit főz,
- miből,
- elbattyog a zöldségeshez,
- a henteshez,
- aztán elkészíti.
Én meg úgyis megeszem. Akkor is, ha ehetetlen.
Szobaátrendezés
Ha van rá lehetőség, hajrá!
Forgassa át, tolja arrébb, cserélje fel a bútorokat, alakítsa át a stílust.
Hátha jó ötlete lesz.
És talán közben ki is takarít.
Ennek egyetlen hátránya, hogy hetente nem igazán lehet elővenni.
És még jöttek az ötletek…
- kerítésfestés,
- street workout,
- ruhák rendezése, selejtezése,
- eseményszervezés a haverokkal,
- random kirándulás (amelyik vonat éppen indul),
- sátrazás,
- és még sok minden más.
Könnyű leírni, nehéz megvalósítani
Persze tudom én.
Leírni könnyű.
Megvalósítani sokkal nehezebb.
Nekünk energia elindítani őket. Nekünk meló előteremteni a szükséges dolgokat – még akkor is, ha igyekszünk a meglévő erőforrásokat használni.
Viszont így talán kicsit nagyobb eséllyel bújnak ki a képernyő elől.
Ha a kezükbe adjuk annak eldöntését, hogy mit és hogyan szeretnének csinálni, ha bátorítjuk őket akár egy koszos konyha árán is az önálló főzésre, vagy találnak egy olyan ötletet, amire tényleg rá tudnak kattanni, abból mindenki profitálhat.
Nekik most van rá idejük. És már elég nagyok is hozzá.
A digitális egyensúly a cél
Szóval ígérem, megírom majd, nálunk hogyan fog működni ez a „nyári projekt”.
Mindenesetre bátorítanék mindenkit, hogy figyeljen a tinire, és ne hagyja, hogy a végtelenségig berántsa őket a digitális élet.
Az egyensúly a fontos.
Ilyenkor már nem a tiltás vagy a lekapcsolás a működő megoldás.
De nekem is van olyan gyerekem, akit nagyon-nagyon nehéz visszarángatni a valóságba.
Szóval tudom, milyen nehéz ügy ez. Pláne nyáron, munka mellett.
Szabó Zoltán, internetbiztonsági szakértő


