„A nagyböjt tehát lényege szerint a szeretet legmélyebb titkaiba való beavatás.”- fogalmaz Pilinszky János.
„Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.” – szólal meg az embertestbe öltözött Isten Dsida szavaival. Mert összeért itt a szenvedés és a szeretet, a féltő szeretet, aki megfeddi a szentségtelent, aki féltve óvja, még a lábát is megmossa annak, akit szeret, aki a szenvedésével újat teremt. A beteljesedés útján nagycsütörtök a kinyilatkoztatás ideje, noha ott, akkor – s tán azóta is – sokan nem értik Jézus szavainak mélyebb lényegét. De mindenképpen valóság az, hogy a halál burka alatt itt érik a legvakítóbb fény, Isten és ember közös hajnala.”
Nagycsütörtökön Jézusnak az Olajfák hegyén történt elfogatására emlékezünk, az utolsó vacsora és elárultatásának napja ez, a húsvétot megelőző negyven napos böjt utolsó hete.
A nagyhét első napja virágvasárnap, ekkor jött Jézus Jeruzsálembe, érkezését a város falain kívül tömeg várta, pálmaággal, virágokkal éljenzéssel üdvözölték. Aztán a hét további napjain a fogadtatása már változott, kétkedve szemlélték sokan. Még tanított a nép szentségtelensége ellen, s prófétai haraggal cselekedett is, többek között a templomból kizavarta a pénzváltókat, vásározókat, akik „latrok barlangjává” tették az Isten házát.
Megjövendölte nemcsak a templom, de Jeruzsálem pusztulását is. Beszélt visszajöveteléről és annak előzményeiről, azokról a jelekről, amelyek alapján felismerhetjük az utolsó időket.
Nagycsütörtökön Jeruzsálemben nagy a forgalom, sok a zarándok, akik a közelgő húsvétra készülnek. Széder estet tartanak, amellyel a zsidók Egyiptomból való megszabadulására, kivonulására emlékeznek. Jézus is széder esti pászka-vacsorára hívja tanítványait.
Szeretetének jeléül megmossa a tanítványok lábát. A Sion hegyen az esszénusok rendházának termében gyűlnek össze:12 tanítvány ül az asztalnál, a legfiatalabb, János Jézus mellett. Jézus elmondja tanítványainak, hogy szenvedése előtt ez az utolsó páskavacsora, amit együtt tölthetnek. Az első kehely vételekor áldást mond, amit a saját szavaival egészít ki. Az első falatot követően ismét megszólal: „Bizony mondom néktek, hogy közületek egy elárul engem.“
A tanítványok megkérdezik tőle, hogy ki az, mire Jézus így felel: „Az lesz az, akinek ezt a falatot bemártom és odaadom.“ Majd fogja a kenyeret és a bort és a tanítványok felé nyújtja :
„Vegyétek, ez az én testem, ez az én vérem.” Aztán búcsúbeszédében utal saját áldozati halálára, amely az új szövetség, s kiengesztelő ereje van. Persze a tanítványok nem értik mélységében, talán csak János, aki fejét Jézus keblére hajtja.
Az ünnepi szokás szerint a házat aznap éjjel senki sem hagyhatja el … vagy ha igen, halállal lakozik. Júdás áll fel először. A rendházzal szemben ál a Kajafás-ház, ahol Jézus ellenségei gyűltek össze, s elfogására készülnek. Ide igyekezett Júdás.
Jézus is megszegi a hagyományt, tanítványaival a Getsemáné-kertbe készül. Itt elvonul egyedül imádkozni, mert érzi, utolsó harcát egyedül kell megvívnia. A tanítványok kérése ellenére ezalatt elalszanak, s megérkeznek Jézus elfogói, akiknek Júdás csókkal árulja el.
A XV-XVI. század óta a csütörtök esti mise után a harangok elhallgatnak … Jézus magára maradásának, a halála felett érzett gyász jeleként. A harangok Rómába mennek… s három napig némák maradnak.
A középkor képzőművészetében a bibliai témák közül talán Jézus élete, szenvedéstörténete, kereszthalála jelenik meg a legtöbb alkotásban. Illusztrációnk is közülük válogatott.
Lőcsei Pál, a késő gótika szobrászának alkotása a lőcsei Szent Jakab templom oltárán látható.
Alkotását kísérje Juhász Gyula verse:
Az utolsó vacsora
János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!
Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret!