„Csendes csodák” Versünnep teltházzal

Kipirult arcú, ünneplőbe öltözött apróságok és jólfésült kamaszok forgataga, óriási nyüzsgés. Örömteli üdvözlések itt is, ott is, meg a különféle művészeti területről jött szakavatott zsűritagok is ismerősként köszöntik egymást. Aztán feszült figyelem a versmondókra és a tolmácsolt szövegekre – már három helyszínen párhuzamosan. Majd felszabadult kavalkád ismét. És jóízű falatozás, amihez a muníciót régóta a helyi húsüzem önzetlen támogatása adja. Közben mozi mindenkinek, hogy a várakozás izgalmát csökkentse. Ezalatt a zsűri lázas tanakodása – nehéz a döntés, szépen felkészült, kifejező előadások sokaságából nagy felelősség rangsorolni. De még bátorságdíj is születik.  

Szülők, nagyszülők, babák mamákra kötve vagy babakocsiban, mert ünnepel a család, hogy színpadra állt a legifjabb vagy a legkomolyabb gyermek, a bátor tesó vagy a hős unoka. Versünnepre jöttek és maguk teremtettek ünnepet. A költőóriás, Juhász Ferenc szellemiségét idézte és a Mesevarázs pályaudvarát emlegette a polgármester, aki a  képviselőkkel együtt évek óta támogatja a térségi versmondó találkozót, hogy a szellemiség mellett az anyagi háttér is biztosítva legyen.

Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek. (…) Őrzők, vigyázzatok a strázsán”  –  figyelmeztetett és hívott Ady soraival az egyik zsűritag. Móra Ferenc Apám című versét hozta ajándékba egy felkészítő tanár, saját életpéldáján bizonyítva a vers útját lélektől lélekig, és a versmondás helyét a legnehezebben, a búcsúzásban is.

Csendes csodák – így neveztük a kezdetekkor – lassan negyedszázada – s azóta

 minden évben megéljük,  hogy „Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk szirom-csodák./ Rajtuk át Isten szól:jövök.

Most, 2023-ban pedig mintha egyre erősebben vonzana bennünket e csoda. Csak remélni tudjuk, hogy a közös örömünk másokat is ösztönöz majd kézbe venni, magukon átszűrni és másoknak megmutatni egy-egy költeményt. S jövőre tán a biatorbágyi középiskolások is megtalálják  a biatorbágyi versünnepet, s megérintheti őket is a varázs. Meg mindenkit, aki akár csak betérő vendégként mártózik meg  e különleges hangulatban, ahol idén is bebizonyosodott, hogy a szenzációhajhász világunkban

A mindennap kicsiny csodái / Nagyobb és titkosabb csodák.”

Becsüljük meg minél többen!

Szádváriné Kiss Mária

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!