Arany minősítések – A gyerekbábos találkozó margójára

Lendületes, vidám, örömteli játék, letisztult, szépen felépített mesevilágok, amelyekben otthonosan közlekedtek a kis elsősök és a fiatal felnőttek egyaránt. Néhol akár profikat megszégyenítő művészi látvány. Boldog tekintetek mindenütt: a színpadon, a játszóházban, a kiállítás megnyitón, az eredményhirdetéskor. Igazi, nagy közös ünneplés, két év után ismét személyesen. Mindezt jelentette sűrítve az idei Kezemben a kobakom gyermekbábos találkozó.

Méltán távozott minden csoport arany minősítéssel, a zsűri nagy-nagy elismerésével és egy zsáknyi tárgyi ajándékkal. A fesztivál fődíját, a vándorbábot a hazai cipciripek őrizhetik egy esztendeig, míg az országos fesztiválra a Manu-Art bábcsoport mehet.
A különdíjat, ami egy biatorbágyi fellépés, a felediek nyerték meg.

Két év kihagyás után, már 23. alkalommal szervezte meg a találkozót a Juhász Ferenc Művelődési Központ. A programban az újjáalakult biatorbágyi Cipcirip bábcsoport mellett a két darabot is előadó, lelkes pomázi Manu-Art, valamint az ócsai elsősök, a Piskóta bábcsoport szerepelt egy mesével, valamint távoli a szlovákiai Feledről érkezett Meseláda bábcsoport, tagjai között kisiskolástól a fiatal felnőttekig.

A világjárvány nem kedvezett a közösségi alkotómunkának, de akik vállalták, remekül helytálltak. Meséltek a barátságról, a leleményes szegény emberről, aki hetet ütött egy csapásra, s még az ördög eszén is túljárt, a kedves mumusról, a gesztenye-gyerekek otthonra találásáról, meg a kondásfiúról, aki az égig érő fa tetejéről szabadította meg a királylányt. Ahány mese, annyiféle előadásmód, s mind mögött érezni lehetett az életre keltett anyag színházának varázslatát, a felkészítők elkötelezettségét, a szereplők bábozás iránti szeretetét.

A sok udvari játék mellett a fesztivál kiállításán most Néder Norbert bérfaragásai szerepeltek fotókon, melyekről Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke mesélt a jelenlévőknek.

A kiváló hangulatú találkozóról a Völgyhíd tévé is tudósított, sok fellépőt megkérdeztek, hogy kinek mit jelent a bábozás.

Részemmé vált a bábozás. (…) ilyen nyugalom, amikor elmehetek pihenni, lazulni”- válaszolta a cipciripek alapító tagja.

S aki nem hiszi, járjon utána, illetve jöjjön el a találkozóra jövőre vagy az idén őszi bábosnapunkra a Faluházba! S ha elhiszik, akkor is megéri utánajárni!

Szádváriné Kiss Mária