Csendes Csodák – Versmondó verseny
Megjelenés dátuma:
„Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. /A mindennap kicsiny csodái /
Nagyobb és titkosabb csodák.” – fogalmaz Remény Sándor Csendes csodák című versében, ami a címét adja a közel két évtizede működő kistérségi versmondó találkozónak, amelynek évek óta a Faluház ad helyet.
S a vers gondolata évről évre valósággá is válik, hiszen minden alkalommal „kicsiny csoda” valósul meg a versünnepen. Idén sem történt másként: két pátyi, hetedikes bocskais önként jelentkezett egy zeneszámmal, hogy színesíti a megnyitót, a Völgyhíd tévé jóvoltából a pár éve elhunyt, rendszeres versmondónkra, Bácsi Marika nénire is emlékeztünk. Ismét Tarjáni István polgármester nyitotta meg, s emlékeztetett Juhász Ferencre. Minden biatorbágyi általános iskolából érkeztek diákok és még Pátyról, Etyekről, Budaörsről is, sőt, Etyekről felnőttek jöttek. A zsűri ( Holl Zsuzsa színművész, Szluka Judit Radnóti-díjas versmondó, Kisteleki Zoltán előadóművész és a „régi” csapat, Túri Erzsébet, , Miksa Zoltán, Karvázy Szabolcs) változatlan lelkesedéssel és nagy szakmai hozzáértéssel tanácsolt, elemzett, dicsért, segített. Készültek szendvicsek a Czimmer húsüzem és a lelkes segítők jóvoltából, s az elmaradhatatlan Mária-pogácsa is asztalra került. És szebbnél szebb költemények csendültek föl gazdagítva előadót és befogadót egyaránt. Talán előkészületnek is tekinthetjük mindezt a közelgő ádventre, ahova nem árt magunkkal vinni a vers záró sorait is: „Ne várj nagy dolgot életedbe, /
Kis hópelyhek az örömök, /Szitáló, halk szirom-csodák. /Rajtuk át Isten szól: jövök.”
Szádváriné Kiss Mária
a szervező, Biatorbágy Közművelődésért Alapítvány elnöke
Blog /
CSENDES CSODÁK VERSMONDÓ VERSENY
Megjelenés dátuma:
Felhívás
„Csendes csodák” térségi versmondó találkozó
A Biatorbágy Közművelődéséért Alapítvány versünnepre várja a térség versbarátait 6 éves kortól korhatár nélkül.
Időpont: 2019.november 9. 9.00 óra
Regisztráció: 2019. november 9-én 8.00 órától
Helyszín: Faluház (Biatorbágy, Baross G. u.1.)
Jelentkezni lehet egy szabadon választott verssel a magyar irodalom gyöngyszemeiből, különös tekintettel az évfordulós költőkre (Dsida Jenő, Tóth Árpád, Szilágyi Domokos…)
Jelentkezési határidő: november 5.
Jelentkezés név, életkor, vers szerző-cím megjelölésével a
szadvarimari@gmail.com címen.
Bővebb információ a 06 30 697 4092-es telefonszámon Szádváriné Kiss Máriától kérhető.


