A magyar szecesszió a XX. század elején számos jeles építészeti és képzőművészeti emléket hagyott hátra a közigazgatási, kulturális- és oktatási épületektől az üzleti célú épületeken, lakóházakon, magánvillákon, síremléleken keresztül a kiállítási pavilonokig. Ha ma belépünk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábban Zeneakadémia) kívülről kisé konzervatívnak ható épületébe, belső tereiben a szecesszió legszebb alkotásaival találkozhatunk. Neves alkotói (többek között Róth Miksa, Stróbl Alajos, Telcs Ede) között találkozhatunk KŐRÖSFŐI-KRIESCH ALADÁRRAL, akire halálának 100. évfordulója alkalmából emlékezünk június 16-án.
Alkotásai az akadémia földszinti és emeleti előterét díszítik. (A festő, szobrász, iparművész 1863. október 29-én született Budán.) Mesterei között volt Lotz Károly, Székely Bertalan. Művészeti tanulmányokat folytatott Európa számos fővárosában, s tanulmányutakat tett a mediterrán országokban. 1901-ben telepedett le Gödöllőn, ahol – Nagy Sándorral közösen – megalapította művésztelepét. Először a középkor festészeti stílusát kívánták elsajátítani. Tanulmányozták a magyar népi hímzés- és kézművestechnikák sajátosságait – ennek hatásával később a művész szőnyeg- és kárpitmunkáiban lehet találkozni. A textilmunkában nagy segítségére volt felesége és a Gödöllőn letelepedő svéd művész, Leo Belmonte. A művésztelep legnagyobb érdeme mégis a szecesszió stílusának itthoni meghonosítása volt. A századforduló követően több középület, kulturális intézmény dekorálásában, díszítésében vett részt, munkái megtalálhatók a Zeneakadémia földszinti és emeleti előtereiben, a marosvásárhelyi kultúrpalota homlokzatán, a Velencei Biennale Magyar kiállítási pavilonjában és környezetében. Tanítványai készítették a Kós Károly által tervezett zebegényi római katolikus templom belső tereit, a munkálatokat személyesen is végig figyelemmel kísérte. Festett történelmi, mitológiai és népművészeti ihletettségű képeket, arcképeit a lélekábrázolás finomsága jellemzi. Iparművészettel és szobrászattal is foglalkozott. Üvegablakokat, gobelinkartonokat, mozaikokat, bútorokat tervezett. Az Iparművészeti Iskola tanára volt. Számos műve van a Magyar Nemzeti Galériában.