10 év fűzte Rómához. Ablakából minden nap rálátott a Pantheonra. Forgatott filmeket Olaszországban is, ott készültek a Szerelmem, Elektra, a Magánbűnök, közerkölcsök című filmjei. Antonioni, Pasolini baráti köréhez tartozott, Carlo Ponti számára forgatókönyveket írt. Ott tartózkodása azonban nem hozott számára jelentős sikereket. Az olasz kritikusok, producerek panaszolták, nem látják viszont a korábbi filmjeinél tapasztalt nagy formákat, látványokat.
Itthon készült filmjei közül a Szegénylegények talán a legjelentősebb, amely az 1848-49-es szabadságharc idején követi végig egy csapat, főként rablásból, tolvajlásból élő zsellér sorsát. Ezzel az alkotásával a film formanyelvének világhírű megújítója lett.
A rendező, JANCSÓ MIKLÓS 100 éve, 1921. szeptember 27-én született Vácon.
Szülei Romániából érkeztek – átmenetileg – Magyarországra, édesapja magyar volt, édesanyja román nemzetiségű. Édesapja 1916-tól az erdélyi kormánybiztos titkáraként tevékenykedett. A monarchia összeomlása után apját távollétében az új hatalom halálra ítélte, ezért családjával együtt Magyarországon telepedett le. Jancsó Miklós a cisztercita líceumba járt Székesfehérváron. Fiatalkorának fő élménye volt Magyarország periferizálódásakulturálisan, politikailag, és főként szellemileg – a negyvenes évek már nem adtak Ady Endréket az itt élőknek. Ebben a helyzetben csatlakozott a népi mozgalmakhoz.Színházi rendezőnek készült, de e képzés híján jogi tanulmányokat folytatott Pécsett és Kolozsváron, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. Budapestre költözött, ahol 1945 után indították először a rendező képzést. Az akkor szaktekintélynek számító Balázs Béla azonban azt mondta a fiatal Jancsó Miklósnak, hogy menjen inkább filmezni. Felvették a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakára, amit el is végzett, bár diplomafilmet nem tudott forgatni, mert arra nem volt pénze. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Híradós filmeken és dokumentumfilmeken gyakorolt, amiről elmondta, tudta, hogy propaganda célokat szolgált, de csak azért csinálták meg őket, hogy a technológiát gyakorolják.
Első önálló játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak
A hatvanas években készültek azok a filmjei, melyek az úgynevezett magyar iskola reprezentatív darabjai. A Szegénylegények, a Csillagosok, katonák, vagy a Csend és kiáltás, Oldás és kötés. Ezek a filmek már magukba foglalták az összes jancsói stílusjegyet: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát.
Erről így nyilatkozott:
„Magam számára ez munkamódszert jelent. Ahogy én képzelem el a filmet, ahogy otthonosan tudok dolgozni benne. A módszer, a hosszú snitt és a dialógus tudatos alárendelése a képnek. Nagyon egyszerű, de nagyon fontos felfedezés: A FILM: KÉP….
Számomra a dialógus: manipulál. A manipulációt elkerülendő – gondolom én – kevesebbet kell beszélni. A képek és a szituációk beszélnek.”
Hosszú perceken át tartó, színházi vagy táncelőadásra hasonlító jeleneteket koreografált, melyeket a guruló, körbeforgó kamera megszakítás nélkül vesz. Ezt fejlesztették tökélyre állandó operatőr társai, Somló Tamás és Kende János. akik akár 13 perces snitteket – az akkori nyersanyagtekercsek által lehetővé tett leghosszabb egybefüggő jelenetsorokat – készítettek, miközben 360 fokos fordulatokat és akár 20-30 méteres „utakat” is megtettek a felvevőgéppel.
Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.
A hatvanas években forgatott filmjeiben – Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány – elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép című filmjéért a Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben életműdíjat kapott Cannes-ban.
A hetvenes években színházi rendezéssel is foglalkozott. A 25. Színházban debütált 1970-ben, ahol saját filmjének, a Fényes szeleknek színpadi adaptációját rendezte meg. Emlékezetesek a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai is.
Filmet készített Bajcsy-Zsilinszky Endre életéről, amelyben a Magyarországot végválságba sodró magyar dzsentri mélyrepülését mutatja meg. Végül csak az első két része, a Magyar rapszódia és az Allegro barbaro készült el 1978-ban.
Utolsó éveiben a Kapa-Pepe történeteken keresztül mutatja be a magyarság mentális állapotát (az első az 1998-ban készült Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, míg az utolsó a Hernádi halála után elkészült és bemutatott Ede megevé ebédem).
A kilencvenes években két évig tanított a Harvard Egyetemen.
Háromszor nősült. 1949-ben vette feleségül Wowesznyi Katalint, akitől két gyermeke született, ifj. Jancsó Miklós, aki Jancsó Nyika néven vált ismertté, mint operatőr, valamint Jancsó Katalin.
10 éven át volt felesége Mészáros Márta rendező, akinek adoptálta két gyermekét. Ezt követte egy szintén 10 éves időszak, amikor élettársi kapcsolatban élt Giovanna Gagliardo újságíróval. Ekkor főként Olaszországban élt, kisebb magyarországi megszakításokkal. Különválásuk után három évvel feleségül vette – az őt haláláig elkísérő – Csákány Zsuzsa vágót, akitől egy gyermeke született: Jancsó Dávid, aki édesanyjához hasonlóan vágóként dolgozik. Jancsó Miklós 2014. január 31-én, 92 évesen hunyt el Budapesten.
„… hiába tudsz valamit, ha nem abban a kultúrában nősz fel, idegen marad előtted, a tanult tudásod ellenére is. Ilyen művészkedő szakmában mint az enyém, Európához szinte lehetetlen idomulni. Csak átutazó lehetsz…” (Jancsó Miklós)
(Forrás. Wikipedia, Jancsó Miklós beszélgetése Bacsó Péterrel) Borítókép: port.hu