Biatorbágyi Fotóklub SZINERGIA – EGYÜTTMŰKÖDÉS kiállítás

Galériánk ez év áprilisában a Biatorbágyi Fotóklub SZINERGIA – EGYÜTTMŰKÖDÉS című kiállításának adott volna otthont. A tárlat a jelenlegi vírushelyzet miatt elmaradt, mint ahogy elmaradt a múlt év novemberében is. S a fotóklub mint akkor, úgy most is online kiállításra, legújabb alkotásaik bemutatására hívja látogatóit.  

A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület 2020 augusztusában pályázatot hirdetett tagjai számára, amelyre meghívta az olaszországi Piove di Sacco (PD) beli Fotoclub Chiaroscuro nevű klubban lévő barátait.

Mind a pályázat témáját, mind a zsűri tagjait közösen határozták, illetve választották meg. Az olasz klub javaslata a Zöld, fehér, piros – a zászlóink színei –, a magyar klub ötlete az Őselemek – tűz, víz, föld, levegő – volt.

A pályázatra 44 induló nevezett. A Zászlóink kategóriába 118, míg az Őselemekbe 126 kép érkezett. Nem volt nevezési díj, nem voltak kihirdetett díjazottak és helyezettek. A zsűri tagjai is a fotózás iránti elkötelezettségük okán dolgoztak. A házi pályázat kiírásának kettős célja volt: egymás jobb megismerése a közös témára beküldött képeken keresztül, és ezzel a közösségük erősítése, valamint az alkotók számára érkező visszajelzés az egyéni művészi pályájukról, egy páratlan és pártatlan zsűri szűrőjén keresztül.

A zsűri tagjai voltak: Reha Bilir török fotóművész (klubját 22 ország fotósai alkotják), Ross McKelvey északír (UK) fotográfus és fotóművész, a Catchlight Camera Club alapítója és elnöke, illetve Ioannis Lykouris görög fotóművész, a kínai Shandong Egyetem vendégprofesszora, a FIAP (Nemzetközi Fotóművész Szövetség) főtitkára.

A most látható videó a pályázat kiválasztott alkotásait mutatja be, amelyek a mostani, bezárt világunkban érzelmeinknek, gondolatainknak nyújthatnak szabad szárnyalást.  
Gratulálunk a pályázóknak, s további sikereket kívánunk a Biatorbágyi Fotóklubnak szakmai, baráti kapcsolatai további építéséhez!

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!