irodalom

Ady Endre múzsája volt. Szerelmük mintegy 70 vers megírására ihlette a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb költőjét. Feszültséggel teli, szenvedélyes kapcsolatuk 9 évig tartott.

A múzsa, BRÜLL ADÉL – LÉDA – 150 éve, 1872. szeptember 1-jén született Nagyváradon.

Édesapja, Brüll Sámuel, nagyváradi, zsidó származású, jómódú ember volt, aki az idők folyamán vagyona nagy részét a tőzsdén elveszítette. Brüll Adélnak két leánytestvére volt, az értelmi fogyatékosnak született Margit és Berta.
Édesapja elszegényedése miatt férjül nem szerelmét, hanem egy cégfestő kisiparos fiát, Diósy Ödönt választotta. Diósy Ödön cégek, bankok export-import ügyintézője volt Szófiában, nászútjuk után itt telepedtek le. Adél magával vitte kisebb húgát, Bertát is. Egy ideig Szófiában éltek, de onnan férje üzleti csődje miatt szinte menekülésszerűen távoztak. Rövid nagyváradi, majd budapesti tartózkodás után Párizsban telepedtek le, ahol Diósy vállalkozásokba kezdett, képeslapokkal, szőrmével kereskedett, majd pezsgőképviseletet nyitott.

1903-ban négyszobás lakást béreltek a Rue de Lévis 92. szám alatt. Adél 1901 és 1903 között rendszeresen hazalátogatott Nagyváradra. 1903. szeptember 6-án itt ismerkedett meg Ady Endrével, akinek írásait a Nagyváradi Naplóban olvasta. (A lapot Adél és férje Párizsban is járatta, hiszen Diósy Ödön alapító részvényese volt a lapnak.)

Adél irodalmi érdeklődése és tájékozottsága segítségére volt Adynak a francia irodalommal való ismerkedésében:  

Ady már az első találkozásuktól “ostrom alá vette” az asszonyt. Levelekkel zaklatta, szinte belekényszerítette a kapcsolatba a nála öt évvel idősebb, szabad házasságban élő nőt, akit Nagyvárad-szerte “párizsi asszonynak”, nagyvilági dámának tartottak. Adél, immár Léda mégis túl nagy feladatnak érezte a fiatal és túlfűtött költő szerelmének szerepét, és nem szándékozott megválni a minden kapcsolatát toleráló férjétől. A megismerkedést követő egy év múltán azonban magával vitte Adyt Párizsba.
(A szófiai tartózkodásuk alatt derült ki Diósy nemi identitásának mássága. Feleségét „szabadon engedte” a legújabb párizsi divat szerint öltöztette, útjait fizette és engedte, menjen, ahová akar.)

Furcsa hármas kapcsolat alakult ki Diósy Ödön, Diósyné Brüll Adél és Ady között. A férj tudomásul vette, hogy feleségének újabb szeretője van, akinek párizsi lakásuk felett béreltek szobát, s később még Ady gyógyíttatásából is kivette a részét. A kicsapongó éjszakák “gyilkos csók”-ja meghozta gyümölcsét: Adyn jelentkeztek a szifilisz első tünetei.

Ady és múzsája számos helyre együtt utazott el, többek között jártak a francia Riviérán,  Monte-Carlóban, Firenzében, Velencében és Rómában. 1907-ben Adélnak halott kislánya született, akit hivatalosan Diósy nevére jegyeztek be, de valószínűleg Ady volt az apa – a kislány kezén hat ujj volt, mint Ady Endrének.

Ady és Léda kapcsolatát heves indulatkitörések, veszekedések, majd szenvedélyes egymásra-találások jellemezték. Többször is szakítottak. Léda nem állhatta Ady szenvedélybetegségeit, Ady pedig egyre jobban szenvedett attól, hogy a kezdetben tartózkodó Léda mind hisztérikusabban ragaszkodott hozzá. Ez idő tájt Léda házassága is válságba került: az asszony kétségbeesetten és görcsösen kapaszkodott szerelmébe.

A „héja-nász” 1912-ben ért véget. Ekkor írta Ady Endre az irodalom „legkegyetlenebb szakítóversének” tartott Elbocsátó szép üzenetet.

Léda először öngyilkossággal fenyegetőzött, s még hónapokig reménykedett, hogy ismét csak amolyan “utolsó” szakításról van szó. Ady azonban bármennyire is szenvedett – a szakítás őt is megviselte –, nem engedett, a visszautat már elvágta versével.

Adél végül fájdalmasan feladta. Élete hátralevő részében nem is említette Ady nevét, csak a költő halála után.

1914-ben a háborús helyzet miatt Adél és a férje hazatértek Párizsból. Diósy szénnel kezdett kereskedni. Budapesten az Andrássy úton, majd a Bajza utcában béreltek lakást. 1925 nyarán Gödöllőn, az Erzsébet királyné úton vettek egy 12 szobás házat, a Praznovszky-villát. Adél 1930-ig volt Gödöllőn, állatokkal vette magát körül. Vele lakott két húga, Berta és Margit is.

Kialakult nála egy végzetes bőrbetegség, a pemphigus.  61 éves korában, 1934. január 18-án hunyt el. Egy költő szerelme tette halhatatlanná.

Férje egy évvel később, 1935 novemberében halt meg tüdőrákban.

Léda sírján ezeket a sorokat olvashatjuk:

“Hirdetni fogod szent, nagy jussát

A volt nőnek.

Hirdetni fogod: te akartad

S mindent, mi történt, te akartál

S hogy nálam is hatalmasabb vagy

S a halálnál.”

(Ady Endre: Az asszony jussa)

Forrás: Wikipedia, Sulinet

Borítókép: Wikimedia Commons

Ha egy gyermek sokat olvas, nemcsak ismeretei gyarapodnak, hanem bővül és választékosabb lesz szókincse, gazdagodik gondolat- és érzelemvilága, nemesebbé válhat egyénisége. Ehhez viszont jó ifjúsági könyvek kellenek. S aki ilyeneken nevelkedik, az felnőtként is szeret majd olvasni. Ilyen mű volt A milétoszi hajós, Az írnok és a fáraó, az írójuk pedig HEGEDŰS GÉZA, aki 110 éve, 1912. május 14-én született Budapesten.

Szülei, nagyszülei irodalmat kedvelő, polgári családból származó kereskedők voltak. Hétéves koráig Nagyváradon élt. Ott kezdett iskolába járni, majd Budapesten a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. Édesapja irodaszer nagykereskedő, módos ember volt – fia műveltségének alapját a mintegy nyolcezer kötetet számláló könyvtára alapozta meg –, ám nem vette jó néven, hogy Hegedűs Géza történelemtanár akart lenni, s ezzel „eljegyzi magát a szegénységgel”. Így hát apja kedvéért elvégezte a budapesti jogi fakultást, de egyidejűleg a bölcsészkar történelem-filozófia hallgatója is volt.

1935-ben jogtudományi doktor lett. Disszertációját az egyetem könyv alakban is kiadta, így ez volt az első, nyomtatásban megjelent műve. 1936–1940 között ügyvédjelölt volt.

1939-46 között az Anonymus Kiadó lektoraként és irodalmi vezetőjeként dolgozott.

1938-tól a Magyar Rádió állandó munkatársa volt. Több mint száz hangjátékot írt. 1945-ben az újjáalakult Színművészeti Főiskola tanára lett, irodalmat és drámatörténetet tanított.

Első regénye 25 éves korában jelent meg. Versírással már elemistaként próbálkozott. 1953-ig kizárólag történelmi regényeket írt, majd több műfajban is megmutatta tehetségét. (Élete során több mint 100 könyve jelent meg.)

Sokat írt gyermekek számára is. Történeteit szívesen adta közre a Kincskereső című gyermekfolyóirat is.

Tanár úr… Így ismerte az ország. Könyveit számos idegen nyelvre is lefordították. Írásai bővelkednek művelődéstörténeti vonatkozásokban.

Amikor megjelent a tévé képernyőjén, tömegek ültek le, hogy bölcsességéből, emberségéből, élvezetes meséléséből feltöltekezzenek. Történetei, meséi szóltak gyerekhez és felnőtthöz, tanult és egyszerű emberhez egyaránt. Számos állami kitüntetés után Angyalföld díszpolgárává fogadta. 1999-től budapesti iskola viseli a nevét.

Hegedűs Géza háromszoros József Attila-díjas magyar író, újságíró, költő, színházi szakíró, kritikus, egyetemi tanár, de nevezhetnénk polihisztornak, reneszánsz embernek is, 1999. április 9-én hunyt el Budapesten.

Hegedűs Géza: Szonett az anyanyelvről – részlet

Hazám: magyar nyelv – igék, főnevek
és melléknevek kincses birodalma –
jó ezredév formálta műremek!
Varázsodat a lélek befogadja,

újult erőt adsz minden munkanapra
és elringatsz, ha békén pihenek.
Valóság lesz a képzelet kalandja,
ha szavaidban értelmet nyerek.

Forrás: wikipedia, hegedusgezaaltisk.hu
Borítókép: cultura.hu

Nem volt szép férfi durva, barázdált arca nem sejtette, milyen intellektus húzódik mögötte. Barátságban volt Jancsó Miklóssal, akinek római élettársa, Giovanna Gagliardo újságíró-forgatókönyvíró így nyilatkozott róla:

„Ő pont olyan volt, mint a filmjei… nem született filmrendezőnek, költő volt. Nem volt szeme a filmhez, nem filmes fejjel gondolkodott, de az ötletei, a tehetsége annyira átütő volt, a történetei olyan költői módon voltak elmesélve, hogy az kárpótolt mindenért.”

100 éves lenne PIER PAOLO PASOLINI olasz író, költő, filmrendező. 1922. március 5-én született Bolognában.

Katonatiszt édesapjához ellentmondásos volt a viszonya, tanítónő édesanyjához legendás szeretet fűzte. Apja Mussolinihadseregének tisztje volt szerencsejáték-adósságai miatt a börtönt is megjárta. Egész életére kiható tragédiaként élte meg öccse halálát, aki partizánként harcolt a németek ellen, és tévedésből jugoszláv partizánok ölték meg.

1945-ben a Bolognai Egyetemen kapta meg tanári diplomáját, 1942-ben jelent meg első, friuli dialektusban írt verseskötete. 1949-ig a Friuli tartomány egyik kisvárosában, Csarsában tanított. Ez az időszak hozta közel az egyszerű emberek szinte már archaikus világához, amihez megannyi művében igyekezett megjeleníteni.

1950-ben édesanyjával Rómába költözött. Nélkülözéssel töltött évei után 1955-ben az Utcakölykök című regénye hozta meg számára az ismertséget – és a botrányt.

Rómában kezdett érdeklődni a film iránt. Kezdetben csak asszisztált a filmforgatásokon, 1960-tól már saját játék- és dokumentumfilmeket készített, de emellett verset, színdarabot, regényt is írt, de a politika terén is határozott véleménnyel rendelkezett, provokált. Első dokumentumfilmjét 1964-ben mutatták be a locarnói fesztiválon, a címe: Beszélgetések a szerelemről.
Sosem zavarta, hogy nem rendelkezik filmes előképzettséggel. Fellini, aki egy filmjének producere volt, az első kópiák megtekintése után otthagyta a rendezőt.
Nyíltan vállalt homoszexualitása és kommunista érzelmei miatt kora társadalmának megvetése kísérte.

A magyar közönség elsősorban mint filmrendezőt ismeri. A Csóró és a Mamma Roma (Anna Magnani főszereplésével) a háború után kibontakozó neorealizmus stílusában született. Szenvedélyesen érdekelte az olasz társadalom alsó rétege, a parasztság és a munkásosztály világa, majd az európai civilizáció nagy alapműveinek feldolgozásaival foglalkozott, amely filmek már saját formanyelvének kialakulását is tükrözik (Máté evangéliuma, Oidipusz király, mindkettőben édesanyját is szerepeltett).

A szexuális tabuk lerombolása és a burzsoá fogyasztói társadalom kritikája jellemzi Teoréma, Az Ezeregyéjszaka virágai és a Canterbury mesék filmjeit. Ezeket a filmeket több országban pornófilmeknek kijáró korhatár-besorolással mutatták be. Utolsó rendezése, a Salo, avagy Szodoma 120 napja, amelynek befejezése után nem sokkal az osztiai tengerparton –máig tisztázatlan körülmények között – meggyilkolta egy férfi prostituált. A tényt később tagadta, de az is elképzelhető, hogy maffiatagok zsarolták meg, majd számoltak le vele. Elmondása szerint a rendezőt azzal az ürüggyel csalták a tett helyszínére, hogy pénzért visszaadják neki utolsó filmje ellopott tekercseit.

Filmjei miatt Pasolini szinte állandó látogatója volt a bíróságoknak, vádlottként nem kevesebb mint harminc polgári-cenzori perben kellett megjelennie. Ezek a meghurcoltatások súlyos gyomorfekélyhez, gyomorvérzéshez vezettek, s hat hónapig ágyhoz kötötte a betegsége. Ekkor írta meg hat drámáját, folytatta nyelvészeti és filmszemiotikai tanulmányainak írását, festett, verseket írt, és szerkesztette Alberto Moraviával együtt a Nuovi Argomenti című irodalmi lapot.

Ami életében egykor botránynak és a közvélemény körében sokkoló hatásúnak bizonyult, az ma már a világ szerves részévé vált. De fontos megemlíteni, hogy minden művét mélységes empátia hatotta át a szegények és az elesettek iránt.

Pier Paolo Pasolinit a XX. századi olasz és európai kultúra egyik legnagyobb formátumú alakjának tartják.

1964-ben járt Magyarországon, találkozott Lukács Györggyel.

1913-ben jelent meg Magyarországon Olaj című regénye, amely a XX. század tragikus eseményeinek állít emléket, és össze kívánta foglalni mindazt, amit koráról, társadalmáról, kultúrájáról megtapasztalt. A mű azonban erőszakos halála miatt befejezetlen maradt.

Forrás: vivinotizie.com

…számomra a művészet alapvetően vallásos eredetű… A valódi érték terített asztal, amihez mindenki hivatalos, ahol mindenki jóllakhat anélkül, hogy bárkit is megrövidítene. Az isteni kontextusban: legtöbbször más, aki az értéket megéli, s megint más, aki esetleg megírja. Mit számít? Isten az, s egyedül ő az, aki ír: a történések szövetére vagy a papírra.

Saját hitét emelte verseibe. Gyakori szójárása volt, hogy ő nem katolikus költő, hanem költő és amellett katolikus. PILINSZKY JÁNOS költőre emlékezünk születésének 100. évfordulója alkalmából.

1921. november 27-én született Budapesten. Édesapja katonatiszt volt, akire félelemmel vegyes tisztelettel emlékezett (gyakran bántalmazta nővére helyett is, mert nézetei szerint a nőket nem illette verés).
Tanulmányait a Cukor utcai elemi iskolában kezdte, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Főleg az irodalom érdekelte, s az itt töltött évek alatt kristályosodott ki benne, hogy költőnek született. Itt kezdett el tizennégy évesen verset írni. Első költeménye Anyám címmel, 1938-ban jelent meg az Élet folyóiratban. Édesanyja halála után ebben a versben dolgozta fel az elvesztés fájdalmát. 

A Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogi karára jelentkezett, de az első félév után átiratkozott a Bölcsészettudományi karra, ahol művészettörténetet, magyar és olasz irodalmat tanult. Egyetemi évei alatt is több verse jelent meg az Életben. A legtöbb írását csak P. J. monogrammal látta el, nem szerette volna, ha a teljes neve szerepel az írások alatt.

Pályáját megtörte a II. világháború, 1944 ősén besorozták és elvitték katonának. Tüzérként először Ausztriában majd Németországban szolgált, tűzharcban azonban nem kellett a harcmezőre lépnie. Csak 1945 őszén térhetett vissza ismét Budapestre.
A háború a legfogékonyabb korában érte, s annak traumája egész életét és költészetét meghatározta. Költészetével a jóvátehetetlent igyekezett jóvátenni. Verseiben, cikkeiben, prózáiban ott bujkál a kollektív bűntudat érzése.

1946-tól a Nyugat úgynevezett „újholdas” – fiatal írók által indított folyóirat – nemzedékének lett a tagja. A kor két nagy irodalmi alakjával, Örkény Istvánnal és Nemes Nagy Ágnessel együtt kezdték a publikálást. Majd együtt lettek a Magyar Csillag, később az Újhold szerzői is. Pilinszky emellett állandó szerzője volt, a Vigilia, az Ezüstkor, az Új Ember és az Élet folyóiratnak is.

A háború után nagyon termékeny írói időszak vette kezdetét. 1946 tavaszán Trapéz és korlát címmel megjelent első verseskötete. 1947 tavaszán megkapta a Baumgarten-díjat, majd meghívták a római ösztöndíjasok közé. A kirándulások, séták, kávéházi időtöltés mögött aktív szemlélődés zajlott benne, így írni is kezdett: több verse született az olasz fővárosban.
Két évvel később feleségül vette párját, Márkus Annát, de kevesebb mint egy év után elváltak. Pilinszkynek a költészet maradt az egyetlen szerelme.
1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe.
A Magvető Kiadó felelős szerkesztője lett, majd 1957 novemberétől egészen halálig az Új Ember nevű folyóirat belső munkatársa volt. Majd megjelent második verseskötete, ami a Harmadnapon címet kapta.

A hatvanas évektől kezdve engedni kezdett körülötte a kulturális elnyomás „levegőtlen prése”. Szabadabban utazhatott Nyugat-Európába: eljutott – hosszabb időre – Párizsba, majd Angliába, Amerikába. A hatvanas évek elejétől pedig nemcsak Magyarországon, de külföldön is nagy sikert aratott. Párizsban, Lengyelországban, Svájcban, Jugoszláviában, Bécsben és Londonban is jelentek meg kötetei.
Költői világának középpontjában továbbra is a koncentrációs táborokról szerzett nyomasztó tapasztalatai álltak. Ezt mutatja 1964-es Rekviemcímű kiadványa, melyben két új műfaj jelezte a kísérletező költő alkotói törekvéseit. A Rekviemcímű írás „filmnovella”, „lírai dokumentum”, a Sötét mennyország pedig oratórikus alkotás. 1970-ben harmadik köteteként egy versgyűjteménye jelent meg Nagyvárosi ikonok címmel.
A kötet átütő sikere lett: a szélesebb értelemben vett olvasóközönséget ez a kötet hódította meg, példányait napokon belül szétkapkodták. Az általános elismerés hatására az államhatalom József Attila-díjjal jutalmazta 1971-ben.
Ezután sok időt töltött párizsi irodalmi rendezvényeken, ahol megismerkedett második feleségével Ingrid Ficheux gitárművésszel, akivel 1980 június 22-én házasságot kötött.

Nővérének 1975-ös öngyilkossága hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. Utolsó éveiben sok időt töltött Velemben Törőcsik Marinál és Székesfehérváron. Az itt írt versei már csak halála után jelentek meg.
Pilinszky János 40 évvel ezelőtt, 1981. május 27-én szívinfarktusban hunyt el Budapesten.

Juhász Ferenc, a Bián született költő így vall barátságukról:

„Mert akaratlanul is egymás tükrei voltunk, még ha az Isten más-más oldalán állva is. … És boldognak mondhatja magát az a történelmi század, amely olyan remekműveket izzott ki magányából, mint a Harbach 1944, a Francia fogoly és az Apokrif.”

Pilinszky János keresztény eszmeiségű költői életműve kiemelkedő helyet foglal el a második világháború utáni magyar irodalomban.
Öntörvényű, szigorúan zárt költői világot teremtett. Kevés szavú költő volt, de a művészi minőséget így foglalta össze:

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap szárnyaival, hanem hogy íveljen.”

Forrás: wikipedia.hu, index.hu, sulinet.hu
Borítókép: Eifert János fotója, 1946.

„most hát a szavakat, az elvetéltet,

gerendák üszkébe apasztott könnyek-

küldte, okok-ütötte szépet,

a fára húzott, pincék falára lőtt,

utak haván piroslott, vasba-zúzott

szavakat kiáltom,

kő és árok,

a csöndbe-törtek torkából szó szivárog”

(Zas Lóránt: Most hát a szavakat)

Idén tíz éve hunyt el az USA-ban az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik biai szereplője, Zas (Szász) Lóránt (1938-2011) költő, mérnök, az 56’-os Világszövetség alapító tagja. Az 1956 októberi Nemzeti Bizottság tagja, nemzetőr, a forradalom napjaiban alakult biai ifjúsági szervezet vezetője.

Az üzemmérnöki diploma megszerzése után 1967-ben feleségével (a biai Hartdégen Erzsébettel) együtt Jugoszlávián át disszidál. Trieszt, Latina, Capua nyomora után hat hónap múlva beutazási engedélyt kapnak az USA-ba. Villanyszerelőként, fodrászként kezdenek el dolgozni, közben Lóránt beiratkozik egyetemre, gyengeáramú villamosmérnöki diplomát szerez 1972-ben. Később meghívást kap az amerikai űrkutatási programba, a NASA mérnöke lesz. A 80-as évektől vállalkozó, majd gazdasági tanácsadó világutazóként válik ismertté. Gyermekei, Roland és Krisztina.

Az írást sem hagyja abba, több kötete (pl. Naplójegyzetek korommal, Jézust kiáltó, Otárt faragj, A nemzeted nevében) megtalálható a biatorbágyi Karió János Könyvtárban is.

Forrás:
Szabó Ildikó – Bicskei Napló, 1992. október https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bicske/pages/bicske1956/024_es_akirol.htm
Kecskés László: elhunyt szász Lóránt – https://biatorbagy.hu/hirek/201108023722

Aki járt már Firenzében, tudja, hogy alig van szálloda, kávézó, idegenforgalmi látványosság, ahol ne találkoznánk két festmény másolatának valamelyikével: az egyik Henry Holiday alkotása a XIX. század végéről, s Beatrice, a plátói szerelem megpillantását ábrázolja az Arno partján; a másik pedig a firenzei dómban látható, Domenico di Michelino által a XVI. században festett Az Isteni Színjáték allegóriája című kép. S mindkettőn a költő, akit markáns profiljáról, fején babérkoszorúval azonnal felismerünk.

DANTE ALIGHIERI olasz költő, az itáliai irodalom legnagyobb alakja, az „olasz nyelv atyja” 700 évvel ezelőtt, 1321. szeptember 14-én hunyt el Ravennában. 1265 májusában született Firenzében, de sírját hiába keresnénk szülővárosában. Politikai okokból száműzték, sokáig bujdosott, majd Ravennában talált menedéket. Ott temették el.

Dante Alighieri (eredetileg Durante) elszegényedett nemesi családban született. Ősei között megtalálhatók római nemesek és keresztes lovagok is.
A gyermekként szerzetesiskolákban tanult, Arisztotelész, Cicero és Seneca művei, valamint a Biblia váltak műveltségének alapköveivé. Később a bolognai egyetemen a retorika mellett jogot, orvostudományt és művészeteket tanult, széleskörű és mély tudásával a kor egyik legműveltebb emberévé vált.

Tevékeny részt vállalt Firenze, az ekkor még polgári köztársaság politikai belharcaiban is, a fehér és a fekete guelfek, valamint a ghibellinek vitáiban. Politikusi pályafutását az igazságszeretet, pártatlanság, a haza szeretete és a pápák iránti erős bizalom jellemezte. (A ghibellinek a császárpártiakhoz tartoztak, a fekete guelfek a szélsőséges pápapártiak neve volt az itáliai városállamokban a XII-XIV. században) században; Danténak, aki a mérsékelten pápapárti fehérek közé tartozott, e két csoport ellenségeskedése miatt kellett elhagynia Firenzét) 1300-ban megválasztották a hat prior (elöljáró) egyikének. Hamarosan azonban politikai ellenfelei kerültek hatalomra, és Dantét előbb száműzték, majd távollétében halálra ítélték.

(A fekete guelfek, miután magukhoz ragadták a hatalmat, kegyetlen bosszút álltak fehér riválisaikon: Dantét 5000 forint pénzbírságra és két év száműzetésre ítélték, javait pedig elkobozták. Ezt az ítéletet, mivel Dante nem jelent meg az idézésen, 1302. március 10-én máglyahalálra változtatták. A költő családját hátrahagyva elmenekült Firenzéből. Száműzetéséből egyszer még visszatért szülővárosába, amikor 1310-ben III. Henrik német-római császár megpróbálta elfoglalni Észak-Itáliát, de a hadjárat kudarcba fulladt. Danténak ismét menekülnie kellett. Ettől kezdve haláláig bujdosott, száműzetésben élt, és sohasem tért vissza a városba. Padovai tartózkodása alatt kötött barátságot a kor jeles festőjével, Giotto di Bondoneval.)

Kilencéves volt, amikor a firenzei tavaszünnepen megismerte az akkor 8 éves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatrice Portinarit. Így írt a pillanatról:

„Ettől fogva számíthatom, hogy Ámor eluralkodott lelkemen, mely tüstént meghódolt neki, s képzeletem adta erejénél fogva oly erősen hatalmába vett, hogy mindent kénye-kedve szerint kellett cselekednem.”

Beatricét fiatalon férjhez adták a neves bankár, Simone dei Bardihoz, gyermekeik is születtek, de Beatrice 1290-ben meghalt. Halála olyannyira lesújtotta a költőt, hogy családja, barátai mély aggódását is kiváltotta.

Egy felnőttkori találkozás ihlette Dantét 1294-ben az Új élet (Vita nuova) című lírai verses regényének megírására. Vers és próza váltakozása, ami Dante újítása. A Beatrice emlékére összeállított mű az új irodalmi stílus, a dolce stil nuovo minden jegyét magán viseli. Lírai hangvételű verses önéletrajz, Dante szerelmének története, melyben Beatrice alakját a magasztos és tiszta középkori szerelem örök érvényű jelképévé emeli. Hasonlít a trubadúrok s az új olasz költők felmagasztalt nőalakjaihoz, de még magasabbra emelkedett, közelebb jutva az ember szívéhez.
(A szicíliai és toszkán irodalmi alapokkal rendelkező „édes új stílus” a nemeslelkűségre és a szerelemre épült.)
Termékenyen teltek a száműzetés további évei is. 1304 és 1307 között a Vendégség címmel verses-prózai filozófiai értekezést írt, valamint elkészült A nép nyelvén való ékesszólásról című nyelvtudományi munkájával.

Az 1300-ban harmincöt évesen kezdett hozzá – korának szánalmas politikai helyzetén elkeseredve – a „Commedia” című művéhez (A Divina – Isteni – szót Boccaccio tette később hozzá, akit Dante halála után Firenze megbízott a költő hagyatékának gondozásával. Ő írta az Isteni Színjáték első kommentárjait és a költő életrajzát is.)
A monumentális, több mint tíz éven át készült mű eredetileg pusztán a Színjáték (Commedia) címet kapta (mert a középkorban minden balszerencsés kezdetű, de szerencsés végkimenetelű művet így neveztek). A Vita Uova című mű befejező részében egy látomása ragadja meg, mely azt sugallja: addig ne írjon többet Beatricéről, amíg méltón nem tud róla – most úgy érezte, lelke már felér hozzá.

„Dante a világirodalom egyik legnehezebb költője” – írja Babits Mihály Dante-fordításának előszavában.

Az Isteni színjáték még a művelt olvasók számára is igen nehéz olvasmány. Nem véletlen, hogy a művet „a középkor enciklopédiájának” is szokták nevezni. Megértéséhez nemcsak a korabeli műveltség átfogó ismeretére van szükség, hanem sokszor Dante életével, illetve Firenze történetével kapcsolatos információkra is. Ez az oka annak, hogy Dante művét már életében magyarázó jegyzetekkel kellett ellátni. A mű nem latinul, hanem a Firenzében és környékén beszélt toszkán nyelvjárásban íródott. Később a toszkán nyelvjárás alapján jött létre az egységes olasz irodalmi nyelv, majd az olasz köznyelv.

Az Isteni színjáték Dante túlvilági utazása. A 100 énekből álló alkotás története kitüntetett időpontban, „Az emberélet útjának felén” kezdődik. A helyszín, „egy nagy sötétlő erdő” is szimbolikus, az ember rendezett világával ellentétes kuszasága és sötétsége az eltévelyedést, az útkeresést jelképezi. Itt tűnik fel Vergilius, aki a Pokol és a Purgatórium birodalmában Dante kísérője lesz. (Vergiliust nagy tisztelet övezte a középkorban IV. eclogája miatt, amelyet Jézus születésére vonatkozó jövendölésként értelmeztek.) A Paradicsomba azonban a római költő már nem léphet be, hiszen Jézus születése előtt, pogányként élte le az életét. Innen ezért Dante nagy szerelme, Beatrice veszi át a kísérő szerepét. Míg a Pokol és a Purgatórium szféráját Dante földi világként ábrázolja, addig hősének a paradicsomi utazáshoz el kell hagynia a földet.

A Pokolban és a Purgatóriumban a múlt emberei mellett, Dante kortársaival is találkozunk. A költő olyan lelkeket mutat be, akiknek életük és haláluk valamiképp nyomot hagyott a korabeli társadalmon. E lelkek és történeteik bemutatásával bepillantást nyerhetünk a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba.
A Paradicsomban tett útjával, Dante a hitigazságok mélységeit, majd a Szentháromság titkát szemlélteti. Az ifjúkori szerelem emlékei itt vallási élménnyé változnak. Dante költői eszközökkel mutatja be a teljes teológiát, ugyanakkor mondanivalójába beleszövi a korabeli Itália erkölcsi problémáit: a belső megosztottságot, a pártharcokat, a nyomort, az uralkodó körök erkölcstelenségét és gyávaságát, a pápaság és a császárságág közti ellentétét, az Egyházban és különösen annak fejében megmutatkozó súlyos hiányosságokat: az anyagi javak hajszolását, az egyházi javak árúba bocsátását,valamint a hatalmi pozíciók erkölcstelen elosztását.

Az Isteni színjáték kompozíciójában kiemelt szerep jut a hármas számnak. Dante túlvilági utazásának három állomása van, a Pokol, a Paradicsom és a Purgatórium. A három állomás 9 körből, 9 gyűrűből, illetve 9 égből épül fel. A Pokol 34, a Purgatórium és a Paradicsom pedig 33-33 énekből áll, a mű tehát összesen 100 éneket tartalmaz.
A szöveg strófái tercinák, azaz három sorból álló, sajátos rímképlettel (aba bcb cdc …) egymáshoz kapcsolódó versszakok. A hármas szám ősi, a mítoszokban, mesékben és vallási hagyományokban is gyakran visszatérő mágikus szám. A teljességet, a rendet és a tökéletességet szimbolizálja.

A költő halála után Firenze megbocsátott neki, műveit megőrizték, tanították, s azóta mindent elkövetnek, hogy testét Ravennától visszakapják, s a nemzeti pantheonnak számító firenzei Santa Croce templomban, a számára felállított síremlékbe végső nyugalomra helyezzék. A Dóm téren még ma is áll az a fülke, ahol Dante ülni szokott, s múzeummá alakított háza is nagybecsű emlék. De Ravenna nem adja vissza. Friss virágokkal behintett sírja mindenki számára nyitva.

Az Isteni Színjáték az elmúlt évszázadok alatt a világ egyik legjelentősebb művévé vált. Olaszországban ma is népszerű. Néhány évvel ezelőtt Firenzében a Santa Croce templom előtt, ahol Dante szobra is áll, Roberto Benigni olasz színész – élő televíziós közvetítéssel – adta elő a művet, s látta el kommentárjaival. Az évszázadok során számos művészt megihletett, Gustav Doré 130 rajzával illusztrálták itthon Babits Mihály fordítását.
Dante Alighieri halálának 700. évfordulójáról nemcsak Olaszországban, hanem a világ számos városában megemlékeznek. Montreálban például Chagall-alkotásokat állítottak ki, amelyek a Commediához készültek.
Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum, Szegeden a Somogy könyvtár rendezett kiállítást.
Dante egyenesági leszármazottai ma is élnek Olaszországban (A költő – szülői döntésre –1293-ban megházasodott, Gemma Donatit vette feleségül, aki féltékeny zsarnok volt, még jobban megkeserítve a költők életét. Több gyermekük született, két fiú (Jacopo és Pietro) és egy lány (Antonia). A lány apácaként a Beatrice nevet vette fel.)

A cikk a wikipedia.com, az nkp.hu, a vivadante.it információinak felhasználásával készült.

„Maga menjen színésznek!” – javasolta Bajor Gizi, amikor egy önképzőköri előadáson meglátta a még csak epizódszerepet alakító diákot.

44 évesen ment el, és színészkirálynak tartották. Ha tovább marad közöttünk, vajon mit tudott volna még hozzátenni ahhoz a róla kialakult képhez, amely a XX. század magyar színészlegendáinak sorába emelte?

LATINOVITS ZOLTÁN 90 éve, 1931. szeptember 9-én született Budapesten… ahogy ő mondja, a Gundel Étteremben. Édesanyja, Gundel Katalin a család leszármazottja volt. Férje, a színész apja hamar elhagyta a családot, amely Latinovits Zoltánt egész élete során érzékenyen érintette. Édesanyja később férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől két gyermeke született, a később szintén színészi pályát választó Bujtor István és a zenész Frenreisz Károly. A három testvér szeretetben, a Városliget közeli, élményekkel teli világában nőtt fel.

1949-ben érettségizett az Állami Szent Imre Gimnáziumban. Az akkori államosítások során a Gundel családtól az éttermet elvették, Latinovits nagyszüleit kirakták az épületből, sőt – német származásuk miatt – 1951-ben ki is telepítették őket egy tanyára. Ő maga ekkor asztalostanonc, majd hídépítő munkás lett, de hamarosan beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnökként vörös diplomát kapott. Közben NB I-es kosárlabdázó és vitorlásversenyző is volt, de a színészetnek sem fordított hátat. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szavalt, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként. 1956-ban Debrecenben segédszínésznek szerződtették.

Filmezni 1959-ben kezdett, ötvennél több filmszerepe közül a legemlékezetesebb Bükky százados a Hideg napokban, valamint a Karinthy művéből készült Utazás a koponyám körül című filmben az író és másik énje, amelyért a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfi színésznek járó díját vehette át. Szerepelt többek között a Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-adaptációkban (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán) és Jancsó Miklós korszakos filmjeiben, az Oldás és kötésben, valamint a Szegénylegényekben. Megismételhetetlen alakítást nyújtott A Tóték megfilmesített változatában, az Isten hozta őrnagy úrban és a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád című filmben.
Modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte alázatos, tiszta alakításokkal.

Életének utolsó éveiben összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag ekkor már alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve.

Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével.

„…összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorolják – azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni.”

Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című önéletrajzi kötetében.

Hányatott sorsa, üldöztetése ellenére ebben az időszakban tömegek zarándokoltak el verses előadóestjeire. Nemcsak színész és filmszínész, de kimagasló tehetségű, a versmondást azóta is megismételhetetlen csúcsokra juttató előadóművész is volt többek között Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső verseinek ihletett előadójaként.
A körülötte kialakult helyzet mély depresszióba sodorta. Antidepresszánsokat kapott, de úgy döntött, abbahagyja a szedésüket. Méltatlannak érezte, hogy mellékhatásaként emlékezetkihagyás fenyegeti fellépéskor “Nem emlékszem a szövegekre!” – mondta. 1976. június 4-én hunyt el Balatonszemesen, egy vonat ütötte el. Mondják, szerepet tanult, gyakorolt, s hogy figyelmetlensége sodorta-e a vonat elé … vagy maga döntött így, talán sosem tudjuk meg.

Ruttkai Évával 1960-ban, Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci próbáin találkozott. Szigethy Gábor színháztörténész, Ruttkai Éva lányának férje így ír erről:

„Olyan elementáris volt Zoltán tekintete, hogy Éva még válaszolni se tudott rá. Újra kellett kezdeni a próbát.”, s mint mondják, hetekkel a próba előtt éjjeli szekrényére helyezte a távolról csodált színésznő fényképét, hogy szokja a közelségét.
Egymásba szerettek, és a színész haláláig együtt is éltek. Ruttkai Éva egy késői visszaemlékezésében elmondta: „Téptük egymást, de mi értettük egymást legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő…”

10 évvel élte túl Latinovits Zoltán halálát. Minden reggel felment szobájába, s gyertyát gyújtott. Az elégett gyufaszálakat egy lassan megtelő üvegbe tette … amelyet később a lakásuk földszinti helyiségeiben kialakított Ruttkai-emlékszobában őriztek.
Mindkettőjükről kisbolygót neveztek el.

Forrás: wikipedia