Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA PROGRAMSOROZAT-ünnepi beszéd: Gombos Kata

2019. január 22. / 18:00 - 20:00

A JFMK három alkalomból álló rendezvénysorozattal ünnepelte a Magyar kultúra napját 2019-ben:

Boros István Oxigén című kiállításával, a Juhász Ferencről szóló A mindenség szerelmese című lírai portré vetítésével és Pál István, Szalonna és bandája koncertjével, ahol fellépett és mesélt Pál Lajos is.

Január 22-én ünnepi beszédet Gombos Kata, a Kisgombos Könyvesbolt vezetője mondott:

” Szeretettel és tisztelettel köszöntöm az egybegyűlteket, a kultúra művelőit, támogatóit, s közönségét!

Amikor Polgármester úr felkért, hogy nyissam meg az ünnepséget, egy friss élményem miatt azonnal tudtam, hogy miről szeretnék beszélni a Magyar kultúra napján: engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat és egy utazásra invitáljam Önöket. Hajóra ülünk és meg sem állunk a varázslatos szépségű Csatorna-szigetekig!

Talán többen vannak úgy, mint én, aki a közelmúltig semmit nem tudtam a Csatorna-szigetek létezéséről, melyek a La Manche csatornán találhatóak. Franciaországtól mindössze 25 km-re fekszenek az Atlanti-óceánban (érdekesség, hogy mégis az angol felségterülethez tartoznak). Öt közülük sűrűn lakott, több kisebb sziget pedig lakatlan. Most Guernsey-n, egy kb. 60 km2 területű szigeten kötünk ki, mely olyasforma, mintha egy klasszikus angol regénybe csöppennénk bele: fehérre meszelt, vadszőlővel befuttatott vidéki villák, virágos kertekkel, kellemes teraszon teázgató turistákkal.

Kérdezhetnék, hogy miért fogtam kézen Önöket és miért utaztunk ide?

Ahhoz, hogy megértsék, még egy időgépet is működésbe kell hoznom, teszem is hamar, a dátumot pedig 1940-45 közé állítom. A szigetek ekkor német megszállás alatt voltak (egyedül a brit birodalmon belül), a lakosság pedig teljesen el volt zárva a világtól: a telefonösszeköttetés megszakadt Angliával és a szárazfölddel, levelezni, rádiót hallgatni teljességgel tilos volt, újságok, hírek nem jutottak el ide. Hogy miért érdekes mindez? Mert itt történt meg az a különös eset, hogy egy visszahúzódó jellemű, de rendkívül intelligens disznótenyésztő és hajórakodó munkás, egy tanult úrihölgy, egy hóbortos fűszernövény termesztő kisasszony, egy gazdag lord lakája (aki a szigetről elmenekült gazdája szerepébe bújt), egy életeket mentő önkéntes ápolónő és néhány társuk megalakított egy irodalmi társaságot. Nevezetesen a nem mindennapi elnevezést nyert Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot.

Hogy hogy történt mindez? Hosszú lenne elmondani, legyen elég most annyi, hogy egy este, kijárási tilalomkor hazafelé tartó embereket állítottak meg német járőrök, s egyikük, hogy életüket mentse, azt füllentette, hogy egy irodalmi gyűlésről mennek hazafelé. Ezen a képtelen ötleten a többiek jócskán meglepődtek, de mégis jó ötletnek bizonyult, mert megúszták az esetet egy kellemetlen kihallgatással és elengedték őket. Az irodalmi társaságot viszont meg kellett szervezni, nehogy később lebukjanak. Felvásárolták hát a helyi könyvesbolt összes valamirevaló könyvét és végigjárták a házakat, könyveket kérincsélve, hogy az irodalmi gyűlések fedőtörténetét hitelessé tegyék. A könyvek mellett hamar kerülnek tagok is a társaságba: egyre többen és többen kezdték látogatni a kéthetente megrendezett irodalmi üléseket. A háború gyötrelmeitől megfásult emberek – tanultak és tanulatlanok  egyaránt – elkezdtek olvasni. Sőt, falták a könyveket. Megismerték (sokan életükben először) az olvasói élményszerzés örömeit. Ahogy a testük kiéhezett a hústalan, zsírtalan, cukortalan, liszt nélküli táplálkozás miatt, úgy éhezett ki a lelkük is arra, hogy érezzenek, gondolkodjanak,  megnyissák a szívüket. Az üléseken könyvajánlókat tartottak egymásnak, sőt, ha valamit többen is elolvastak, vitatkoztak róluk, s közben egyre közelebb kerültek egymáshoz. A társaság egy szegényes élelmiszerekből (tört krumpliból, murokrépából és krumplihéjból)  összeállított süteményről kapta a nevét, mely nem csak a kor ínségét jelképezi, de benne van az emberek kreativitása, túlélni vágyása is.

Talán már kitalálták, hogy egy könyvről beszélek (hiszen a bőrömből kibújni nem tudok), egy könyvről, ami legutóbbi olvasmányélményeim közül a leginkább megragadott. Nem csak az írónő remek stílusa, a történet izgalma, a karakterek szerethetősége miatt – s mert talán az egyetlen háborús könyv, ami úgy van megírva, hogy életörömöt áraszt -, hanem azért is, mert rendkívül aktuálisnak érzem, amiről beszél.

Mi nem élünk háborús körülmények közt, de a technológia valahogy mégis „megszállta” a mindennapjainkat. Egy felgyorsult világ elvárásai közt élünk, mindannyian rohanunk, pörgünk, a felszínen rengeteg inger ér minket, de valójában alig jut idő a mélyebb megtapasztalásokra, az élmények valódi megélésére.

Pedig mennyire szükségünk van nekünk is Krumpihéjpite Irodalmi Társaságokra! Hogy minden körülménytől függetlenül, félretolva a hétköznap gondjait, közösen éljünk meg tartalmas, értékes élményeket. Akár, mint alkotók, egymást inspirálva, akár, mint befogadók, egymást lelkesítve.

Tudjuk mindannyian, hogy az olvasás (és nyugodtan sorolhatjuk még: a zenehallgatás, a színházlátogatás, a képzőművészeti alkotások élvezete), a képzelet szárnyalása, az élet apró csodáival való találkozás megőrzi az ember jó lelki állapotát, felüdít, inspirál, vigaszt nyújt, gazdagít. Mint a rohanás korában a gyaloglás, a zaj korában a csend.

Az irodalom, és tágabb értelemben a kultúra minden szegmensének (a zenének, a filmnek, a színház-, a fotó-, és képzőművészetnek) egyik legfontosabb szerepe, hogy segít hozzáférni önmagunkhoz, a bensőnk legmélyéhez. Azokra a területekre is szabad bejárása van, amiket mi magunk elzártunk magunktól, mert érzékeny, mert fáj, mert kérdéseket tesz fel. De egy verssor vagy egy dallam, egy kép mégis odaférkőzik arra a titkos helyre és megérinti azt. Sokszor váratlan ez az érintés, de jóleső, olyasvalami, amit utána újra és újra szeretnénk átélni.

A kultúrának vannak évezredes hagyományai, melyeket tisztelettel ápolunk és jelenbeli trendjei, melyek ha akarjuk, ha nem, körülvesznek minket. Engem személy szerint mindebből leginkább a jelen pillanatban megtörténő belső érintés érdekel. Ezt keresem magam is, mint olvasó és a munkámban ehhez szeretnék hozzásegíteni másokat is.

Nagyon nagy öröm számomra, hogy Biatorbágy egy olyan város, ahol olyan körülmények közt is talpon tud maradni egy kis könyvesbolt, melyben az elmúlt években több száz könyvesbolt lehetetlenült el,  húzta le a redőnyt országszerte. Részben gazdasági okok miatt, részben, mert feladták a hitüket a Gutenberg galaxis 21. századi létjogosultságában. Mi, itt Biatorbágyon mégis minden nap érezhetjük, hogy szükség van ránk, hogy számítanak ránk, s jól tudom, hogy a munkánk becsületességén és hitelességén kívül ez annak köszönhető elsősorban,

  • hogy a helyi közösség kultúrapártoló, igényes közösség, akik keresik a szépet, jót, tartalmasat és igazat,
  • hogy a szülők segítőtársat látnak bennünk, abban, hogy a gyerekeket felállítsuk a számítógép mellől, kiszakítsuk őket a telefonjaik bűvköréből,
  • hogy az ennek érdekében szervezett kulturális programok közösségi térré is tettek minket, önkéntes szolgálatban kulturális programkínálóvá, kulturponttá váltunk,
  • és – nem utolsósorban – hogy önálló, független szervezetként is bekapcsolódhattunk a város kulturális véráramába, hogy partnerségi kapcsolatba kerülhettünk a helyi kulturális intézményekkel: a Juhász Ferenc Művelődési Házzal, a Karikó János Könyvtárral, a Pászti Miklós Művészeti Iskolával és a helyi óvodákkal, iskolákkal, civil szervezetekkel is. Adva és kapva, tisztelve és segítve egymást.

Nekünk, a kultúra közvetítőinek, szervezőinek az a dolgunk, hogy teret és lehetőséget adjunk a Krumplihéjpite Irodalmi Társasághoz hasonló műhelyek létrejöttének, hogy megteremtsük a helyet, időt ezeknek a kultúra általi találkozásoknak, mert ez ugyanolyan megtartó erő ma is, mint volt 1940-45 a Csatorna-szigeteken.

Ahogy megtartó erő volt Juhász Ferenc biai gyerekkora idején is – hogy ezzel a záró gondolattal utaljak a Mindenség szerelmese című gyűjtemény most következő bemutatójára -, hiszen tudjuk, hogy Juhász Ferenc egyszerű, mosónőként dolgozó édesanyja is milyen sokat olvasott és mennyire fontosnak tartotta, hogy átadja gyerekeinek a könyvek szeretetét.

A nemrég megjelent kötetből megtudhatjuk, hogy akkoriban még nem volt a településen könyvesbolt, csak egy ún. vigéc, házaló ügynök járta a falut a kis kofferjével, amiből könyveket árult. Ha valóban lenne egy időgépem, szívesen elutaznék oda, azokba az évekbe is egy időre, s talán lovaskocsin vinném a könyvekkel teli ládikámat, Biát és Torbágyot bejárva, és egész biztosan Juhászékhoz is elmennék, hogy örömöt szerezzek nekik.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és kívánom, hogy ez az este, a mai könyvbemutató Önök számára is emlékezetes élménnyé váljon! “

Részletek

Dátum:
2019. január 22.
Időpont:
18:00 - 20:00
Esemény kategóriák:
,

Helyszín

Juhász Ferenc Művelődési Központ
Baross Gábor u. 1.
Biatorbágy, 2051