Január 22. 18.30 óra: Dimenziók – Gergely Réka, Gilly Tamás, Lelkes Márk és Márffy Sebestyén szobrászművészek kiállítása.
Január 22. 19.00 óra: Lovász Irén: Édesanyám sok szép szava című, előadással egybekötött koncertje.
Január 25. 19.00 óra: Füst a szemében – Cseh Tamás 80, Cseh Tamás élettörténete Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán több, mint 20 dal kíséretében.
Ünnepeljünk együtt!
A mai művészettörténészek a festészet legnagyobbjai között tartják számon azt a biai fiút, akiről mi legfeljebb annyit tudunk, hogy övé a legdrágább magyar festmény. Pedig a ma 15 éve elhunyt művész kérlelhetetlen konoksággal szegült szembe az elüzletiesedett, hiú művészeti világgal, az elvilágiasodott, mesterkélt és fölszínes társasági élettel, és évtizedekig alkotott teljes magányában, keresve a legtisztább gondolatok legtisztább kifejezésmódját, amelyből csak a misék és a templomi közös muzsikálás erejére szakadt ki (fiaiból világhírű zenész lett). Legszebb festményeit is hite ihlette, legyen az a Mariale-sorozat vagy a Macron dolgozószobájában található Rózsaszín írás. Gyermekkorának biai világát is vitte magával, az itt látott marha bendő és édesanyja kötényének ráncai, gyűrődései végigkísérték művészetét.
Intézményünk névadója, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas költő 95 évvel ezelőtt, 1928. augusztus 16-án született Bián. Hogyan is emlékezhetnénk meg róla méltóbban, mint erős, feledhetetlen versével, amely egyik fő művének, a Tékozló országnak megírása közben született.
KÖNYÖRGÉS KÖZÉPSZERÉRT EGY ÉPOSZ ÍRÁSA KÖZBEN
Te boldog isten, légy velem,
hadd éljem le kis életem,
csak egyszerűen, józanúl,
napokat számlálatlanúl.
Csak úgy, akár a többiek,
akár a földi emberek:
ágyamat asszony vesse meg,
ágam okos kéz nyesse meg.
Termő legyek halálomig,
alvó, ki sosem álmodik,
ki estéig úgy fárad el,
hogy mosolya nem szárad el.
Add meg nekem e nagy kegyet:
vedd el tőlem e vad szívet!
Ha ki jégszirtet rakna rá,
azt is gőzzé lobbantaná.
Hisz te-szíved körűl suhan,
benne a poklok vára van,
lángtornyot az ha fellövell
a tejút fényét veszti el.
Köröd, hogy súroltam, kisült,
s húsomba eged érce sült,
s mint olvadt gyertya, ha buzog,
a fém a csípőmre csurog.
Szenes bordám, féloldalam,
szárnyamnak üszkös csonkja van
és így is csak feléd ütök,
mint légbe féllábú tücsök.
Mért hordom kormos csókodat,
érces nyomorúságomat?
Magához szív a sugarad,
mint áram zsenge ujjakat.
Te boldog isten add nekem,
csak legyen krumplim, kenyerem,
örömömet ne vedd zokon,
legyek jó testvér, jó rokon.
Legyek csak hallgatag, szerény,
mint a kiserkedt vetemény.
Így is díszítem kertedet,
hasznod így is növekedett.
Földembe ne vess több magot,
több aranylombú csillagot.
Nyakamra ne küldj több esőt:
látomást, poklot, temetőt.
Hallgasd meg végre panaszom:
e terhet én már nem birom.
Bennem a mindenség delel,
az űr, csöndjével, fényivel.
És én már úgy érzem magam,
mint anya, a boldogtalan,
hisz szülni régen joga van:
magzatának már foga van!
De nem jön meg a fájdalom
és fuldoklik és nyög nagyon,
s benne szakállt eresztve nő
homlokáig a csecsemő.
Március 27-én ünnepeljük a színházi világnapot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Erre az alkalomra számos színház különleges programkínálattal készül.
Minden évben az ITI (Nemzetközi Színházi Intézet) felkér egy ismert személyiséget, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. 2023-ban a színházi világnap üzenetét SAMIHA AYOUB egyiptomi színésznő írta.
A színésznő üzenetének teljes szövege az alábbi linkre kattintva olvasható:
https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2023/03/szinhazi-vilagnap-2023
Forrás: oszk.hu, nemzetiszinhaz.hu
Országos szintű műemlékünk, a biai Szent Anna plébániatemplom 200 évvel ezelőtt nyerte el mai alakját, és 70 évvel ezelőtt készült el híres kettős oltára, amely több mint egy évtizeddel a II. Vatikáni Zsinat előtt, Magyarországon elsőként tette lehetővé a „versus populum”, azaz a nép irányába történő misézést.
Helyén egykor a Promberger-kastély barokk Szent Kristóf kápolnája állhatott. Az új kápolna építése báró Sándor Antal utasítására 1776-ban kezdődött meg. Többször átalakították, valószínűleg Hild József tervei alapján. Az utolsó részlet, a kőtorony 1823-ra készült el. 1859-ben válik Torbágytól önálló lelkészséggé, de hivatalosan csak 1863-ban vált nyilvános templommá. 1910-ben bővült öntötvas oszlopokon álló kórussal. Plébániarangot 1949-ben nyerte el.
Több felújítást is megélt, ezek közül legjelentősebbek Angeli András plébános 1948 és 1960 közötti átalakításai a belső térben. Neki köszönhető nemcsak a kettős oltár, hanem a gyermek Szűz Máriát, Szent Annát és Szent Joahimot ábrázoló Molnár C. Pál oltárkép is. A régi oltárkép, amely Máriát ábrázolja, ma a mellékoltár része.
Források: biatorbagy.hu, biaikatolikus.hu, ertektar-biatorbagy.hu
Idén 200 éve, 1823-ban épülhetett egyik legjelentősebb műemléképületünk, a palladieszk-klasszicista stílusú Sándor-Metternich-kastély Bián. Valószínűleg a kor egyik legnagyobb építészének, Hild Józsefnek egyik korai munkája. Az építtető bajnai Sándor-család részben már 1761-től bírta Biát, 1853-tól pedig már teljes egészében, Torbággyal együtt. A barokk stílusú épület átépítése Sándor Vince nevéhez fűződik. Fiáról, a híres Sándor Móricról a közelmúltban emlékeztünk meg ugyanitt. Az épület elsősorban gazdasági célokra készült, a család csak alkalomszerűen használta.
A második világháború után a biai termelőszövetkezet foglalta el, még sírköveket is faragtak egyik szárnyában. Az általános iskolát 1953-tól fogadták be a kastély falai, a volt téeszszárnyat egy jelentős felújítás után 2018-ban foglalhatták el a diákok. A Biatorbágyi Általános Iskola új épületbe költözésével a kastély épületét ma teljes egészében a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és a Biai Gáspár Református Általános Iskola használja.
Biai Simon István keramikus, festőművész Bián született 1947. december 17-én. Gimnáziumi tanulmányai mellett szakkörökben sajátította el a rajzolás és festészet mesterfogásait.
A hatvanas évek végén Richter Jenő műhelyében tanulta ki a kerámiakészítés fortélyait, majd azt követően 1970-től kisiparosként dolgozott saját kerámia műhelyében Budakeszin, ahol kezdetben többnyire díszmű és használati tárgyakat állít elő. Később, a nyolcvanas években nagy budapesti szállodák számára készít tálalóedény- és étkészleteket, kávés- és teás készleteket.
1983-tól szellemi szabadfoglalkozású keramikus és festőművész. Műhelyében hazai alapanyagokból magastűzű technológiákhoz alkalmas masszákat és mázakat kísérletezett ki, mely anyagokból egyedi igényű burkolatokat, kandallókat, térplasztikákat, szobrokat, porcelánképeket alkotott.
Az 1990-es évektől művészi alkotó munkájában egyre nagyobb szerephez jutott eredendő álma, a festészet. Éppen egy Biatorbágyra tervezett kiállításának előkészületei közben tért örök nyugalomra 2013. március 1-jén, pontosan 10 évvel ezelőtt.
145 éve hunyt el a világhíres különc, Sándor Móric gróf, az „Ördöglovas”. Ha ma élne, állandó szereplője lenne a bulvársajtónak. Hol átúsztatott a jeges Dunán, hol megrakott szekereket ugratott át, hol meg báltermekbe vágtatott be lóháton, hogy elkápráztathassa a hölgyeket. Angliában mondták rá, miután betört egy különösen vad lovat, és rögtön meg is nyert vele egy versenyt: „ez nem ember, ez egy ördög”. Film, sőt operett is szól kalandos életéről.
Kevesen tudják azonban, hogy nem csak a lovassportban, de a zenében és a nyelvtanulásban is tehetséges volt. Széchenyi István barátjaként előmozdította a Lánchíd ügyét, könyvtárát felajánlotta a Nemzeti Könyvárnak, és kiváló, reformer gazdálkodóként a kor színvonalára emelte a bajna-biai uradalom gazdaságát. Különös párhuzamosság életükben, hogy egy tragikus lovasbaleset nyomán ő is a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be életét.
Érdemes ellátogatni a közelmúltban felújított bajnai kastélyába, ahol még számos érdekességet megtudhatunk róla.
Kastély látogatás információ: https://bajnaikastely.hu/
Úgy készül, mint a Luca széke … fogalmazzuk meg gyakran sommás véleményként egy-egy nehezen, lassan elkészülő dologról.
A mondás eredetét őrzi a legenda és a néphagyomány, s a belőle kialakult népszokások akár a mai ünnepváró napok részeivé is válhatnak.
December 13-án Szent Luciára emlékezünk, aki a Római Birodalom idején, a III. század végén született a szicíliai Siracuzában. Édesanyja súlyos beteg lett, s ő elzarándokolt vele Szent Ágota sírjához Catániába, hogy a gyógyulásáért fohászkodjon. A zarándoklat gyógyulást hozott, Lucia álmában megjelent Szent Ágota, aki húgának nevezte őt, s elmondta neki, hogy saját hitével is meg tudta volna gyógyítani anyját. Ezután megígérte Luciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként Isten nagy dicsőségben fogja részesíteni szülőhelyét, Siracusa városát. Lucia megkérte anyját, hogy ne adja őt férjhez, és hogy a hozomány fölött tetszése szerint rendelkezhessen. Lucia a vagyonát a szegényekre fordította, amit reménybeli vőlegénye nem nézett jó szemmel. Bosszúból a kereszténység vádjával bíróság elé hurcoltatta Luciát.
Paschasius bíró először arra utasította a leányt, hogy mutasson be áldozatot a pogány isteneknek, de ő ezt megtagadta. Ezután nyilvánosházban akarta megbecsteleníttetni, de a Szentlélek olyan nehézzé tette a testét, hogy nem tudták elmozdítani helyéről. Végül kegyetlen kínzások után a bíró halálra ítélte. A torkába kardot döftek, de nem halt meg azonnal, hanem még tanította a népet, s csak akkor lehelte ki lelkét, miután egy paptól megkapta az utolsó kenetet.
December 13. az 1582-ben bevezetett Gergely-féle naptárreformig, a téli napforduló időpontját jelölte, és az év legrövidebb nappala és a leghosszabb éjszakája volt. Ezért tartja a mondás, “Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja”.
A csillagászati tél kezdetét – a Nap járásához igazítva – ma már december 22-éhez kapcsoljuk.
December 13-áról a régi kalendáriumok úgy emlékeznek meg, hogy ez karácsony havának a legboszorkányosabb napja.
A néphit kétféle Lucát ismert: a jóságosat és a boszorkányosat, amelyek közül az utóbbi terjedt el a néphagyományokban.
Míg Szent Luca ünneplése Itáliában volt a legelterjedtebb, a démonikus Lucát a magyarokon kívül a horvátok, szlovének, osztrákok tartották tiszteletben. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint december 13-ához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt a termékenység-varázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargaljanak a boszorkányok.
Sokfelé szokás volt a Lucázás, vagy kotyolás. Néhány főből álló csoportok a “Luca, Luca kity-koty” kezdetű köszöntővel járták a házakat, és szalmára térdepelve tréfás és termékenységvarázsló köszöntőket mondtak. A szétszórt szalmát a gazdaasszony később szintén a tyúkok alá tette. E napon abroncsba szórták a tyúkoknak az eleséget, “nehogy a szomszédba járjanak át tojni”. Ugyanekkor a gazdasszonynak sokat kellett otthon ülnie, hogy a kotlós is jó ülő legyen. Ezt meg is tehette, mert dologtiltó nap lévén tilos volt szőni, fonni, lúgot készíteni, kenyeret sütni – mert aki ilyet készít, annak kisebesedik a keze. Tilos volt Luca napján varrni is, mert akkor bevarrják a tyúkok fenekét.
A nemkívánatos személyek felismerésére készítették – többnyire az öreglegények – a Luca széket. December 13-án kellett a munkát megkezdeni. Hagyományos alakja az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma, egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag (boszorkányszögnek is hívjuk).
A szék készítéséhez kilencféle fát használnak: kökényt, borókát, jávorfát, körtefát, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy „Lassan készül, mint a Luca széke”.
A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. Karácsonykor, az éjféli misén a „mesterek” a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széttépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.
Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprűt pedig keresztbe állítani, hogy minden rontástól védve legyenek.
A Luca ostora ennek a népszokásnak egy változata: úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen minden nap egyet csavartak, majd karácsony éjjelén pattogtattak vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.
A hagyományok közé tartozik pl. a Luca-naptár fogalma is, amely szerint a következő év januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz, mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig.
A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük
Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik.
Luca napkor szokás elvetni a Lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha karácsonyra kizöldül, jó termés várható.
A Luca napi hagyományok ma is tovább élnek, s ha nem is az összes, de egy-egy elemével otthonainkban is készülődhetünk az ünnepre.
Szent Luca legendája is él, a szembetegségben, szenvedők, az utcanők és varrónők pártfogója. Neve a latin lux, azaz a fény szóból ered.
„Az egy pontos Hantai a miénk, a két pontos pedig a franciáké. A három pontos pedig legyen kitörölhetetlenül Biatorbágyé.”
Ezzel a mondattal fejezte be a Magyar Plakát Társaság kiállításának megnyitó beszédét HEMRIK László, a Ludwig Múzeum munkatársa.
Az elhangzottakat most teljes terjedelmében honlapunkon is megjelenítjük:
Kisgyerekkoromat egy Alföldi faluban, jó, nagyközségben töltöttem. Volt mozi. Nem is akármilyen. Új építésű, modern épület, fehér kocka tömb, emelkedő nézőtérrel, rétegelt lemezből készült ergonomikus karfás székekkel. Ez utóbbit lehet csak képzelem. 9-10 évesen aligha a magyar vagy csehszlovák filmdrámák miatt jártam a moziba, sokkal inkább az elvarázsolt fehér vászonért, a vetítőgép fénynyalábjában kavargó szálló por látványáért, meg az előcsarnokért, a sztárok csillogó fotójáért és persze a plakátokért, amelyeket szintén sokszor nem értettem, ugyanúgy, mint a filmeket. De azt gondoltam, plakáttervezőnek lenni a legjobb dolog a világon, mert nincs más dolga, mint rosszalkodni, amiért nem jár büntetés. Nehéz volt betelni a sok vicces, sziporkázó ötlettel, de persze volt ott sok vér, árny, könny és szomorúság is. Meg voltam győződve kizárólag azért csinálnak plakátokat, hogy a filmeket, a mozit népszerűsítsék. Ebben nyilván tévedtem, de akaratlanul ráéreztem, hogy a film és a plakát nagy szövetségei egymásnak. Mindketten még a 19. században születtek, de a 20. században váltak igazán a művészet élharcosaivá. Kéz a kézben élték végig a századot. Persze nem sokkal később felismertem, a plakát nem egyedül a film mentora. Sőt. Ami nem kerül a plakát-univerzumba, az nincs is igazán. A plakátok primer feladta, hogy népszerűsítsék a legkülönfélébb terméket: szellemit és materiálisat egyaránt. Szolgáltatások, iparcikkek, kozmetikumok, cigaretta, könyv, cirkusz, politikai alakulatok mind-mind plakátra kéredzkednek. De a plakát a kultúra szempontjából is rendkívül fontos, nem egyedül azért, mert a kulturális szolgáltatásokat is promótálja, hanem azért, mert a jó plakáttervező a központi üzenetet sohasem elszigetelten jeleníti meg, minden esetben láttatja az adott társadalmi környezet szellemiségét, ízlését, létét, jólétét is. Ezért van az, hogy nincs olyan múzeumi gyűjtemény, amelynek archívumában ne lennének féltve őrzött plakátok. A felületen megjelenő tárgy több önmagánál, izgalmas látleletei egy kornak, lokális térnek. Ha plakátokat helyezünk el egy kiállítótérben, gyakorlatilag megspórolhatjuk a sokszor körülményeskedő falszövegeket.
De rossz hírem van. A Ludwig Múzeum archívumában néhány éve már nem kerül új kiállítási plakát. Magunk mögött hagytuk a 20 századot, és az új évezred, mintha lemondott volna róla. Film van, filmipar van, de a filmplakát kiválta az internetre feltöltött trailer. Persze nem tűnt el teljesen, csak alaposan megváltozott. A plakátok mérete megnőtt, Három óriásplakát Ebbing határában, a kisebbek pedig light boxokra simulnak. Ahogy az előállításuk, úgy a plakáthelyek is egyre drágábbak. A kulturális szcéna csak érintőlegesen találkozik ezekkel a felületekkel. A hagyományos, a hagyományosan progresszív, a kulturális, szociális tartalmú plakátok a virtuális térbe illetve kiállítóterekbe szorulnak vissza. Még szerencse, hogy tananyag, hiszen, ami fontos a vizuális térben, az megtanítható a plakáton keresztül.
A kiállítótér adott itt Biatorbágyon is, és adott 16 kiváló plakátművész, akik részben a Magyar Plakát Társaság tagjai illetve fiatal tehetséges grafikusok. Komoly kihívást előtt álltak: Hantai Simon születésének 100 évfordulójának alkalmából kellett reflektálniuk a festőre, a festő művészetére.
Hantai Simon 100 éve született Bián. Abban az évtizedben, amikor nem volt párja a Modiano cigarettapapírnak. A valamit magára adó autótulajdonos Cordatic abrancsot tetetett a felnire, míg a lábára könnyű gumitalpú vászoncipőt, Dorkót húzott. Jól fogyott akkoriban a Flóra terpentin szappan, és az Est, a ponty pedig olcsóbb volt a húsnál, ezt aztán minden marha megtanulta. Az Iparcsarnokban nemzetközi reklám kiállítást rendeztek, a fantasztikus Josephin Baker pedig fellépett a pesti Royal Orfeumban. S mindezt persze a plakátokat tudtam meg, melyek mögöttük olyan alkotók voltak, mint Berényi Róbert, Bortnyik Sándor, Pólya Tibor vagy Kassák Lajos.
A rákövetkező második évtizedben, egészen pontosan 1948-ban, Hantai nemcsak Biát hanem az országot is elhagyja, végleg. Párizsba megy, hogy kezdetét vegye a ragyogó életpálya. Szürrealista, absztrakt expresszív, kalligrafikus gesztusfestészet születik a keze alatt az ötvenes években a némileg visszafogottabb, de nem kevés feszültséget és energiát hordozó, még itthon készült szimbolikus műveit követően. Olyan emberek közelébe került, mint André Breton, a szürrealisták vezére, vagy Georges Mathieu a lírai absztrakció mestere. Megismerkedik az amerikai Jackson Pollack bátor és erőteljes festészetével is. Hogy aztán a hatvanas évek elején alapjaiban forgassa fel a képalkotás metódusát: eltolja magától a festészet hagyományos közvetlenséget, önmaga és a kép közé beépít egy harmadik képalkotó komponenst is. Kidolgozza a pliage technikát, melynek lényege a vászonnak a munka előtti meggyűrése. Aktivizálja a vásznat, szabad teret engedve a teremtés univerzálisabb formáinak.
De minden továbbit a Hantai művekről és a pliage-ról már az itt kiállított a plakátokon keresztül mondok el. Mert a plakátok nem csak egy történelmi kort képesek körülírni, hanem egy művészi pályát is.
Kezdjük három olyan alkotó plakátjával, akik fontosnak tartották láttatni Hantai arcvonásait, ezt az élénk tekintetű, okos, megnyerő arcot, benne valamiféle szelíd szomorúággal gyötrődéssel. Erre a gyötrődésre a nagy költő barát, Juhász Ferenc Hantait búcsúztató poémájában bukkantam. Árendás József munkájának érdekessége, hogy a portréhoz az arcfölé került réteg, az Etűd-sorozat formavilágának építőelemeit használja. Ez a formavilág a meghatározó Csordás Zoltán plakátján is, ám nála az arc már-már egy maszkká egyszerűsödik, így emlékeztetve korai képére, az Életörömre, melyen a festő a kezében egy álarccal pózol. Ducki Krzysztof sálban, kissé karikírozva láttatja Hantait, de ez mégsem fricskarajz, nincs benne él, inkább a művész habitusának egy másik oldala, a laza nagyvonalúság lett itt megformálva.
Voltak olyan alkotók, akik Hantai nevét, a névalkotó betűket helyezték plakátjuk centrumába. Így tett Bakos István is, aki a Matisse-t idéző Meuns-sorozat [mhá] műveit használta fel munkájához. Telt, érzéki, gömbölyded formákba bújtatta a hat betűt. Bakos is, ahogy mások is többen, Hantainak Biáról hozott kékfestő kékjét idézi meg a munkájában.
Jávorszky Dóra a több, mint egy éven át készülő, szabályos rendszereket felvonultató Tabulák-sorozatra reflektált. Egy ilyen Tabula mátrixból kell kiolvasnunk a Hantai nevet. Vad Bence különböző méretű és típusú betűkből építi fel a plakátját. Azok faktúráit természetesen Hantaitól kölcsönzi. E. Zsemberi-Szigyártó Miklós a megkötözött, meghajtott, meggyűrt vászontestekből formázza meg a fontokat.
Van, aki nem kertel, így tesz Gál Krisztián, amikor plakátra viszi az euró devizajelét. Hantai Mariele-sorozatának egyik alkotásáért majd 4 és fél m eurót fizettek egy aukción 2016-ban. Magyar származású művész alkotásáért még soha nem kínáltak ekkora összeget. Lenyűgöző. (Zárójelben jegyzem meg, nem sokkal később Moholy egyik festménye ezt is megjavította). De arról is szól ez a plakát, nekem legalább is, hogy Hantai milyen ellenszenvvel figyelte a műtárgypiac mozgásait, s részben ezért is függesztette fel alkotói tevékenységét 1982-ben.
Simor Péter és Túróczi Panka Hantai képalkotó folyamatának azon alapelemeit mutatják meg, amelyek nélkül nincs pliage-technika, nincs pliage-kép. Gyűrés és csomózás.
Befejezésül azokat a plakátokat említem, melyek Hantai pályájának szintézisét, filozófiai alapvetéseit fémjelzik. Icsai Vivien azt ábrázolja, miként bomlik ki a földön összegörnyedő emberi alakból egy egyszerűbb, tisztább forma, egy elvontabb, magasabb rendű struktúra. Pinczehelyi Sándor plakátja is ez a gondolatot viszi tovább. A csúcsára állított, központi helyzetű négyzetes vászon eleven, organikus fundamentumon nyugszik.
Tóth Tamás terített asztalán fehér tányér, míg evőeszköz gyanánt fehér ecsetek szolgálnak. A tányéron egy szelet disznósajt. Minden steril, és mesterséges, a tányéron ott egy szelet élet, de azt is mondhatnánk, nem más az, mint Hantai szürrealista képének egyike. De tudni kell, Hantainak van egy bendő/vagy más fordításban hasak című sorozata is.
Sz. Esztero Anett piros, kék és fekete színekkel megrajzolt szabásmintával idézi meg a mestert, egyszerre utalva a megmunkálandó vászonra, a művész munkamódszerére, de a létre jött alkotások vibrálására, nyughatatlanságára és all over jellegére. A szabásminta sok mindent elbír, így abba még Hantaihoz kötődő évszámok is belekerültek.
Wirth Georgina plakátján két kéz gyűr össze, vagy épp fordítva, kisimítani igyekszik egy lapot, egy vásznat, amelyen egy nehezen olvasható szöveg látható. Hantai számára rendkívül fontos volt a filozófia, az irodalom, a bölcsészettudomány. A francia értelmiség színe javával levelezett. Ebben a plakátban azt gondolom, ez a hatalmas szellemi bázis, tudás és kíváncsiság idéződik meg, és persze a Hantai által is gyakorolt másolás motívuma.
Varga Gábor Farkas plakátján a festő kontúr alakja látszólag egy hatalmas Etűd-képet hoz létre. Az elemek hasonlítanak egymáshoz, ez vitathatatlan, de egymástól igen távol kerültek. Hantai, amikor felfüggesztette a művészi alkotómunkát, legalább is a külvilág felé, régi és részben elrontott képeiből új képeket hozott létre. Ezeket hívjuk: Maradékoknak. Varga Gábor Farkasnak köszönhetően a művész, mintha újra neki állna életműve megfestenek. A készülő kép elemei, talán nem meglepő, egy nagy H betűt formáznak.
Zárjuk a sort egy kedves, derűs munkával. Vagy fogalmazzunk frappánsabban, tegyük fel az i-re a pontot Vitányi Regina plakátjával. Az egy és a két pontos i-vel játszik Regina a plakáton. Az egy pontos hantai a miénk, a két pontos pedig a franciáké. A három pontos pedig legyen kitörölhetetlenül Biatorbágyé.
A HOMMAGE A HANTAI tárlat január 15-ig tekinthető meg a Faluház Galériában.
A kiállítás anyaga megtekinthető a YouTube csatornánkon szereplő összeállításunkban: