Táltos Szamár Vándorbábos és Utcaszínházi Fesztivál

2026. szeptember 11. - 13.

Ingyenes

Gyerekeknek, családoknak

Városi program

Zene, tánc

Táltos szamár fesztivál

Kedves Vendégünk!

Várjuk az első Biatorbágyi Táltos Szamár Fesztiválon!

Régóta tervezzük: több évtizedes helyi bábosmúlt, sok-sok év előkészület, számos szakmai támogató, elkötelezett önkormányzat, példaértékű városi együttműködés és felkészült, kreatív intézményi csapat áll a 9 helyszínen megvalósuló közel 50 program mögött.

A nemzetközi színvonalú gyermek- és felnőttelőadások mellett különleges foglalkozások és elismert kézműves alkotók vására is gazdagítja a fesztivált.

Nem lesz hiány minőségi étkekben sem, a helyszínek közötti közlekedést pedig a városi kisvonat segíti.

A fesztiválhoz idén az Országos Zsonglőr Találkozó is csatlakozik, így a látogatók egyszerre két országos rendezvény programjaiba kapcsolódhatnak be.

Mi mindent megteszünk azért, hogy jövőre is együtt fesztiválozhassunk.

Már csak Önökön, a vendégeinken múlik!

Találkozzunk szeptember 11–13. között Biatorbágyon!

A programok eső esetén is megvalósulnak. Az esetleges változásokról a JFMK online felületein adunk tájékoztatást.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Letölthető programfüzet: Táltos Szamár Fesztivál program

Program:

2026. szeptember 10. • CSÜTÖRTÖK

Városban

10.00–18.00
Mr. Piano guruló zongorája a Táltos Szamár bábbal


2026. szeptember 11. • PÉNTEK

Fő tér – Nagyszínpad


16.45–17.45

Táltos szamár névadó ceremónia az Erkel Ferenc Kamarazenekarral és bűvész-show Kőhalmi Ferenccel

20.30–21.00

Kőhalmi Ferenc bűvész előadása felnőtteknek

21.00–24.00

Puppet Party DJ Newikkal (Új Viktor), a biatorbágyiak egyik kedvenc lemezlovasával, valamint az Eleven Light Dance Show tükörembereivel


JFMK

9.00–10.00

Laniakea Színház: Totyogók – előadás 0–3 éves gyermekeknek, utána közös játék

11.00–12.00

Álomzug Társulás: A hét sváb / Die Sieben Schwaben – német–magyar nyelvű előadás Tóth Krisztinával (4 éves kortól)

13.30–16.30

Bábpraktikák – WORKSHOP felnőtteknek a Mikropódium Családi Bábszínházzal (Vezetik: Lénárt András ésAracs Eszter bábművészek, rendezők, bábkészítők)

18.00–19.30

Mikszáth Kálmán – Fabók Mariann: A fekete kakas – Fabók Mancsi Bábszínháza előadása. Mikszáth egyik legművészibb novellája először kerül színpadra Fabók Mariann átiratában, rendezésében és előadásában (10 éves kor felett)

19.30–20.00

„CSEND;ÉLET” – Ifjú bábtervező művészek kiállításának megnyitója
A kiállítást megnyitja az egyik kiállított báb, Bóbita.
Bábperformansz, játssza: Mónus Szonja, bábszínész


Kiállítások

Nyitva tartás: 10.00–22.00

  • A bábjáték története – szabadtéri kiállítás a Faluház kerítésén. 15 tabló mutatja be a bábművészet fejlődését a kezdetektől napjainkig
  • „CSEND;ÉLET” – ifjú bábtervező művészek (Bartal Csenge, Derényi Janka, Elek Lili, Lányi Lilla, Ozsgyányi Zsófia Mária, Racsmány Boriska) kiállítása a kiállítóteremben
  • „Árnyak birodalma” – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tárlata az aulában. Azokat a kortárs magyar előadásokat mutatja be, amelyekben az árnyjáték különleges, tünékeny formanyelve kap kiemelt szerepet
  • „Hommage à Hantai” – a Magyar Plakát Társaság tagjainak kiállítása az emeleti galérián. A plakátok a biai származású Hantai Simon festőművész születésének 100. évfordulójára készültek a JFMK felkérésére
  • „Ládafia, avagy az életre keltett anyag színháza” – 30 éves a Ládafia Bábszínház.

Gyöngyharmat kuckó (Takszöv épület)

17.00–19.00

Környei Alice: Muzsikáló Esztendő BabaJátszó családoknak. Környei Alice énekes, mesélő és rendező különleges világa

Kiállítás: Cipciripek a porondon – válogatás a JFMK Cipcirip Bábcsoportja előadásain készült fotókból



Tűz-hely (MÁV-házak mellett)

18.00–19.30

Zsonglőr játszóház és workshop – Próbáld ki a zsonglőrködés világát a Zsonglőrtalálkozó Mestereivel! Fókuszfejlesztés zsonglőrlabda, buzogány, tányér, karika, poi és virágpálca segítségével. Előképzettség nem szükséges, a részvétel ingyenes!

21.00–24.00

Tűzkör – lángok, ritmus és szabad áramlás. A Magyar Zsonglőrtalálkozó tűzzsonglőreinek szabad improvizációs játéka


2026. szeptember 12. • SZOMBAT

Felvonulás

9.30–10.30

Ünnepi felvonulás síppal-dobbal, gólyalábbal, zsonglőrbuzogánnyal(Találkozó: Szent László út – Pontis mögötti parkoló)


Fő tér – Nagyszínpad

10.30–12.00

Danny Bain: Jack, a megmentő – mesekoncert. Játsszák és zenélik: Danny Bain, Sam Redbreast Wilson, Volkova Krisztina, Ágoston Béla, Horváth Károly

12.00–12.30

El Diabolero – Abraham Thill osztrák zsonglőr és utcai művész lélegzetelállító, nemzetközi díjnyertes produkciója

13.00–14.00

Pályi János (BábSzín Tér):Vitéz László és az elátkozott malom – vásári bábjáték mindenkinek a magyar kortárs bábművészet egyik meghatározó alakjával

14.30–15.00

El Diabolero

15.00–15.30

Sarkadi Bence: Világjáró Marionettek – sokszorosan díjnyertes produkció kicsiknek, nagyoknak a marionettjáték nagymesterétől

18.00–18.30

Sarkadi Bence: Világjáró Marionettek

20.00–21.30

Szabó Balázs Bandája koncert – A bábművészettől indult Szabó Balázs énekes, zeneszerző és dalszerző csapata új felállásban. Közreműködnek: Füstös Bálint, Pestalits Ambrus, Szeifert Bálint „Jason” és Szabó Ábel

22.00–22.30

A lángok ezer arca – A legjobb hazai tűzzsonglőrök show-ja a leglátványosabb elemekkel

22.30–23.45

Canarro-koncert – utazás az 1920-as és 1930-as évek világába, ahol a francia swing és a magyar kávéházi cigányzene találkozik (Szakál Tamás, Sidoo Attila, Soós Márton, Marosi Zoltán, Lakatos Vilmos)


JFMK


11:00–12:30

Játéktér – A JFMK színjátszó csoportjának improvizációs előadása, játéka. A játékot vezeti: Tövispataki Beáta színművész, a színjátszó csoport vezetője

12.30–13.00

A JFMK Cipcirip Bábcsoportja: Cirkusz papirusz. Művészeti vezetők: Tóth Krisztina ésNéder Norbert

16.30–18.00

A pillanat művészete – a Magyar Zsonglőrtalálkozó gálája. Intenzív vizuális élmény lenyűgöző trükkökkel az emberi teljesítőképesség határain

18.00–19.30

Paár Julcsi és a Felhőkergető dalműhely koncertje és táncháza. Faluház Folk Extra Paár Julcsi előadóművész-zeneterapeutával

19.45; 21.40; 22.15

Hídőrzők – Biatorbágy történelme fénybe öltöztetve. Biljarszki Maxim fényfestése a JFMK homlokzatán

Kiállítások

Nyitvatartás: 10.00–22.00

  • „CSEND;ÉLET”
  • „Árnyak birodalma”
  • „Hommage a Hantai”
  • A bábjáték története (kerítés-galéria)

Gyerekliget és Vásártér

Nyitvatartás: 10.00–18.00

10.00–18.00

Néder Norbi körhintája – gyönyörű, saját faragású szarvasos és kosaras hinták

10.00–18.00

Bab Társulat Paszulykerengője játékokkal

14.00–14.30

Danny Bain zenemasinája – egyszemélyes zenekar, ahol 20-féle hangszer van felszerelve Dannyre, miközben ő sétál, zenél és egyik ámulatból a másikba ejti közönségét

10.00–18.00

Paprika Jancsi Csúzlizdája – a Bartha Tóni által megálmodott, a boldog békeidők vásári vurstlis hangulatát idéző mechanikus szerkezet, melyet bárki kipróbálhat

10.00–18.00

A biatorbágyi óvoda, bölcsőde és iskolák foglalkoztatósátrai

14.30–15.30

Bábtáncoltató – a Mikropódium Családi Bábszínház bábos foglalkozása

15:00–17:00

Nyitott Műhely – ötvös fémműves kézműves foglalkozás Horváth Bíbor képzőművésszel

15:00–17:00

Csuhébábok – kézműves foglalkozás az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaival


Gyöngyharmat kuckó (Takszöv épület)

Nyitvatartás: 10.00–18.00

10.00–18.00

Környei Alice: Muzsikáló Esztendő BabaJátszó családoknak. Környei Alice énekes, mesélő és rendező különleges világa

10.00–18.00

Bábakukucs – a BábAkalács Társulat színháza a kuckó előtt


Tűz-hely (MÁV-házak mellett)

14.00–15.30

Zsonglőr játszóház és workshop – előképzettség nem szükséges, a részvétel ingyenes!

21.00–24.00

Tűzkör – lángok, ritmus és szabad áramlás. A Magyar Zsonglőrtalálkozó tűzzsonglőreinek szabad improvizációs játéka


Bábos Ház

Nyitvatartás: 11.00–17.00

11.00–12.00

30 éves a Ládafia Bábszínház – a biatorbágyi társulat jubileumi kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja Rádi Sándor bábtörténet-kutató és az alkotó, Néder Norbert

12.00–13.00

Sarkadi Bence: Világjáró Marionettek

14.00–15.00

Álomzug Társulás: Kocsonyakirályfi – jóízű bábos mese 7 fejezetben, nem csak gyerekeknek, Tóth Krisztina előadásában

11.00–17.00

A csodálatos textil – tematikus kézműves foglalkozás és közösségi alkotás

11.00–17.00

A Bab Társulat Lóverseny játéka – kicsik-nagyok szórakoztatására, a fizika törvényeire építve

11.00–17.00

Mesebolt: kézműves portékák vására


Fészek Csillag

Nyitvatartás: 14.00–17.00

14.30–15.30

Bab Társulat: Fenevadak az utcán – medvetáncoltatás, aeroszkander és lovas magasiskola 3-tól 103 éves korig

16.00–17.00

Keleti István Művészeti Iskola: Magoncok órája – improvizációs helyzetgyakorlatok

14.00–17.00

Fészek Csillag kézművesbolt és kreatív alkotósarok


Kisgombos Könyvesbolt

10.00–17.00
Szegedi Katalin grafikusművész, könyvillusztrátor dedikál és könyvet, alkotásokat, ékszert árul

10.30–12.00
Kézműves foglalkozás Szegedi Katalinnal


Kastélyiskola (Szentháromság tér)


9.00–18.00

Zsonglőr Kavalkád és Nyitott Színpad – Bepillantás a kulisszák mögé a XVIII. Magyar Zsonglőrtalálkozón – közös gyakorlás, open stage, bepillantás a trükkök születésének kulisszatitkaiba


2026. szeptember 13. • VASÁRNAP


Nagyszínpad

10.00–11.00

Langaléta Garabonciások: Vásári komédiák – gólyalábas alakoskodók zenés, vidám játéka minden korosztálynak

12.00–12.30

El Diabolero – Abraham Thill osztrák zsonglőr és utcai művész lélegzetelállító, számos díjjal elismert produkciója

13.30–14.00

A három jómadár – különleges óriásbábos vonulós, táncos DODÓ madarak Bartha Bendegúz, Bartha Kata és Néder Janka ötlete alapján

15.00–16.00

Masoko zenekar – a népzene, a fúziós világzene, a versek és mesék világába hívja a közönséget. Közreműködnek: Fehérváry Lilla, Kecskés Karina, Mocskonyi Dörgő, Mocskonyi Péter „Brahms”

17.30–18.00

A három jómadár – DODÓ madarak

18.00–19.30

Teatro Matita: The Hatchet – koncert és kabaréműsor tűzoltóautón, felnőtteknek. A világhírű szlovén Matita Színház előadása egy ismert szlovén legendát dolgoz fel koncert, játékos vígjáték, tárgyszínház és improvizáció ötvözeteként

19.30–20.00

El Diabolero


JFMK

11.00–12.00

Majoros Ági Bábszínháza: Százszorszép Bóbiska – egyszemélyes bábjáték kicsiknek és nagyoknak (4 éves kortól ajánlott)

14.00–15.00

Szakács Nadin: Egy szempillantás alatt – egy bábszínész tucatnyi szerepbe bújva kelti életre egy család mindennapjait egy kiskamasz szemszögéből (12 éves kortól ajánlott)

15.45–16.25

Gulyás Laci: Kenyérmesék

17.00–17.30

El Diabolero

17.00–18.00

Sarkadi Bence: Pados mesék – többszörös nemzetközi díjnyertes előadásszerelemről, konfliktusokról és emlékekről, felnőtteknek

20.00–22.00

Hobo: Az Utcazenész –írta és játssza Földes László. Gitáron közreműködik Kiss Zoltán, rendező Vidnyánszky Attila

(Belépőjegy szükséges. Elővételben szeptember 1. éjfélig 3000 Ft, ezt követően 4000 Ft)

Kiállítások

Nyitvatartás: 10.00–22.00

  • „CSEND;ÉLET”
  • „Árnyak birodalma”
  • „Hommage a Hantai”
  • A bábjáték története (kerítés-galéria)

Gyerekliget és vásártér

Nyitvatartás: 10.00–18.00

10.00–18.00

Néder Norbi körhintája

10.00–18.00

Bab Társulat Paszulykerengője játékokkal

10.00–18.00

Paprika Jancsi Csúzlizdája

10.00–16.00

Molyolda – régi idők játékai – Bartha Kata játszóháza elfeledett játékokkal repíti vissza a látogatókat a régi idők világába

10:00–13:00

Árnyékok játéka – foglalkozás a Mikropódium Családi Bábszínházzal, ahol elkészítheted a saját árnyfiguráidat, és a helyszínen ki is próbálhatod őket

12.00–18.00

Egérparádé – Gulyás László vándormuzsikus apró léptű bábelőadása és utcai cirkusza kicsiknek és nagyoknak

13.00–17.00

Kackiás Verklis – Ring István a múlt század úriembereit idézve verklimuzsikával szórakoztatja a közönséget

10.00–18.00

Aranyszamár Bábszínház: Szamárlétra Projekt Játéktér – vásári játéktér és kunsztok

15:00–17:00

Nyitott Műhely – linómetsző kézműves foglalkozás Horváth Bíbor képzőművésszel

15:00–17:00

Nemezcsodák – kézműves foglalkozás az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaival


Gyöngyharmat kuckó (Takszöv épület)

Nyitvatartás: 10.00–16.00

10.00–16.00
Bábakukucs – a BábAkalács Társulat kandika színháza a kuckó bejáratánál

10.00–16.00
Könyvtári mesebirodalom – a Karikó János Könyvtár fesztivál foglalkoztatója


Bábos Ház

Nyitvatartás: 11.00–17.00

11.00–17.00

30 éves a Ládafia Bábszínház – a biatorbágyi társulat jubileumi kiállítása

11.30–12.30

Sarkadi Bence: Világjáró Marionettek

13.30–14.30

Ládafia Bábszínház: A lóvátett kupec, avagy egy vásár különös története – vidám vásári komédia Néder Norbival és Néder Jankával

15.30–16.30

MárkusZínház: Égigérő fa – díjnyertes előadás Benedek Elek meséjéből (5 éves kortól)

11.00–17.00

Papírcsodák – tematikus kézműves foglalkozás és közösségi alkotás

11.00–17.00

Mesebolt: kézműves portékák vására

11.00–17.00

Paprika Jancsi Csúzlizdája


Fészek Csillag

Nyitvatartás: 14.00–17.00
Fészek Csillag kézműves bolt és kreatív alkotósarok

14.00–14.45

A PMAMI szaxofonegyüttesének koncertje

16.00–17.00

Bartha Tóni Bábszínháza:Paprika Jancsi – tradicionális vásári bábjáték

14.00–17.00

Fészek Csillag kézműves bolt és kreatív alkotósarok


Kisgombos Könyvesbolt

Biatorbágy messze földön híres mesés könyves- és játékboltja várja vásárlóit.


HELYSZÍNEK:

Vasútállomás

Fészek Csillag (Táncsics Mihály utca

Gyöngyharmat kuckó (Takszöv-épület a Fő tér mellett)

Fő tér

JFMK (Baross Gábor utca 1.)

Kisgombos Könyvesbolt (a Fő tér mellett)

MÁV-házak (Viadukt utca)

Kastélyiskola (Szentháromság tér 1.)

Bábos Ház (Nagy utca 31.)

Ingyenes kisvonat a fesztivál ideje alatt

A fesztivál két napján, szombaton és vasárnap ingyenes kisvonat segíti a közlekedést a biatorbágyi vasútállomás és a programhelyszínek között.

Rövid járatok

Indulás: 10.00, 11.00, 12.00, 13.00 és 17.00

Útvonal:
Vasútállomás → Fő tér → Szentháromság tér → Bábos Ház → Szentháromság tér → Fő tér → Vasútállomás

Hosszú járatok

Indulás: 14.00, 15.00 és 16.00

Útvonal:
Vasútállomás → Fészek Csillag → Fő tér → Szentháromság tér → Bábos Ház → Szentháromság tér → Fő tér → Vasútállomás

A kisvonat használata ingyenes.


Aktuális információk az esemény oldalán.

A rendezvény biztonsági terve: Biztonsági terv Táltos Szamár Fesztivál

Jegyezd fel az időpontot, és kövesd az eseményt a friss információkért.

Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

További támogatóink:

  • Andrész Cukrászda
  • Arba Pékség
  • Biatorbágyi Gazdabolt
  • Biatorbágyi Piac
  • Biatorbágyi Városgondnokság Nonprofit Kft .
  • Czimer Hús Kft.
  • GIMEK Zrt.
  • Kemenes Cukrászda
  • Kockaország
  • Lipóti Pékség
  • Menő Pékség
  • Média BiatorbágyON Nonprofit Kft.
  • Nikoletta Cukrászda
  • Pontis Hotel Forla House
  • Printdiszkont
A közös élmények megosztva teljesebbek - add tovább te is!