Kora fiatal költői és irodalmárai művészi példaadója volt, a modern költészet legnagyobbjaként tekintenek rá. CHARLES BAUDELAIRE, a dekadens életérzés irodalmi megszólaltatója, a szimbolista költészet jelentős alakja 200 évvel ezelőtt, 1821. április 9-én született Párizsban.
Művészeti érdeklődésű apja, a szerző hatéves korában meghalt. Édesanyja férjhez ment egy Aupick nevű diplomata-katonatiszthez, akit az ifjú Baudelaire gyűlölt. Ez is oka volt annak, hogy 1841-ben hosszabb keleti utazásra indult. Hazatérése után ismerkedett meg a nagyvilági, mulatt színésznővel, Jeanne Duvallal, aki számtalan versének múzsája lett. Lapot szerkesztett az 1848-as forradalom idején, kritikai kötete jelent meg. A társadalmi haladás eszméjéből később hamar kiábrándult. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg a kor híres-hírhedt irodalmi szalonját vezető Madame Sabatier-vel, akihez több versét írta.
Életének legnagyobb irodalmi élménye Poe felfedezése volt: olvasta, majd lefordította novelláit és esztétikai tanulmányait, tanulmányozta életét, szinte azonosult vele.
Baudelaire az irodalomban a szimbolizmus kezdeményezője volt. 1857 júniusában jelent meg főműve, a “Les fleurs du mal” (A romlás virágai) című verseskötet. Az abban foglalt 136 költemény az emberi nyomorúság különböző bugyrai és az azokból való szabadulási próbálkozások szerint tagozódik. A versek miatt a Le Figaro című lap éles támadást intézett a költő ellen, az ügyészség pedig “istenkáromlásért” és “erkölcsgyalázásért” perbe fogta (egyidőben Flaubert perbefogásával a Bovaryné című regénye miatt.) Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t azonban a könyv megcsonkítására kötelezték, hat “leszboszi témájú” vers kihagyását rendelték el. A költő alkohol- és ópium-mámorba menekült.
A legnagyobb hatást Rimbaud-ra, Verlaine-re, valamint Mallarmé már az ő elképzelésein is túlmutató költészetére tette.
Baudelaire nagy hatással volt a modern magyar irodalom fejlődésére is. Már a XIX. század végén fordították, de igazán a Nyugat klasszikus „első nemzedéke” honosította meg a nagyközönség számára. Ady Endre többször írt róla, egyik korai fordítója Kosztolányi Dezső volt.
1867. augusztus 31-én agyvérzés következtében hunyt el Párizsban.