Albert Schweitzer és a koronavírus

„Élni akarok, de mások életének tiszteletben tartása mellett. … Az élet tisztelete, amely a saját
életakarás megismeréséből származik, oda vezeti az egyént, hogy életét más emberek és
minden élő teremtmény szolgálatának szentelje” – akadtam Albert Schweitzer ma különösen
is megszívlelendő soraira aktuális vírus-információk után kutatva.
Az elzászi német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, az utolsó
polihisztorok egyike 2020. január 14-én, 145 éve született és 55 éve, szeptember 4-én halt
meg. A Nagy Fehér Orvos, ahogy az afrikai Gabonban nevezték, munkásságáért, az emberek
szolgálatáért 1952-ben Nobel-békedíjat kapott.
Nem volt még negyven éves, amikor három diplomával a zsebében elindult Afrikába, s az
őserdő kellős közepén létesített kórházat 1913-ban, amit aztán az első világháború után
újjáépített és felszerelt. Rengeteg embert megmentett, kórházában több száz leprást is ápolt.
Munkája, szolgálata anyagi hátterének biztosításáért Európában előadássorozatokat és
orgonakoncerteket tartott. A leprások temették el a kórháza területén, sírján egyszerű
fakereszt a nevével.
Etikai elveinek esszenciája az élet tisztelete volt, amit cselekedeteivel hitelesített. Mert „nincs
olyan helyzet, amelyben nem mutathatnánk meg emberségünket”- vallotta és tette is. S a
múltszázadban hirdetett tanai a világjárványtól megriadt emberiség zaklatott jelenében sem
veszítettek értékükből. Magunknak sem kívánhatunk mást, mint amit ő óhajtott: „Bárcsak
mindenik azon igyekeznék, hogy emberségesen viselkedjék felebarátaival ott, ahol éppen van.”
Például a meghozott rendkívüli szabályokat betartjuk, felelősen vigyázunk önmagunkra és
egymásra. Mert a „világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy mennyire
tiszteljük az életet.”
-szkm-

Hívj meg másokat is! Ajánld ismerőseidnek!

Kapcsolódó bejegyzések