A neve a balett világában még ma is fogalom. Azt írták róla, nem a testével, hanem a lelkével táncolt. Hallatlan eleganciája, a realitások határát súroló légiessége a XX. század elejének balettcsillagává tette. 90 éve, 1931. január 31-én hunyt el ANNA PAVLOVA orosz balerina, koreográfus.
1881. február 12-én született Szentpéterváron. Nyolcévesen látott először balettelőadást, a Csipkerózsikát, s már akkor tudta, balerina lesz, s egy nap ő táncolja majd a darab főszerepét. A beteges, vérszegény és görbe hatú kislányt azonban először fel sem vették a balettintézetbe, de 10 évesen már táncolt a Marius Petipa koreográfiával megrendezett Tündérmese című műben a szentpétervári Mariinsky Színházban. 1905-ben már prímabalerinaként ünnepelték. Leghíresebb szerepe A hattyú halála című szóló táncköltemény, amelyet Saint-Saens Az állatok farsangja zenéjére az ő számára koreografált Mihail Fokin.
A védjegyévé vált előadást több mint négyezer alkalommal adta elő, s minden idők legnépszerűbb táncszólója lett. Pavlova 1910-ben tanítványaiból önálló társulatot alapított, s még ugyanabban az évben a New York-i Metropolitan Opera színpadán debütált, majd 1911-ben Londont hódította meg. Az orosz balett első éveiben Szergej Gyagilevnél, a balettművészetet forradalmasító Orosz Balett megszervezőjével dolgozott, majd táncpartnere volt Vaclav Nyizsinszkijnek, a balettművészet egyik legkiválóbb féri táncosának. Táncolt II. Miklós orosz cár, Ferenc József, II. Vilmos német császár, VII. Eduárd brit király előtt, fellépett Dél-Amerikában, a Távol-Keleten, Indiában, Egyiptomban, 1927-ben Budapesten is. A balett követének is tekinthető, hiszen 50 éves koráig táncolt a világ nagy színházaiban, s előadásaival olyan országokba is eljutott, ahol a balett még soha nem szerepelt a műsorok palettáján.
A híres Pavlova-torta
A törékeny, kecses balerina társulata az 1920-években Ausztrália és Új-Zéland területén turnézott, és a tiszteletére készítettek egy nagy, kerek, habcsókos édességet, krémes tejszínhabbal és gazdag gyümölcsfeltéttel. Így lett a Pavlova-torta.
Egyetlen koreográfiáját 1918-ban készítette Őszi levelek címen. 1924-ben A halhatatlan hattyú címmel film is készült róla Hollywoodban.1931 januárjában egy franciaországi turné közben vonata egy baleset miatt órákig rostokolt a vágányokon. Selyemruhája fölött csak egy könnyű kabátot viselt. A fűtetlen vagonban megfázott, s mire Hágába ért, tüdőgyulladást kapott. 1931. január 23-án, néhány nappal ötvenedik születésnapja előtt halt meg. Klasszikus szerepétől búcsúzva halálos ágyán is hattyújelmezét kérte. Hamvait londoni otthona közelében, Golders Green temetőjében helyezték örök nyugalomra.
Mario Lanza
Arturo Toscanini olasz karnagy a XX. század legnagyobb hangjának nevezte. Művésznevét édesanyja nevéből (Maria Lanza) férfiasította, s 1948-tól már hivatalosan is felvette. 100 éve, 1921. január 21-én Alfredo Arnold Cocozza néven Philadelphiában, olasz bevándorló szülők gyermekeként született meg MARIO LANZA amerikai énekes, tenorista, filmszínész.
Édesanyjának gyönyörű hangja volt, énekesnői karrierről álmodott, de férje kijelentette: férjes asszonynak semmi keresnivalója a színpadon. A zenei tehetséget fiuk örökölte, aki öt évesen már együtt énekelt a családi gramofonon felhangzó Caruso-lemezekkel, amelyeket a Caruso-rajongó nagypapa gyűjteményében talált.
A középiskolából kimaradt és a családi boltban dolgozott, de nem hagyott fel az énekléssel, különóráit anyja mellékállásából fedezték. Ígéretesen induló karrierjét a második világháború szakította félbe, a légierő művészeti alakulatához került, ahol a fronton uniformisban a katonáknak kellett énekelnie.
Leszerelése után megnősült, házasságából négy gyermek született. Lanza egy évig csak rádióban és koncerteken énekelt, közben a legendás Beniamino Gigli énektanárnál képezte magát. A fiatal tenor annyira komolyan vette a tanulást, hogy tapasztalatlanságára hivatkozva nem vállalta el Verdi Rekviemjét, pedig a zenekart Toscanini vezényelte volna.
1947-ben két, már befutott énekes társaságában Bel Canto trió néven turnéra indult, amely során találkozott az MGM filmstúdió mindenható elnökével, akit lenyűgözött a fiatal tenor hangja és külseje. Visszautasíthatatlan ajánlata alapján Mario Lanza hét évre leszerződött a stúdióhoz, és egy lemezszerződést is aláírt.
A forgatás megkezdése előtt még maradt ideje, hogy a New Orleans-i operában Pinkertonként lépjen fel a Pillangókisasszonyban. (Élete során mindössze kétszer szerepelt színpadon.)
Már első filmjei sikert hoztak számára, növelték népszerűségét, de a legkiemelkedőbbet az 1951-ben forgatott A nagy Caruso-val aratta. A gyermekkori bálványát megszemélyesítő filmben átélőképességéről, muzikalitásáról tett tanúbizonyságot, s a film az adott év legjövedelmezőbb alkotása lett. Mario Lanza kora szupersztárja lett, tehetségét filmszínészként is bizonyította.
Egy filmes szakmai vita, s menedzsere rossz befektetési miatt csőd fenyegette, karrierje megindult lefelé.
Az italba és az evésbe menekült. 1957-ben Olaszországba költözött, és megpróbált mindent újrakezdeni. Két filmet forgatott, turnéin ismét tombolva ünnepelték, s hangja is visszajött: egy római előadáson az opera 260 tagú kórusát és zenekarát is túlénekelte.
Sok terve volt még, de a sors máshogy döntött: a túlhajszolt és megromlott egészségű énekes 1959 szeptemberében kórházba került, és október 7-én, alig harmincnyolc éves korában egy szívroham következtében meghalt. Özvegye öt hónappal élte túl, Hollywoodba való visszatérte után nem sokkal droggal túladagolta magát.
A csodálatos szoprán, Maria Callas élete legnagyobb hibájának nevezte, hogy elszalasztotta a lehetőséget, és nem énekelt együtt “a legcsodálatosabb tenor hanggal, amit valaha is hallottam”.