110 éve született Baróti Géza

Egy gyűjteményes kötet bemutatójának indult, s egy szép, méltó megemlékezéssé formálódott a klasszikus magyar újságírás korszakos alakjára, Baróti Gézára visszatekintő alkalom.
Tálas-Tamássy Tamás álmodta meg, s Vadócz Zsuzsanna kolléganőm formálta méltó ünnepséggé, s készített kiállítást is mellé. Magam a beszélgető szerepét vállaltam, mint a Baróti Iharosról szóló írásait összefogó Iharosi krónikát  kiadó alapítvány (BIKA) elnöke és a szervező intézmény vezetője. Az anyagi hátteret pedig Biatorbágy Város Önkormányzata biztosította.

Baróti Géza író, újságíró, rádiójátékok, színpadi művek szerzője. Többek között olyan alkotások fémjelzik a munkásságát, mint a híres, évtizedekig sugárzott Szabó család, a klasszikus zenés darab, a Bástyasétány 77,  az Akácos út című regény vagy az etalonnak számító újságíró triász – a Ruffy Péter, Kristóf Attila, Baróti Géza – által jegyzett riportkötet, korrajz a 1970 körüli Magyarországról, a Hazai történetek.

Baróti Géza közel húsz évig élt „önkéntes száműzetésben” a biatorbágyi Iharosban, s honfoglalásáról a Magyar Nemzet hasábjain időről időre tudósította az ország újságolvasóit.

Az estet Nánási Tamás alpolgármester, egykori Magyar Nemzetes újságíró nyitotta meg, kiemelve az újságíró műhely máig ható jelentőségét. A kötet munkálatairól a szerkesztő, Tálas- Tamássy Tamás beszélt. Tálas doktor úr a tőle megszokott odafigyeléssel és precizitással kutatta föl és rendezte sajtó alá az írásokat. Baróti Géza tanyaépítése kezdete körül, egy kis baleset kapcsán találkoztak és kerültek barátságba egymással. Az újságírás nagy öregjének halála után,1993-tól fia, András egy ideig folytatta édesapja Iharosi krónikáját, még a Tálas-Tamássy Tamás szerkesztette helyi Viadukt című lapban is jelentek meg írásai s a Magyar Nemzetben is. Baróti András ma is az iharosi tanya gazdája, mint mondta, nemzedékekre visszamenően jellemezte családjukat az íráshoz és a természethez kötődés. A két újságíró Baróti fiú sokat tanult az édesapától. András mesélt többek között személyes kapcsolatukról is.

Az est vendége volt még Szényi Gábor, a Magyar Nemzet Lugas mellékletének egykori főszerkesztője, aki együtt dolgozott Baróti Gézával, s kedves emlékeit idézte föl.

A megemlékezésen a Biatorbágyon élő Derzsi György énekművésztől elhangzott a Bástyasétány 77 híres dala, a Vén budai hársfák alatt, valamint vetítésre került két korabeli filmbejátszás, ahol a közönség Baróti Gézát hallhatta, láthatta. 

Az Iharosi krónika megvásárolható a Faluházban, a Kisgombos könyvesboltban, s bátran ajánlom minden biatorbágyi családnak, s általában minden irodalomkedvelőnek. Egy-egy írása akár kötelező olvasmánnyá is tehető felsősök és középiskolások számára.

Szádváriné Kiss Mária

(A megemlékezés megtekinthető a Völgyhíd Tévén is.)

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!