A francia sanzon sztárja, YVES MONTAND

Még több évtized múltán is lélegzet-visszafojtva figyelte a közönség az 1953-ban készült A félelem bére című olasz-francia kalandfilmet. A történetben egy amerikai olajipari társaság bíz meg négy férfit, hogy vezessenek el két, folyékony nitroglicerinnel megtöltött teherautót egy ötszáz kilométerrel arrébb található fúrótoronyhoz. Az öngyilkos küldetés egyik felejthetetlen alakja a francia sanzon sztárja, YVES MONTAND.
Ivo Livi néven 100 éve, 1921. október 13-án született Monsummano Termében, Toszkánában.

Két éves volt, amikor szülei az olasz fasizmus elől Franciaországba menekültek, ésMarseille szegény negyedében telepedtek le. 3 gyermeket neveltek, Ivo volt a legfiatalabb. Az apa kefegyárat alapított, a testvérek pedig korán abbahagyták az iskolát, hogy dolgozzanak és pénzt keressenek. Montand 11 éves korától egy tésztagyárban, majd 14 éves korától egy fodrászatban dolgozott. 1929-ben a Livi család megkapta a francia állampolgárságot. Ivo így Yves lett. Yves már egészen fiatalon érdeklődött a mozi és különösen a zenés vígjátékok iránt. 1937-ben egy marseille-i kabaréban dolgozott, és amatőr előadásokban kapott kisebb szerepeket. Nevét hamarosan – édesanyja emlékére – Yves Montand-ra változtatta, aki mindig az olasz és a francia nyelvből kevert szavakkal hívta haza: „Ivo, mount!”

1939-ben a marseille-i Alcazar színpadára lépett, ahol a „In the Plains of the Far West” című dalt énekelte. Yves Montandnak ez volt az első igazi nagy sikere. A második világháború kezdete megszakította zenei pályafutását. Néhány hónapig fémmunkásként dolgozott Chantiers de Provence-ban, de úgy döntött, hogy művészként folytatja életét. A német megszállás idején visszavonultan élt, folyamatosan bizonyítania kellett, hogy Livi vezetékneve nem a Levy héber név fedője. Producerével, Emile Audiffred-del, hogy elkerülje Németországba küldését, Párizsba költözött. 1944-ben már a Folies Bergére-ben és a Moulin Rouge-ban kapott fellépési lehetőséget. Még ez júliusában az akkor már híres Edith Piaf partnerévé választották, akivel később titkos kapcsolatot is ápolt. Felhagyott az olasz akcentussal. 1945 februárjában Edith Piaf partnereként a Teatro de l’Etoile-ban hódította meg a közönséget. Ekkor indult igazán énekesi karrierje. 7 egymást követő héten át volt színpadon, és először vett fel vele egy albumot az Odéon kiadó.

1945-ben debütált a filmvásznon is. A „Csillag fény nélkül” című filmben együtt játszott Edith Piaffal. Kapcsolatuk 1946-ban ért véget. 1947-ben Jacques Prévert írt néhány darabot Yves-nek (köztük Kozma József Hulló falevelek című dalának szöveaét -„Les Feuilles Mortes”), és bemutatta neki Francis Lemarque-ot, aki Yves Montand legszebb dalait alkotta. Az énekes Montand 1947-től már mozicsillag kívánt lenni. Első filmjei nem arattak sikereket, de 1953-ban már a Cannes-i filmfesztivál győztes filmjének, A félelem bére című filmnek volt a főszereplője.

1949-ben ismerkedett meg Simone Signoret színésznővel. Szerelem volt első látásra. A színésznő még színészi karrierjét is képes volt feláldozni Montand szerelme miatt. Két év múlva összeházasodtak.

Montand egyszemélyes esteket indított, s mindegyiket teltházzal. 1955-ben Montand és Signoret főszereplői voltak Arthur Miller “The Crucible” című vígjátékának. A következő évben Montand a Szovjetunió, majd a keleti országok színházaiban lépett fel. 1959-ben a pár az Egyesült Államokba költözött, és az énekes nagy sikert aratott az amerikai közönség körében is. Montand igazi nemzetközi sztár lett, együtt játszott Marilyn Monroe-val, akihez rövid ideig szerelmi kapcsolat is fűzte. 1963-ban tért vissza Párizsba, de addigra már jelen voltak a francia sanzon új sztárjai, mint Gilbert Becaud, Charles Aznavour. Teljes egészében a mozinak szentelte magát, és az egyik legnépszerűbb francia színésszé vált. A 80-as években énekesként tért vissza a színpadra, és a siker rendkívüli volt mind Párizsban, mind világkörüli turnéja során.

Ő volt a legszebb hangú és legtehetségesebb énekes, aki ki tudta fejezni a francia nép, s rajta keresztül minden nép fájdalmát, s elsőként szakított a színpadi öltözködés hagyományaival, az öltönnyel, nyakkendővel, „ingujj”-ban állt ki a színpadra.

Felesége 1985-ben hunyt el. Montand ezután egy korábbi munkatársával élt együtt, akitől 1988-ban fia született.
Yves Montand 1991. november 9-én egy film forgatása közben halt meg szívrohamban. A párizsi Pére Lachaise temetőben nyugszik felesége, Simone Signoret mellett.

Borítókép: cultura.hu

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!