95 éve született Juhász Ferenc

Intézményünk névadója, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas költő 95 évvel ezelőtt, 1928. augusztus 16-án született Bián. Hogyan is emlékezhetnénk meg róla méltóbban, mint erős, feledhetetlen versével, amely egyik fő művének, a Tékozló országnak megírása közben született.

KÖNYÖRGÉS KÖZÉPSZERÉRT EGY ÉPOSZ ÍRÁSA KÖZBEN

Te boldog isten, légy velem,
hadd éljem le kis életem,
csak egyszerűen, józanúl,
napokat számlálatlanúl.

Csak úgy, akár a többiek,
akár a földi emberek:
ágyamat asszony vesse meg,
ágam okos kéz nyesse meg.

Termő legyek halálomig,
alvó, ki sosem álmodik,
ki estéig úgy fárad el,
hogy mosolya nem szárad el.

Add meg nekem e nagy kegyet:
vedd el tőlem e vad szívet!
Ha ki jégszirtet rakna rá,
azt is gőzzé lobbantaná.

Hisz te-szíved körűl suhan,
benne a poklok vára van,
lángtornyot az ha fellövell
a tejút fényét veszti el.

Köröd, hogy súroltam, kisült,
s húsomba eged érce sült,
s mint olvadt gyertya, ha buzog,
a fém a csípőmre csurog.

Szenes bordám, féloldalam,
szárnyamnak üszkös csonkja van
és így is csak feléd ütök,
mint légbe féllábú tücsök.

Mért hordom kormos csókodat,
érces nyomorúságomat?
Magához szív a sugarad,
mint áram zsenge ujjakat.

Te boldog isten add nekem,
csak legyen krumplim, kenyerem,
örömömet ne vedd zokon,
legyek jó testvér, jó rokon.

Legyek csak hallgatag, szerény,
mint a kiserkedt vetemény.
Így is díszítem kertedet,
hasznod így is növekedett.

Földembe ne vess több magot,
több aranylombú csillagot.
Nyakamra ne küldj több esőt:
látomást, poklot, temetőt.

Hallgasd meg végre panaszom:
e terhet én már nem birom.
Bennem a mindenség delel,
az űr, csöndjével, fényivel.

És én már úgy érzem magam,
mint anya, a boldogtalan,
hisz szülni régen joga van:
magzatának már foga van!

De nem jön meg a fájdalom
és fuldoklik és nyög nagyon,
s benne szakállt eresztve nő
homlokáig a csecsemő.

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!