Pilinszky 100

…számomra a művészet alapvetően vallásos eredetű… A valódi érték terített asztal, amihez mindenki hivatalos, ahol mindenki jóllakhat anélkül, hogy bárkit is megrövidítene. Az isteni kontextusban: legtöbbször más, aki az értéket megéli, s megint más, aki esetleg megírja. Mit számít? Isten az, s egyedül ő az, aki ír: a történések szövetére vagy a papírra.

Saját hitét emelte verseibe. Gyakori szójárása volt, hogy ő nem katolikus költő, hanem költő és amellett katolikus. PILINSZKY JÁNOS költőre emlékezünk születésének 100. évfordulója alkalmából.

1921. november 27-én született Budapesten. Édesapja katonatiszt volt, akire félelemmel vegyes tisztelettel emlékezett (gyakran bántalmazta nővére helyett is, mert nézetei szerint a nőket nem illette verés).
Tanulmányait a Cukor utcai elemi iskolában kezdte, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Főleg az irodalom érdekelte, s az itt töltött évek alatt kristályosodott ki benne, hogy költőnek született. Itt kezdett el tizennégy évesen verset írni. Első költeménye Anyám címmel, 1938-ban jelent meg az Élet folyóiratban. Édesanyja halála után ebben a versben dolgozta fel az elvesztés fájdalmát. 

A Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogi karára jelentkezett, de az első félév után átiratkozott a Bölcsészettudományi karra, ahol művészettörténetet, magyar és olasz irodalmat tanult. Egyetemi évei alatt is több verse jelent meg az Életben. A legtöbb írását csak P. J. monogrammal látta el, nem szerette volna, ha a teljes neve szerepel az írások alatt.

Pályáját megtörte a II. világháború, 1944 ősén besorozták és elvitték katonának. Tüzérként először Ausztriában majd Németországban szolgált, tűzharcban azonban nem kellett a harcmezőre lépnie. Csak 1945 őszén térhetett vissza ismét Budapestre.
A háború a legfogékonyabb korában érte, s annak traumája egész életét és költészetét meghatározta. Költészetével a jóvátehetetlent igyekezett jóvátenni. Verseiben, cikkeiben, prózáiban ott bujkál a kollektív bűntudat érzése.

1946-tól a Nyugat úgynevezett „újholdas” – fiatal írók által indított folyóirat – nemzedékének lett a tagja. A kor két nagy irodalmi alakjával, Örkény Istvánnal és Nemes Nagy Ágnessel együtt kezdték a publikálást. Majd együtt lettek a Magyar Csillag, később az Újhold szerzői is. Pilinszky emellett állandó szerzője volt, a Vigilia, az Ezüstkor, az Új Ember és az Élet folyóiratnak is.

A háború után nagyon termékeny írói időszak vette kezdetét. 1946 tavaszán Trapéz és korlát címmel megjelent első verseskötete. 1947 tavaszán megkapta a Baumgarten-díjat, majd meghívták a római ösztöndíjasok közé. A kirándulások, séták, kávéházi időtöltés mögött aktív szemlélődés zajlott benne, így írni is kezdett: több verse született az olasz fővárosban.
Két évvel később feleségül vette párját, Márkus Annát, de kevesebb mint egy év után elváltak. Pilinszkynek a költészet maradt az egyetlen szerelme.
1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe.
A Magvető Kiadó felelős szerkesztője lett, majd 1957 novemberétől egészen halálig az Új Ember nevű folyóirat belső munkatársa volt. Majd megjelent második verseskötete, ami a Harmadnapon címet kapta.

A hatvanas évektől kezdve engedni kezdett körülötte a kulturális elnyomás „levegőtlen prése”. Szabadabban utazhatott Nyugat-Európába: eljutott – hosszabb időre – Párizsba, majd Angliába, Amerikába. A hatvanas évek elejétől pedig nemcsak Magyarországon, de külföldön is nagy sikert aratott. Párizsban, Lengyelországban, Svájcban, Jugoszláviában, Bécsben és Londonban is jelentek meg kötetei.
Költői világának középpontjában továbbra is a koncentrációs táborokról szerzett nyomasztó tapasztalatai álltak. Ezt mutatja 1964-es Rekviemcímű kiadványa, melyben két új műfaj jelezte a kísérletező költő alkotói törekvéseit. A Rekviemcímű írás „filmnovella”, „lírai dokumentum”, a Sötét mennyország pedig oratórikus alkotás. 1970-ben harmadik köteteként egy versgyűjteménye jelent meg Nagyvárosi ikonok címmel.
A kötet átütő sikere lett: a szélesebb értelemben vett olvasóközönséget ez a kötet hódította meg, példányait napokon belül szétkapkodták. Az általános elismerés hatására az államhatalom József Attila-díjjal jutalmazta 1971-ben.
Ezután sok időt töltött párizsi irodalmi rendezvényeken, ahol megismerkedett második feleségével Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel 1980 június 22-én házasságot kötött.

Nővérének 1975-ös öngyilkossága hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. Utolsó éveiben sok időt töltött Velemben Törőcsik Marinál és Székesfehérváron. Az itt írt versei már csak halála után jelentek meg.
Pilinszky János 40 évvel ezelőtt, 1981. május 27-én szívinfarktusban hunyt el Budapesten.

Juhász Ferenc, a Bián született költő így vall barátságukról:

Mert akaratlanul is egymás tükrei voltunk, még ha az Isten más-más oldalán állva is. … És boldognak mondhatja magát az a történelmi század, amely olyan remekműveket izzott ki magányából, mint a Harbach 1944, a Francia fogoly és az Apokrif.”

YouTube videó

Pilinszky János keresztény eszmeiségű költői életműve kiemelkedő helyet foglal el a második világháború utáni magyar irodalomban.
Öntörvényű, szigorúan zárt költői világot teremtett. Kevés szavú költő volt, de a művészi minőséget így foglalta össze:

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap szárnyaival, hanem hogy íveljen.”

Forrás: wikipedia.hu, index.hu, sulinet.hu
Borítókép: Eifert János fotója, 1946.

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!