A régmúlt időkben járunk, amikor egy hadi győzelem nem egy hadvezérnek, hanem egy filozófusnak volt köszönhető. 2500 évvel ezelőtt, ie. 480. szeptember 20-án volt a szalamiszi csata, amely a – marathoni és thermopülai csata után – a görög és a perzsa hajóhadak között lezajlott döntő tengeri ütközet volt. A Perzsa birodalom étvágya határtalan volt – állandó veszélyt jelentve a görögök függetlenségére. Egy görög filozófus, Themisztoklész azt gondolta, hogy tíz évvel a marathóni vereség után a perzsák ismét támadásba lendülnek. Ezért az eltelt évek alatt az athéni hajóflotta megerősítését és bővítését sürgette. Kiváló stratégiai érzékkel pontosan felmérte, hogy a perzsa invázió sikere azon áll vagy bukik, hogy a perzsa hadvezér, Xerxész képes-e biztosítani a tengeren óriási serege utánpótlását. (Hérodotosz történetíró adatai alapján a perzsák hadserege 150 000 gyalogosból, 80 000 lovasból állt, amelyhez 3000 személyszállító- és 1200 hadihajó tartozott.)
A hadrendet és a stratégiát is a filozófus Themisztoklész dolgozta ki. Zseniális tervének köszönhetően – miszerint egy tengerszorosba csalta a perzsák nagy gályáit, akik a támadás során a méretük miatt már nem tudtak lavírozni – a görögök néhány óra leforgása alatt mintegy 200 perzsa gályát küldtek a tenger fenekére. A kudarc eredményeként a perzsa uralkodó szárazföldi csapatai és megmaradt hajói szinte azonnal megkezdték a visszavonulást – félve a teljes megsemmisüléstől. A győzelmet követően fejeződött be a – korábban a perzsák által elpusztított – AKROPOLISZ megújítása, amely Görögországban szinte egyedülálló épületegyütteseként hirdette a perzsák felett aratott diadalt.
A szalamiszi győzelem véget vetett a perzsák égei-tengeri uralmának. Perzsia már nem volt képes komolyan veszélyeztetni a görögök függetlenségét. S a következő században a Nagy Sándor által, makedón hegemónia alatt egyesített görögség végleg megpecsételte a perzsák sorsát.
Amikor közeledik a húsvét, nálunk megjelennek a szebbnél szebbre festett húsvéti tojások, de múzeumok, gyűjtemények őrzik e mívesség egyéb emlékeit is, a hímzett, kovácsolt s számtalan más módon díszítetteket is.
A cári udvar számára azonban másfélék készültek. 100 éve, 1920. szeptember 24-én hunyt el PETER CARL FABERGÉ világhírű ékszerész, aki utolsó orosz udvari ékszerészként a mérhetetlen luxusban élő cári családnak és udvartartásának dolgozott. Fabergé leghíresebb alkotásai az úgynevezett Fabergé-tojások, melyek világszerte ismertek extravagáns, bonyolult, luxus minőségű kivitelezésükről.
Az első tojást Fabergé és aranyművesei készítették 1885 húsvétjára III. Sándor orosz cár megbízásából, aki húsvéti ajándéknak szánta a felesége, Marija Fjodorovna számára. Kívülről egy egyszerű, zománcozott fehér tojás volt, de kinyitásakor a színarany sárgája tűnt elő. A sárgájában egy aranyozott tyúk volt s abban egy kis cári korona. A cárné annyira megszerette a tojást, hogy a cár Fabergét nevezte ki királyi udvari szállítónak. Egyben azt a feladatot is kapta, hogy minden húsvétra egy új tojást készítsen a cárnénak, de ezek egyediek legyenek és meglepetést is tartalmazzanak. Összesen 57 darabot készítettek, amelyből 2006-ra már csak 21 tojás volt Oroszországban, amelyeket a moszkvai Kreml Múzeum Fegyvertárában állítottak ki. Több található külföldi múzeumokban és magángyűjteményekben, 6 db sorsa ismeretlen.