Aki jártas a tánc történetében, annak számára ismerősen cseng a Graham-módszer, s megalapítójának MARTHA GRAHAMNAK a neve, aki 30 éve, 1991. április 1-jén hunyt el.
„A mozdulatok soha nem hazudnak.”
Ezt a mondatot gyakran hallotta ideggyógyász édesapjától, aki meg volt győződve róla, hogy a test a mozdulatokkal belső érzelmeket fejez ki, így terápiájában fontos szerepet kapott a mozdulatsorok alkalmazása és megfigyelése. s ez később hatással is volt Martha Graham munkásságára.
Tizenévesen kezdett el táncot tanulni a Los Angeles-i Denishawnban, 1926-ban pedig New Yorkban megalapította saját társulatát. Elvetette a balettot, önálló műfajjá fejlesztette a modern táncot, és kifejlesztett egy egészen innovatív technikát, mely korábban idegennek tekintett mozdulatformákat alkalmazott érzelmek, hangulatok kifejezésére.
Apró rángásokkal megszakított, hirtelen indulatokkal tűzdelt stílusától sokan idegenkedtek. Saját technikáját úgy hívta, a feszítés és lazítás művészete. Gyakran mezítláb dolgozott, kilégzéssel mozgatta a test középpontját, a gravitációt engedte hatni a súlyáthelyezésekben. Ez az izomhasználat Grahamnek és táncosainak egy kemény, szögletes megjelenést nyújtott, ami igencsak szokatlan volt a lágy, lírai mozdulatokhoz szokott közönségnek.
A társulatának debütáló darabja után így írt róla egy kritika: „Martha Graham képek sorozatát mutatja be, melyek beindítják a képzeletet, és száz történetet párosítanak minden gesztushoz. Mondhatjuk, hogy tánca mozgóképek sora a modern értelmiségi számára.”
A ’30-as évek során főleg érzelmek kifejezésére, vizsgálatára fókuszált koreográfiáiban. Ennek egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett példája a Lamentation című darabja. Ebben Martha Graham szólót táncol. Kodály Zoltán zenéjére testesíti meg a magány, a fájdalom, a szomorúság érzését.
A harmincas években drámai módon mutatta be a depressziót és elszigetelődést, ami a világválságtól és polgárháborúktól sújtott időszakban a közhangulat meghatározó hangulata volt. A későbbiekben is, kortárs zenére komponált koreográfiáiban egyre keményebb, karakteresebb lépésekkel, gyakran vibráló, erőszakos, rángó, remegő mozdulatokkal igyekezett illusztrálni elképzeléseit. Úgy gondolta, hogy ezekkel a fizikai megnyilvánulásokkal rejtett spirituális és érzelmi áramlatoknak is utat adott.
A táncművészek a mai napig tanulják az általa létrehozott technikát, s kapnak belőle inspirációt a koreográfusok. Úgy tartják, Marta Graham olyan mély hatást gyakorolt a táncművészetre, mint Picasso a festészetre. Hét évtizeden keresztül művelte a táncot – táncosként, koreográfusként és pedagógusként.
96 éves korában, 1991-ben bekövetkezett haláláig dolgozott, 76 évesen még fellépett. 150 művet koreografált. Öröksége nemcsak a táncosok, de a művészek számára is kiindulópontot jelenthet. Társulata folytatja munkásságát.
“Egész életemet a táncban éltem, táncosként. Ez az élet intenzív megtapasztalását tette lehetővé számomra. Néha kellemetlen érzésekkel, néha félelmekkel, de mindig el- és kikerülhetetlenül” – vallotta magáról.
Borítókép: https://cdn.britannica.com/84/198784-050-B6D6F28B/Martha-Graham-Letter-to-the-World-1940.jpg