MEDGYESSY FERENC szobrászművész

Az orvosi hivatást választotta, mégis a művészet rabja lett, s vált a XX. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő alkotójává. 140. éve, 1880. január 11-én Debrecenben született MEDGYESSY FERENC szobrászművész.

Orvosi oklevelének megszerzése után 1905-07 között Párizsban festeni és mintázni tanult. Kezdetben Maillol, a katalán származású francia szobrász, festő és grafikusművész plasztikája ragadta meg. Még nagyobb hatással volt rá azonban az ógörög, az egyiptomi, sumér és asszír plasztika. 1908-ban Firenzében járt, itt Michelangelót és az etruszkokat tanulmányozta.

Ettől az évtől szerepelt itthon kiállításokon, első sikerét jelentő Táncolók című reliefjével elnyerte a Művészház díját. z I. világháborúban katonaorvos volt. 1913-ban mintázta Súroló asszony című kisplasztikáját, 1915-ben a Kis lovast. A két világháború között kisplasztikák mellett több monumentális szoborra is vállalt megbízást és síremlékeket mintázott. 1930-ban a debreceni Déri Múzeum elé allegorikus szobrokat mintázott, amelyekkel a párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert.

1938-ban Székesfehérvárott állították fel török-magyar csatajelenetet ábrázoló domborművét, 1940-ben Budapesten a Szabadság téri volt Pénzintézeti Központra a Szüreti menet című nagyméretű reliefjét, 1942-ben pedig a Gellérthegyen a Gellért-kút domborművét, 1936-ban készült Jelky András emlékművét Baján. 1940-től művészete klasszikus formát öltött. 1943-ban mintázta Szent István lovas szobrát, melyet csak halála után állítottak fel Győrött. 1947-ben elkészítette szülővárosa részére a Petőfi-emlékszobrot, 1952-ben pedig Kaposvárra került Rippl-Rónai-szobrát. Az 1956-ban mintázott Móricz-szobrot ugyancsak halála után állították fel Debrecenben. Táncosnő (1954) című bronzszobra Budapestre, az Izabella térre került. 1953-ban alkotta Csokonai-emléktervét. Gyűjteményes kiállítását 1956-ban rendezték a Műcsarnokban.

Művészetét a népi realizmus, a plasztika műfajtörvényeinek tiszteletben tartása és sommás formálásmód jellemezte. Összegyűjtött írásai, önéletrajza Életemről, művészetről címmel 1960-ban jelent meg.
1958-ban hunyt el Budapesten.

Sógorok

Sógorok voltak, mindketten 62 évet éltek. S habár az élet más-más területre szólította őket, közös szenvedélyük volt a természettudomány és a botanika. 260 éve, 1761. január 5-én Debrecenben született (illetve ezen a napon keresztelték meg) DIÓSZEGI SÁMUEL református lelkész, természettudós, botanikus, és 245 éve, január 6-án szintén Debrecenben jött a napvilágra FAZEKAS MIHÁLY költő, botanikus.

Kecskemét és Debrecen iskoláiban. Természettudományos ismeretekre a göttingemi egyetemen tett szert. Hazatérte után jelentős egyházi hivatalokat töltött be.
1789 decemberében vette nőül nemes Fazekas Máriát.

Fazekas Mihály neve hallatán elsősorban a Lúdas Matyi című műve juthat eszünkbe, pedig fontos alakja volt a XIX. század első negyede hazai költészetének, akit a romantika, majd Petőfi népiessége elindítójának is tekinthetünk.

Nem volt hivatásos költő, a költészetet kulturált emberhez illő passziónak tartotta. Felnőttélete első felében katona, második felében városi közéleti férfi, természettudós és a természetrajz tudósa is volt.

Saját kis birtokán – amelyet okos gazdálkodással egyre nagyobbított – kísérletezte ki az okszerű gazdálkodást, ott figyelte a növények természetét.

Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály közösen írt, jelentős műve az 1807-re elkészült Magyar Füvészköny, mely többnyire hazai növényfajokat ismertet.
A könyv magyar nyelven tette közismertté Linné svéd tudós rendszerét (amely rendszerben az élőlények tudományos nevet viselnek, amelyet latin névnek, illetve rendszertani névnek is szoktak nevezni. A tudományos nevek használata lehetővé teszi a különféle fajok világszerte egységes, az anyanyelvi eltérésektől független elnevezését.). A mű megteremtette a leíró növénytan, valamint az alaktan magyar szaknyelvét.
Számos ma is használt növénynevet ők jegyeztek le először, illetve a nyelvújítás keretében több új nevet alkottak.

Ez a könyv teremtett rendet a növénynevek hazai zűrzavarában. És ha közönségsikere alig-alig volt, mivel a maradi gazdák idegenkedtek attól, hogy ,,könyvből vessenek-arassanak”, gyanúsnak tartották a tudományosan megalapozott mezőgazdálkodást, a szakkörök előtt azonnal nagy tekintélyű lett a könyv.

Fazekas Mihály tovább munkálkodott a növénytan tudományának népszerűsítésében. Ő tervezte és készítette elő a később oly nagy hírű debreceni Füvészkertet, amelynek megnyitását azonban már nem érhette meg.
A budapesti egyetemi füvészkertben cseppkő talapzaton álló egyszerű oszlop őrzi Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékét.

„COCO” CHANEL

Neve a divatvilágban fogalom. 50 éve, 1971- január 11-én Párizsban hunyt el Gabrielle Bonheur „COCO” CHANEL francia divattervező, a Chanel divatház alapítója, az haute couture, a francia elegancia és a 20. század divatjának egyik legkiemelkedőbb képviselője.

A független, öntudatos nő jelképe volt, aki képes versenyre kelni és érvényesülni egy férfiak uralta világban. Neve számos ikonikus darabbal forrott össze.
Ő alapította a róla elnevezett divatházat, bevezette az “haute couture” kifejezést (értelme szerint a magas színvonalú, nemes kivitelű ruhakészítés), és a nevét viseli a mai napig eladási listákat vezető Chanel N°5 parfüm, amely az első olyan illat, amit mesterségesen állítottak elő.

Coco Chanel forradalmi újító volt, visszaadta a nőknek a szabadságérzetet megszabadítva őket a fűzőktől és párnáktól, és olyan kényelmes anyagokba bújtatta őket, mint a dzsörzé, a tweed vagy a gabardin.
Egyszerű vonalvezetésű ruháit kevés, de látványos kiegészítővel tette nőiessé. Nevéhez fűződik a fémrátétekkel díszített kiskosztüm, vagy a mindig bevethető „kis fekete ruha” is.

Nehéz gyermekkora volt. Anyja korán elhunyt tuberkulózisban, míg vándorkereskedő apja magára hagyta őket. Húgával egy apácazárdában nevelkedett, itt sajátította el a varrás alapjait, és innen indult Párizsba szerencsét próbálni. Unokanővérével, Adrienne-nel egy szabóüzletben kezdett el dolgozni, ahol ismeretséget kötött Etienne Balsannal, egy gazdag báróval, akibe beleszeretett. Kedvesének birtokára költözve kezdte felfedezni esztétikai érzékenységét, és kalapok készítésébe fogott.

A párizsi maison nyitásához, a Chanel-vállalkozás beindulásához egy újabb szerelem segítette hozzá. A Boy Capel iránti szenvedély, bár nagyon erős volt, állandó küzdelemben állt a függetlenségi vágyával, így nem tudta igazán átadni magát a férfinak. A köztük lévő románc évekig tartott, de végül tragikus véget ért, amikor a férfi autóbalesetet szenvedett. Halála örök nyomot hagyott benne, és még inkább megerősítette abban, hogy csupán a munkájának éljen. Meghódította Európát és Amerikát. Kudarcaiból mindig tovább építkezett, és sikerre vitte céljait.
87 évesen egy szívrohamban halt meg Párizsban.

KANDÓ KÁLMÁN

Olaszországban egy gyár falán kétnyelvű tábla emlékezik rá. Sokoldalú, fölényes elméleti tudású gépészmérnök, kitűnő elektrotechnikus és nagy képzelőerejű konstruktőr volt. A villamos vasúti vontatás történetének váltakozó áramú fejezete elválaszthatatlan emlékétől és munkásságától.
90 éve, 1931. január 13-án Budapesten hunyt el KANDÓ KÁLMÁN.

1869. július 8-án született Pesten. A Trefort utcai gimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetemen folytatta tanulmányait, ahol kitűnő eredménnyel 1892-ben szerezte meg gépészmérnöki diplomáját. Egy éves katonai szolgálat után, 1893 őszén a párizsi Compaigne de Fives-Lille villamossági gyárban kapott állást a szerkesztési osztályon, ahol már a kezdet kezdetén kitűnt tehetségével. Olyannyira, hogy ennek híre Mechwart Andráshoz, a Ganz gyár vezérigazgatójához is eljutott, aki hazahívta az ifjú mérnököt.
A Ganz gyár Kandónak köszönhetően egy példátlan vállalkozás kivitelezője lett 1898-ban; az olasz kormány – az Alpok addig kihasználatlan vízerejének hasznosítása érdekében – a hegyvidéki vasútvillamosítás élére állt, és a Societa Meridiolane társaság egyik vonalát az ún. Valtellinát jelölte ki erre a célra.

Akkoriban Kandó Kálmánon kívül nem akadt ember, aki azt mondta volna, hogy lehetséges a kanyargós, alagutakkal épült 106 kilométeres pályán a vasúti villamosvonatás, ő azonban nemcsak vállalta, de meg is tervezte azokat a motorkocsikat és mozdonyokat, amelyek aztán 1902-től meghódították az olasz Alpokat. Kandó Kálmán 1905-től Olaszországban folytatta munkáját, miután a Ganz gyárban a túlzott költségek miatt ejtették a vasútvillamosítási projektet, idehaza munka nélkül maradt.

Ellenben az olaszok Valtellina sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, hogy folytatják a megkezdett programot, s terveik szerint 2000 km vasútvonalat kellett rövid idő alatt villamosítani. A Sistema Italianának elnevezett rendszer valójában Kandó szabadalmára épült, a járművek tervezését is rá bízták. 1907-ben költözött Itáliába, és két legendás mozdony terve is fűződik a nevéhez: az 1908-ban elkészült Cinquanta-é és az 1912-es évjáratú Trenta-é.

915-ben tért vissza Magyarországra. Munkássága ezután a magyar vasútvonalak villamosítására irányult, valamint a vonalakon futó mozdonyok tervezésére.