Bemutatkozás

3

 

Köszöntöm a Látogatót!

A közel 14 ezer lakosú Biatorbágy fiatal, dinamikusan fejlődő, közösségközpontú kertváros Budapest vonzáskörzetében, a Zsámbéki-medencében. A Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ a minőségi kultúra közvetítés és a közösségépítés bázisa a városban. Állomás, találkozási pont és kapcsolatteremtési színtér az egyének, illetve a helyi társadalom különböző szereplői számára.

Központi épülete az egykori vasútállomásból átalakított és egy 280 fős, többfunkciós nagyteremmel kibővített harmonikus épületegyüttes a város szívében, az egykori Bia és Torbágy határán áll.

Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 1992. május elsejével alapította az összevont intézményt Faluház és Karikó János Könyvtár néven,  2017. január elsejével pedig a könyvtártól külön válva Juhász Ferenc Művelődési Központként működik tovább.

Évente  400 körüli rendezvényt valósít meg,  otthona 37 civil közösségnek, 9 saját csoportot működtet és 40 ezer körüli látogató fordul meg a rendezvényeken, és veszi igénybe a különféle szolgáltatásokat a három épületében.

Névadónk, a kétszeres Kossuth-díjas költő, a Nemzet művésze Bián született 1928-ban, a város első és egyetlen díszpolgára, az ugyancsak biai születésű világhírű festő, Hantai Simon jó barátja volt.

Negyedszázados intézményünk értékközpontú szemléletével, a hagyomány és modernitás harmonikus összekapcsolásával Juhász Ferenc szellemi hagyatékához méltón kívánja szolgálni a közel 14 ezer biatorbágyi és az idelátogatók kulturálódási igényeit.

Sajátos, egyedi arculatunkkal, családias, esztétikus tereinkkel, minőségi szakmai szolgáltatásainkkal, elkötelezett, innovatív szakmai csapatunkkal, folyamatosan fejlesztett tárgyi-technikai eszközparkunkkal várjuk látogatóinkat.

 

Szádváriné Kiss Mária igazgató

 

Egy kis intézménytörténet

Az egykori Bia és Torbágy közös vasútállomása 1884-ben készült el, amikor átadták a Budapest–Kelenföld–Újszőny egyvágányú vasúti nyomvonalat és a Füzes-patak felett átívelő első Viaduktot. Az 1977-es nyomvonal-módosítással a vasúti forgalom megszűnt Biatorbágy központjában, de másfél évtized múltán a hajdani pályaudvart a kulturális élet központjaként avatták föl. A rendszerváltás után alakult első önkormányzat elsők között újította föl a Baross Gábor utca 1. szám alatti vasúti felvételi épületet. A megkopott, használaton kívüli vasútállomás új életre kelt, és „maga volt a mesevarázs”. Színes majálisi forgatagban ünnepelt a falu: volt helytörténeti konferencia és fotókiállítás a Faluházban, sportprogramok az Iharosban, nyitóbál az iskolában, kiállítás a községházán.
A Bián 1958-ban létesült könyvtárat Karikó János népköltőről, a Biai Olvasó Népkör megalapítójáról nevezték el. Így születhetett meg az új intézmény: a Faluház és Karikó János Könyvtár, mégpedig 1992. május 1-jén, Bia és Torbágy első írásos említésének 800. évfordulója évében.
Az újonnan átadott Faluházba rögvest társbérlő költözött, mert még ebben az esztendőben megkezdte működését a zeneiskola is Biatorbágyon.
Hamarosan előadások, koncertek, szakkörök, klubok, civil szervezetek népesítették be a hajdani vasúti megállót, amely már-már szűknek is bizonyult. Ekkor döntött úgy a település vezetése, hogy a Fő utca egykori iskolaépületét, melyben 1996-ig fiókkönyvtár működött, felújítja, és ismét megnyitja a település lakói előtt. Így történt, hogy 2004 márciusának idusán a Tavaszi szél kezdetű népdalfeldolgozást az ünneplők már a megszépült, hangulatos Közösségi Házban énekelték együtt a Kormorán együttessel. A belső udvaros, kis pincés épület azóta is kedvelt találkozóhelye a kisebb közösségeknek, otthona családi összejöveteleknek. Közben a rohamosan fejlődő településre mind többen költöztek, a faluból város lett, és Biatorbágy egyre-másra nőtte ki közösségi tereit. Így 2006-ban a hajdani indóházhoz szépen illeszkedő, modern, 280 fős nagytermet építettek. Időközben a könyvtár is bővült egy kis gyermekolvasóval… Tíz év múltán, 2016-ban pedig a Nagy utca egyik felújítandó tornácos parasztházára került ki „Bábosház” felirat, jelezve, hogy gyermekbábosok vették birtokba és népesítik be letűnt korok meséivel a majdani vásáros-mutatványos biai bábosközpontot.

Sokasodtak a színterek, a programok, jöttek a látogatók, tágult az intézmény hatóköre, és lassan növekedett a kultúra szolgálatában állók kis csapata is, mígnem az egyszemélyes házból komoly kulturális központ lett. Az első években az egyetlen igazgató–népművelő szervezett mindent, foglalkozást tartott, meghívót készített, kiállítást nyitott meg, ha kellett, takarított, vagy beugrott egy előadásba, máskor krampuszként dorgálta a jegyzőt, motoros bohócként hívogatott a gyereknapra… A gazdaságis a saját kiscicáit sorsolta ki a báli tombolán, a gondnok hangosított, zenélt, füvet nyírt – mindezt majdnem egyszerre. Ma a négy épületben valamennyi területen magasan képzett, felkészült szakemberek biztosítják a kulturális szolgáltatásokat. Az egykori egyszemélyes könyvtárban 2015-től három szakember dolgozik, az alig tízezer dokumentum mára közel harmincezerre emelkedett.
A kezdeti havi hat-nyolc nagyobb program évi négyszáz fölé emelkedett, s ezekről gyakran élőben tudósít a városi Völgyhíd TV, amely 2015-től szintén társbérlője a Faluháznak.

Múltidéző kiállítások, bálok, zenekari és tánctalálkozók, helyiek és a szomszédoktól érkezett alkotók tárlatai, különböző zenei csemegék, színielőadások kicsiknek, nagyoknak, népzene és néptánc, humor felsőfokon… minden, mi szem szájnak ingere ÉS fogyasztható minőségi kultúra. Halász Judit két évtizede az általános iskola tornatermében tartotta első biatorbágyi koncertjét, és az ő fellépése évekig az advent elmaradhatatlan családi programja volt a Faluház színpadán. No meg az emlékezetes, ma már messze földön híres gyermeknapok! A középkorba, a honfoglalás korába repített családünnep az iharosi focipályán, a cirkuszi forgatag a patakparton, a Mosolylovag-választás izgalma, aztán az Állati jó mesepart vagy a Játékliget – megannyi maradandó élmény kicsiknek, nagyoknak. Szórakoztatta a biatorbágyi közönséget számtalan színtársulat, de nemegyszer a nevettetés ikonikus alakja, a humoralista Sándor György is. Az ezredforduló környékén tartott első mini dzsesszfesztivál fővédnöke és sztárvendége a Benkó Dixieland volt. Ma pedig a Faluház Chaplin kávézója a hazai dzsessz-blues élet jegyzett bázisa. Az egykori állomásfőnöki lakás volt évekig a koncertterem, ahol énekelt a biatorbágyi származású Kovácsházi István, Szvorák Katalin vagy az ugyancsak helyi gyökerű, neves a cappella csapat, a Bolyki Brothers is. Aztán a szépséges nagyteremben már nagyzenekarok is felléptek minden műfajban, Hobótól a Kalákán át a Fonóig, a Vujicsics együttesig. A színpadon táncolt többek között az Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes. Ha pedig a szükség úgy kívánta, szorgos kezek igazi báltermet varázsoltak a világot jelentő deszkákból, hogy ki-ki kedvére mulasson a táncparketten vagy egy-egy jóféle itóka mellett.
Otthonra talált itt kicsi és nagy, baba és mama, borász, galambász, fotós, bábos és minden rendű-rangú valamivel foglalatoskodó kisebb-nagyobb közösség, kör, klub, tanfolyam. Legelébb az idősebbek foglaltak teret maguknak, és hívtak vendégeket a Nyugdíjas Ki mit tud?-okra. Aztán sorra jöttek a kórusok találkozói. Egy lelkes kézműves, egy kicsi égetőkemence – ezzel indult a tűzzománcszakkör közel tizenöt éve. Jelenleg pedig a közösségből több alkotó országos díjakkal büszkélkedhet. No és a Prospero bábegyüttes révén az általános iskola tornatermében elindultak a gyermekbábos-találkozók, amelyek utóbb a nagyterem megépülésével kaptak méltó helyszínt. A biatorbágyi bábos tehetségek azóta is kiváló minősítéseket szereznek az országos megmérettetéseken. Felkészítőik pedig a vásáribábjátékos-világ országosan ismert alakjai: Tóth Kriszta az Álomzug Társulás vezetője, és Néder Norbert, aki prosperós diákból lett a Ládafia Bábszínház alapítója. Aztán az új színházterem hívta életre jó tíz éve a gyermekszínjátszó csoportot, amelynek foglalkozásain növendékek serege ismerkedhetett és ismerkedhet meg a színi mesterség fortélyaival. Ne felejtkezzünk el azokról sem, akik a Faluház pincéjében, a Nyakaskőn és az Iharosban egyaránt otthon érzik magukat: ők a fiatalok, mert a PERON (a Faluház ifjúsági klubja) maga a találkozás; közösség, hely, program – védjegy immár négy éve.
A „Ház” (Faluház, Közösségi Ház, Könyvtár) pincétől a padlásig és reggeltől estig élettel van teli: próbálnak a kórusok, a tánccsoportok, a zenekarok, tornáznak, táncolnak, sakkoznak, szervezkednek, okosodnak gyerekek és felnőttek. Vagy éppen „csak úgy” betérnek, és beszélgetnek a Kultúrváróban.
És az ünnepek! Leleményes és ínyenc önkéntesek lelkes összefogásából született meg az első Falu disznótora, amely máig változatlan névvel és ízekkel ismétlődik minden év elején. A természet éledését üdvözlő sportmajális színes forgataga is pár energikus sporttárs kezdeményezéséből nőtt tematikus ünneppé.
Néhány szülő ötletéből karácsonyi vásár lett az iskolásoknak, ma pedig adventben minden biatorbágyi közösség, szervezet, intézmény együtt készül az Angyalfián a karácsonyra, a földre jött szeretet ünnepére, mikor „az újszülött rügyező ágakkal / Lángot rak a fázó homlokok mögé”.