A Juhász Ferenc Művelődési Központ költészetnapi programja
Petőfi Sándor eszmélésünktől fogva velünk él. Nincs betűvető magyar ember, aki ne tudná ki ő, és külföldön sincs nála ismertebb magyar költő.
Petőfi „a nemzeti önismeret alapja” – írta jól róla Juhász Ferenc.
Születésének 200. évfordulójára emlékezett a művelődési központ az Artterasz rendezvénnyel és az erre az alkalomra kiadott Biatorbágyi Artterasz kiadvánnyal a magyar költészet napját követő szombaton.
Feledtetve a borongós, esős szombat délutánt, számos érdekes, izgalmas, hol mosolygós hol pedig könnyeket fakasztó pillanatnak lehettek részesei az érdeklődők . Kicsik és nagyok találtak kedvükre való elfoglaltságot a Faluházba varázsolt múltidéző kávézóban, ahol a remek kávék és egyéb forró italok mellett Petőfi kedvenc süteménye, a Deák-kenyér is megkóstolható volt. S aki betért olvashatott kedvére, hiszen jó sok izgalmas könyv érkezett a biatorbágyiaktól a Juhász Ferenc Művelődési Központ felhívására, amiből bátran hazavihettek az érdeklődők a program utáni héten is.
A rendezvény fanfáros köszöntővel nyílt, amit verses folytatás követett, majd pedig a pásztisok (Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola) remek muzsikája és az általános iskolák tanulóinak kiváló versmondásai adták a délután gerincét. Az ismeretterjesztésben a 19. század nagy felfedezése, a fotózás vitte a főszerepet a kezdeti dagerrotípiáktól a mai képkészítésig. A gyerekeknek Laczkó Péter titokzatos sátra, a kör tükrözheti nyolcszögvény rejtett izgalmat, a felnőttekkel pedig Eiffel János fotóművész mesélt a fotózás műhelytitkairól. Mindeközben Kádár Ferkó pillanatok alatt visszarepített bárkit a 19. századba egy-két kalap és felöltő, s máris 48 -as honvéd vagy akár előkelő hölgy válhatott a nagyérdeműből. A színpadi programot a Palinta Társulat énekelt versekből összeállított gyermekkoncertje fűszerezte kora délután. Este pedig a Pászti Miklós Művészeti Iskola művész tanárai adtak gyönyörű koncertet, majd Dányi Krisztián színművész teremtett különleges hangulatot egyszemélyes színházával. Felolvasta ugyanis a Magyar Írószövetség novella pályázatának első három helyezett darabját. A nap Petőfivel zárult: Galán Géza legendás előadásának, amelyből film is készült anno, újra gondolt változata következett. A Petőfi percei most Janka Barna rendezésében és Havasi Péter főszereplésével szólalt meg.
A színpadon játszódó, a nézőket is a színpadra ültető előadás hihetetlen varázzsal bírt, szempillantás alatt repített Petőfi Sándor közvetlen közelébe. Olyan természetességgel szólalt meg a költő, bomlott ki a személy és alkotás egysége, hogy láttuk a biai születésű utóddal, Juhásszal együtt a „fiút”, aki „maga a tisztaság, maga a láng, Sándort, aki a magyar múlt és a magyar jövendő összesűrűsödött csillaga, akit újraálmodott magának az emberiség, hogy legyen hite még önmagában.” És kézzelfoghatóvá vált, amit Juhász Ferenctől az Artterasz kiadvány beköszöntőjében úgy olvashatunk, hogy „Az igazságra hangolta meg-nem-ereszkedő húrjait és mondta szigorú, szép, kifogyhatatlan dalait haláláig.” Feledni se Petőfit, se az előadást nem lehet.
(Az Artterasz kiadvány olvasható a művelődési központ honlapján és megtekinthető a Faluház Kultúrvárójában. A kiadványban szerepel exkluzív beszélgetés Juhász Ferencné Dr. Kilián Katalinnal, biatorbágyi költőktől válogatás, írás Hantai és Juhász barátságáról, vallomások a JFMK művészeti csoportjainak vezetőitől (Paár Júlia, Strack Orsolya, Tóth Kriszta, Néder Norbert, Kelemen Ágnes) és a biatorbágyi Petőfi-szobor készítőjétől, Lelkes Márk szobrászművésztől.)
Vásározókat keresünk Városünnep rendezvényünkre, melynek időpontja: 2023.június 17-18. helyszíne: Biatorbágy, Fő tér
A résztvevők várható létszáma::4000 fő. Helypénz: 2000 Ft/nm/nap Elsősorban kézműves /iparművészeti termékeket várunk. Az árusításhoz szükséges eszközöket (sátor, asztal, szék) nem biztosítjuk. Előre jelzett igény esetén áramot biztosítunk (térítésköteles).
A rendezvényen mindkét nap 10-20 óráig kell a szolgáltatniuk.
A lakossági virágpiac április 29-én 8-12h-ig lesz a JFMK udvarán. A biatorbágyiak a lakcímkártyájuk felmutatásával kedvezményes 250 Ft / tő áron juthatnak hozzá személyenként maximum 50 palántához. Kérjük a virágok elszállításához mindenki gondoskodjon saját ládáról vagy kosárról!
Az alábbi virágok közül válogathatnak az érdeklődők: petúnia, pistike, begónia, bársonyvirág, bojtocska, kerti verbéna, porcsinrózsa, napvirág, paprikavirág, lobélia, mézvirág, kakastaréj, hamvaska, vinka, levendula.
A virágpiacon vásárolt növények ültetését az önkormányzat figyelemmel kíséri, és a legügyesebb, legkreatívabb kertészkedők kompozíciói eséllyel indulnak „A legszebb porta” versenyen.
Egy régi gondolat alapján 2022-ben meghirdettük a felnőtt korúak körében, hogy aki kíváncsi, hogyan készül egy bábos előadás, esetleg szeretné kipróbálni magát ez összművészeti műfajban, jelentkezzen alakuló csoportunkba. Nagy meglepetésünkre tizenpáran jelentkeztek is.
A nyári szünet után szeptembertől heti rendszerességgel gyűlünk össze. A kezdetben másfél órásra tervezett alkalmak időnként 3-4 órásra is nyúlnak azóta, hiszen olyan témákat boncolgatunk, görgetünk, nézünk meg innen-onnan, melyek nem hagynak nyugodni bennünket. Csoportunkban hivatását tekintve van bábos, énekes, zeneszerző, mesemondó, újságíró, restaurátor, tanító, mérnök is. Egyenlőre. És ki tudja még ki kap kedvet ezután…?
Az első félévben a karácsony, a Megváltó születése körül időztünk és az Angyalfia vásáron be is mutattuk első produkciónkat, mely a Micsoda éjszaka címet kapta. Januártól a szerelem, a házasság, a párkapcsolatok évtizedeken át ívelő örök kérdéskörére nézünk rá hétről hétre, és terveink között szerepel ebben a témában létrehozni egy előadást.
Szakmai vezető: Tóth Krisztina (Álomzug Társulás) színész, bábszínész és Néder Norbert (Ládafia Bábszínház) bábos
Március 27-én ünnepeljük a színházi világnapot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Erre az alkalomra számos színház különleges programkínálattal készül.
Minden évben az ITI (Nemzetközi Színházi Intézet) felkér egy ismert személyiséget, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. 2023-ban a színházi világnap üzenetét SAMIHA AYOUB egyiptomi színésznő írta.
A színésznő üzenetének teljes szövege az alábbi linkre kattintva olvasható:
Országos szintű műemlékünk, a biai Szent Anna plébániatemplom 200 évvel ezelőtt nyerte el mai alakját, és 70 évvel ezelőtt készült el híres kettős oltára, amely több mint egy évtizeddel a II. Vatikáni Zsinat előtt, Magyarországon elsőként tette lehetővé a “versus populum”, azaz a nép irányába történő misézést.
Helyén egykor a Promberger-kastély barokk Szent Kristóf kápolnája állhatott. Az új kápolna építése báró Sándor Antal utasítására 1776-ban kezdődött meg. Többször átalakították, valószínűleg Hild József tervei alapján. Az utolsó részlet, a kőtorony 1823-ra készült el. 1859-ben válik Torbágytól önálló lelkészséggé, de hivatalosan csak 1863-ban vált nyilvános templommá. 1910-ben bővült öntötvas oszlopokon álló kórussal. Plébániarangot 1949-ben nyerte el.
Több felújítást is megélt, ezek közül legjelentősebbek Angeli András plébános 1948 és 1960 közötti átalakításai a belső térben. Neki köszönhető nemcsak a kettős oltár, hanem a gyermek Szűz Máriát, Szent Annát és Szent Joahimot ábrázoló Molnár C. Pál oltárkép is. A régi oltárkép, amely Máriát ábrázolja, ma a mellékoltár része.
A busójárás egy tavaszváró, téltemető népszokás, amely a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi maszkos alakoskodásából és dramatikus néphagyományából ered. Ezt a szokást a sokácok poklade néven is nevezik, ami a karnevál szó horvát megfelelője.
Bár a hagyomány eredetét helyben a törökök kiűzésével kapcsolják össze (miszerint a Mohács környékbeli mocsárvilágba elrejtőzött egykori lakosok maszkokba öltözve és zajt csapva űzték el a babonás törököket), a szokást a balkáni eredetű sokácok valószínűleg már úgy hozták magukkal betelepülésükkor, és az itt teljesedett ki mai formájára.
Mohácson farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel. A legnagyobb mulatság farsangvasárnap van. A télűző fesztivál a „farsang farka” három napig, farsang vasárnapjától húshagyó keddig tart, amelynek csúcspontja a karnevál. A „műsor” fő elemei: a partraszállás, a jelmezes felvonulás és a koporsó vízre bocsátása. A partraszállás során a túlparti – ahogyan a helybéliek mondják – „Szigetből” (s Kismohácsról, amely Mohács város déli, belterületi része) eveznek át ladikokon a busók. Ezután a jelmezesek a Kóló térről a főtérre vonulnak. Sötétedéskor, a farsangi (télbúcsúztató) koporsó vízre bocsátása után az egybegyűltek máglyagyújtással égetik el a telet jelképező koporsót és a főtéren körtáncokat járnak.
A busók
A busó, a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás maszkot viselő alak. A neves népművészek által faragott maszkok egyedi kivitelűek. A busó jellegzetes ruházata a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya. Jellegzetes kellékei a kereplő, a buzogány, a hosszú fakürt. Gyakori a díszesen kifestett mosósúlyok (praćak), a vízhordófa (obramenica), a „famatyi” és teknőben busó baba hordozása is. A „szép busók” sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok.
A jankelék
A jankele a mohácsi busójárás másik jelmezes alakja a busón kívül. A szerepe elsősorban az, hogy távol tartsák az utcán sétálókat a busóktól, főleg a gyerekeket. Jelmeze tulajdonképpen rongyokból áll, de a jankelénél még van egy zsák is, amely hagyományosan hamuval, liszttel, manapság inkább ronggyal vagy fűrészporral van megtöltve (de előfordul, hogy korommal, vagy valami keményebb tárggyal, pl. téglával, kővel, stb) és azzal páholja a nézőket: főként a lányokat, de régebben a haragosait is.
A busók többségükben busócsoportokba tömörülnek. Vannak ugyanakkor olyan busók is, akik egyedül, vagy kisebb alkalmi csoportosulásként csatlakoznak a felvonuláshoz.
A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít.
Idén a mohácsi busójárást 2023. február 16-21. között rendezik meg.
A népszokás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnap tartják meg. A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.
A busójárás részletes programja az alábbi linken érhető el:
Tavaszi programajánlónk bőséges kínálattal jelentkezik. Ismeretterjesztés Bagdy Emőkével, Szőke Andrással, Kásler Miklóssal. Filmklub, mozi, A jóreménység-sziget vetítése és beszélgetés az alkotóval. Zene minden műfajban. Játék kicsiknek és nagyoknak. Közös városi ünnepség március idusán. A Petőfi 200 országos rendezvénysorozathoz és a magyar költészet napjához kapcsolódóan Art-terasz sok- sok érdekességgel.
Számos klub, kör, művészeti csoport és egyéb foglalkozás. Kikapcsolódás, élmény, ismeret, közösség Kikelet havában és Tavaszhóban is!
Találkozzunk személyesen és kövessenek bennünket online felületeinken is!
Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Süti beállításokElfogad
Adatkezelési Tájékoztató
Adatvédelmi áttekintés
Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.