Az ötvenes évek amerikai klasszikus történelmi filmjeinek feledhetetlen szereplője volt. Nero császár alakításáért a Quo vadis? című filmben 1952-ben Golden Globe-díjat kapott, majd a Spartacus filmben a mohó rabszolgakereskedő, Batiatus megszemélyesítéséért vehette át 1960-ban a legjobb férfi mellékszereplőt illető Oscar-díjat. (Később, a Quo Vadis film zeneszerzője, Rózsa Miklós neki ajánlotta első vonósnégyesét.)
100 évvel ezelőtt, 1921. április 16-án Londonban született PETER USTINOV angol színész, producer, rendező, regényíró és színpadi szerző.
A neve alapján talán nem is gondolnánk angolnak. Ő így írt erről:
„Angliában születtem, de egyetlen csepp angol vér sem csörgedezik az ereimben. Azt szoktam mondani, hogy egész életemet száműzetésben töltöttem, ám büszke vagyok vegyes származásomra, ami orosz, francia, német, sőt más nemzetiségeket is magában foglal.” (Több nyelven beszélt, otthon tanult meg angolul, oroszul, németül és franciául, később pedig megtanult spanyolul és olaszul is, de tudott valamennyit törökül és újgörögül is.)
Édesapja 1919-ben családi látogatáson volt Oroszországban, ott ismerte meg feleségét, Nadia Benois festőt, aki a Marinszkij Balettnek és a Szentpétervári Operaháznak tervezett díszleteket. 1920-ben házasodtak össze, de még abban az évben elmenekültek Oroszországból a forradalmat követő események miatt. Fiúk, Peter Ustinov már Londonban született.
Iskoláját, a Westminster School-t, ahol 14 évesen díjat nyert egy szarkasztikus írásával, azért hagyta ott 16 évesen, mert egyéniségét túl eredetinek, s mint tulajdonságot, „kiírtandónak” tartották.
17 éves korában debütált a színpadon, a London Theatre Stúdiónál kezdett dolgozni, ahol revüket írt is adott elő. 18 évesen írta első színdarabját, 24 évesen pedig már filmet is rendezett.
A II. világháborúban katonaként szolgált, a Katonai Filmeseknél toborzófilmeket írt, néhányban szerepelt is.
A háborút követő időben több filmben is bemutatkozott. A sikert hozó történelmi adaptációk mellett szerepelt a Bagdadi tolvaj című filmben, kalózkapitányként láthattuk a Feketeszakáll szellemében, első megformálója volt Hercule Poirot-nak az Agatha Christie által írt regényfolyam híres detektívjének. 1964-ben újabb Oscar-díjat kapott a Topkapi című filmben nyújtott alakításáért, 1972-ben pedig Berlinben életműdíjban részesült.
1990-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.
A színészet mellett regényt és újságcikkeket írt, filmet és operát rendezett. Remek humora, intelligenciája, anekdotái a társaság középpontjává tették.
Orosz gyökerei is szerepet játszhattak abban, hogy mintegy 30 orosz várost meglátogatva s közel 10 ezer mérföldet utazva filmsorozatot készített a BBC-nek.
Emlékirata mellett könyvet írt Az én Oroszországom címmel a Gorbacsov-korszak Szovjetuniójáról. Több regénye is megjelent. Színdarabjai közül a legismertebb a Félúton a fán, valamint az Ismeretlen katona és felesége.
1968-tól volt az UNICEF jószolgálati nagykövete. Számos jótékonysági gálát szervezett és vezetett a szervezet javára. Interjúk százaiban emelt szót azért, hogy a világ ne fegyverekre, hanem az éhező, beteg gyerekekre fordítsa anyagi forrásait. Egyik legfontosabb célkitűzése az életben annak elősegítése, hogy a művészet útján találkozzanak az emberek, felépüljön a barátság hídja nyugat és kelet, észak és dél között. Számos előadást tartott Budapesten is, a Műegyetemmel közösen előítélet-kutató központot hozott létre.
Háromszor nősült, négy gyermeke született, lánya Tamara Ustinov színésznő.
2004 márciusában Svájcban hunyt el 82 éves korában.
Peter Ustinov valószínűleg a mulatságra született. Egyszer megjegyezte:
„Visszavonhatatlanul eljegyeztem a nevetést, amelynek hangja számomra mindig is a világ legcivilizáltabb zenéjének tűnt.”