Kitüntették Köllő Attilát

A magyar kultúra napját verssel, koncerttel, önkormányzati kitüntetés és könyvtári díjak átadásával ünnepeltük Biatorbágyon. Az Önkormányzat Karikó János Művészeti Díját idén Köllő Attila népzenész, a Pászti Miklós Művészeti Iskola tanára, a Biatorbágyi Népdalkör vezetője, a Mente Folk Együttes tagja kapta. Az Erdélyből származó, kiváló humorú, minden körülmények között tanítani remekül tudó népzenész ezüst díjas mester citerakészítő, több tanítványa Attila által készített hangszereken játszik.

Ünnepi köszöntőt Bolyki András brácsaművész, zeneszerző, a PMAMI tanára, a Bolyki Brothers a’capella együttes, az Erkel Ferenc Kamarazenekar tagja mondott. Olvasható alább.

Fotó: Király Ferenc

 

Tisztel egybegyültek, biatorbágyiak!

A magyar kultúra napjának apropója az, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban saját keze által január     22-én dátumozta a Himnusz kéziratát. 

Ezért ünnepelünk ezen a napon immár 30 éve. Magát az ünnepet Farsang Árpád zongoraművész álmodta meg és 1989-ben ünnepeltük
először. 

Célja az, hogy tudatosítsa bennünk az ezer éves örökségünk gazdagságát és az abból
fakadó lehetőségeinket, felelősségünket. Engedjenek meg egy kis kultúra túrát.

I. Mi a kultúra?

Nehéz meghatározni, mert olyan, amiben benne vagyunk és ami bennünk van, így nincs igaz rálátásunk. Mondja meg egy hal, hogy mi a víz, vagy mondd meg te, hogy mi a gondolat?
Nélküle nem létezünk, de pontosan leírni aligha tudjuk.

Ami általánosan elmondható a kultúráról:
a szellemi alkotásaink és azok tárgyiasulásai, gyakorolt viselkedési mintáink, a szép és a jó nagy átlagban elfogadott normái, illetve azok tovább örökítése a gyermekeinkben és a közösség új tagjai felé. A kultúra egy folyamatosan változó közmegegyezés az egymás mellett élők között, amit elfogadunk, elutasítunk, tolerálunk, csendben megtűrünk, vagy harcosan felforgatunk, …de mindezt rendszerint a közösségen belül maradva, a közösség érdekében tesszük. Aki ebben az egyezségben tudatosan nem vesz részt, az veszélyt jelenthet a közösségre. A kultúra tehát az identitásunkat jelenti, ami meghatározza és befolyásolja életünket. Az egymás mellett élés szellemi gyümölcseit, a családban, a templomban, a munkahelyen, a városban, az országban stb.

II. Miben rejlik a kultúra?

Először azt gondolnánk, hogy a művészetben nyilvánul meg az igazi kultúra, de ez így nem teljesen igaz, sok mindennek van kultúrája.
A művészet a tudatosan magas színvonalú kulturális fenomén.
-De van kultúrája a közlekedésnek… amikor odafigyelünk egymásra, betartva az írott és íratlan szabályokat és közös célunk az, hogy mindenki épségben és időben célba érjen.
-Van kultúrája a borivásnak… amikor a jó kedvet adó, egészséges és a társaságban hangulatot varázsoló italt mértékkel tudjuk fogyasztani, ismerve annak erényeit, ránk ható erejét és …a korlátainkat.
-Van kultúrája a zenének, ami az egyik legkülönlegesebb ajándéka a Teremtőnek, pedig a zene csak a hangfrekvenciák meghatározott rendben való megszólaltatása. Mégis talán az egyik legfontosabb kulturális megnyilvánulás, ami mindenkit érint kivétel nélkül. Gyerekénekekben, ovis dalokban és iskolai nótázásokban kapjuk az első impulzusait, majd magunk is választunk minket megérintő zenei stílusokat és zene fogyasztóvá válunk.
Korunk egyik legerősebb ‘médiája’ -üzenethordozója- a globálisan terjesztett “zene”, ezért zenei kultúránkat képezni és fejleszteni kell, különben akaratunk ellenére tesz olyan befolyásra szert lelkünk felett, amit nem szeretnénk. Zenészként naponta szembesülök a zene erejével és hatásával, zeneszerzőként pedig az abban rejlő hatalommal.

Mindannyiunk életének meg van a saját “dala”. “Énekünket” vagy mi mondjuk el, vagy elmondatjuk mással, de életünk dalairól a lelkünk felismerhető. Ezért nem mindegy, hogy milyen zene vesz körül és milyen dal szól a lelkünkben. A zenei kultúránk lelkünk világáról mesél!

III. Van-e biatorbágyi kultúra?

Biatorbágy kultúrája az, amit mi tízegynéhányezeren összerakunk napról-napra, hétről-hétre, esztendőről-esztendőre. Kapcsolataink, lelki tartásunk és döntéseink és ezeknek manifesztumai. Életünk kisugárzása akaratunk ellenére beíródik a láthatatlan ‘biatorbágyi nagy könyvbe’ és gyermekeink ezt lapozgatják nap mint nap. Nem azt, amit mi láttatni szeretnénk, hanem azt, amik vagyunk. Semmi különleges, az a biatorbágyi kultúra, amit megengedünk magunknak és
megengedünk egymásnak.

IV. És mi a magyar kultúra, aminek a napját ünnepeljük?

Mindenek előtt az anyanyelvünk, ami szerkezeténél és szabályainál fogva meghatározza a gondolkodásunkat. Nem is képzeljük, mennyire befolyásolja a tetteinket az, hogy gondolatainkat magyarul fogalmazzuk meg. Valószínű, hogy részben emiatt létezik a felismerhető nemzeti karakter. A magyar kultúra az ezerféle hagyomány, melyek művelése ízlés, családi örökség, vagy üzleti érzék kérdése. Éltetése és továbbadása örömteli kötelesség. A magyar kultúra az épített környezetünk, akár középületről, akár saját otthonunkról van szó. Házaink falai között éljük mindennapjainkat, tesszük múlttá a jelenünket, és e falak között álmodjuk jövőnket is.
A magyar kultúra mi magunk vagyunk 15 millióféle színben mégis ugyanazt a képet festjük és 15 millió féle hangban ugyanazt a szimfóniát játsszuk. A magyar kultúra arról ismerhető meg, hogy ezer éve tanuljuk az együttélést és az egymás elfogadását, bukdácsolva és felemelően, de még mindig itt vagyunk. Nem azért mert megbűnhődtük már a múltat s jövendőt, hanem mert irgalmazott nekünk a történelem Ura, aki a keresztfán megbűnhődött a múltban és a jövőben elkövetett vétkeinkért!
A kultúránk a magyar kultúra az a közmegegyezés, mely szerint akárhogy vezeted a autódat, akármilyen bort iszol, akármilyen zenét szeretsz közösséget alkotunk, melynek tagjaiként felelősséggel tartozunk egymásnak.

A Szentírás szavaival pedig: “amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”

Köszönöm!

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

Kapcsolódó bejegyzések